Search by category:
Egyéb kategória

Galántán rendezték meg a XLVIII. Felvidéki Magyar Matematika Versenyt

Galántán rendezték meg a XLVIII. Felvidéki Magyar Matematika Versenyt

Tornyai Bianka

2024. 02. 19., h – 17:53

Galánta |

Tíz iskola diákjai mérték össze tudásukat matematikából a XLVIII. Felvidéki Magyar Matematika Verseny – Oláh György Emlékversenyen, amelyet idén a galántai Kodály Zoltán Gimnáziumban rendeztek meg. Az országos vetélkedő továbbjutói a Nemzetközi Magyar Matematika Versenyen vehetnek részt, amelyet a tervek szerint Romániában tartanak.

Negyvennyolcadik alkalommal szervezték meg az országos Felvidéki Magyar Matematika Verseny – Oláh György Emlékversenyt, amelyet alapítójának, Oláh Györgynek az emlékére tartanak meg minden évben más helyszínen. Idén a galántai Kodály Zoltán Gimnázium adott otthon a középiskolások vetélkedőjének.

„Oláh György indította el ezt a versenyt 48 évvel ezelőtt Komáromban, ahol tanárként az ipariban tevékenykedett, illetve matematikából tehetséges gyerekekkel foglalkozott. Az emlékverseny a magyar középiskolák diákjainak szól. Előzménye a Nagy Károly Matematikai Diáktalálkozó Komáromban, vagyis egy matematikai előadásokkal tarkított felkészítő hétvége a diákoknak. További fordulója a Nemzetközi Magyar Matematika Verseny, amelyet az egyik évben Magyarországon, a következő évben pedig valamelyik anyaországon kívüli városban szerveznek meg. A mai versenybe középiskolások nevezhettek be, de előfordul, hogy az alapiskolások kilencedikesei, esetleg nyolcadikosai közül is részt vesznek néhányan. A versenybizottság tagjai Bálint Béla, a zsolnai egyetem nyugalmazott tanára, Gyürki István, a pozsonyi építészeti egyetem tanára és jómagam, a kassai Márai Sándor Alapiskola és Gimnázium tanára. Egy megbeszélt helyen találkozunk és összeállítjuk a verseny feladatait azokból a feladatokból, amelyeket a kollégák javasolnak. Négy feladatsor van a négy évfolyamnak, vagyis négy példa, amelyet négy óra alatt kell megoldaniuk a versenyzőknek”

– mondta el lapunknak Miko István. Azt is megtudtuk tőle, hogy a mostani verseny rövidebb a megszokottnál, hiszen korábban háromnapos szokott lenni. Azért szervezték így, hogy az ország távolabbi pontjairól érkező diákoknak ne legyen nagyon megterhelő az utazás és a verseny, legyen idő az ismerkedésre, szórakozásra és az esti vagy másnapi kiértékelésen is ott lehessen mindenki. Most csak a távolabbi városokból érkezők jöttek vasárnap Galántára, a közelebb lakók csak a versenyen vesznek részt, a kiértékelés később online formában zajlik egy megbeszélt időpontban. A hétfői versenyen a dunaszerdahelyi, a kassai, a somorjai, a komáromi, a rimaszombati, a pozsonyi, a füleki, az ipolysági és a galántai gimnázium, valamint az ógyallai Építőipari Szakközépiskola diákjai vettek részt, akiket Takács Zsuzsanna, a galántai gimnázium matematika szakos tanára és Marsall János köszöntött. Az igazgató röviden bemutatta az iskolát és emlékeztette a diákokat Oláh György szavaira, aki szerint, úgy kell a gyerekekből előhozni a bennük rejlő tudást, ahogy a föld mélyéről előhozzák a kincseket. A megnyitót Szőcs Eszter szavalata és a gimnázium énekkarának előadása tette meghittebbé Kempski Sári vezetésével.

Read More

Post Comment