Legyen szó kisvárosról vagy nagyvárosról, általános probléma (nem csak Szlovákiában) a parkolás, főleg a lakótelepeken. Egyre több az autó, egy-egy családra már minimum két jármű jut (hisz a munkavégzéshez már-már elengedhetetlen), de nem ritka manapság a három sem. Gondoljunk csak bele, hogy egy lakótömbben van 12 lakás, abból legyen a felének autója, s még ott is néhány háztartásnál kettő/három, akkor máris 9-10 autó parkol a tömb előtti parkolóban. 

Előttünk a füvön is, illetve a blokk melletti ösvényeken is autók állnak, arról pedig ne beszéljünk, hogy olykor a járdákon is végig állnak a gépjárművek. Ha kinézek az ablakon, a szomszédos két lakótömb között 7-8 jármű parkol, de mégis hogyan lehetne ezt kezelni? Valószínűleg sehogy… Korábban már írtuk, hogy a munkavégzés elengedhetetlen eszköze, sőt, szinte elvárás, hogy a jogosítvány mellett a munkavállalónak legyen saját járműve. Mindemellett a mindennapok olyan rohanásban telnek, hogy nem is lehetne sokszor gyalog vagy biciklivel oldani az egyes dolgainkat. Viszont bárhonnan is nézzük, akkor is egyfajta vészkiáltás lehet, hogy már a téglafalak melletti területet is próbáljuk lefoglalni magunknak annak érdekében, hogy minél közelebb parkolhassunk lakásunkhoz. 

Egyfajta társadalmi változásra lenne szükség, ami oldhatná ezt a problémát. Sokat beszélünk arról, hogy jobb lenne, ha kevesebb autó lenne az utakon, s nemcsak a környezetszennyezés miatt, hanem a biztonságos közlekedés érdekében is, illetve a lakótelepek könnyebbek, felszabadultabbak lehetnének. Azonban ehhez szükséges lenne egy olyan tömegközlekedési rendszer kialakítása, ami a legtöbb embernek megfelelő a munkába járáshoz. Viszont a tömegközlekedés egyre szegényesebb, s egy csettintésre nem lehet visszahozni a gyakoribb indulásokat és érkezéseket, még akkor sem, ha most hirtelen mindenki letenné az autót. 

Zavaró, hogy folyamatosan autók között szlalomozva kell sétálni az esti órákban, s a parkokat különböző színű járművek díszítik, mint egy égből fi gyelhető karácsonyfát, de valahol mi fordultunk ki magunkból annyira, hogy ez ilyenné vált. Szinte mindenkinek elérhető áron van autó, érezhető egyfajta társadalmi nyomás, hogy szükségünk van rá (még akkor is, ha nem), a fejünk felett lebeg a közösségi teher, másoknak van, akkor nekünk is legyen. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy napról napra újabbak jönnek, a régiek parkolópályára kerülnek, s csak tengődnek. Rengeteg összetevője van ennek a történetnek, amit rétegekként kellene lehámozni ahhoz, hogy megtaláljuk az igazi okot. Ezen a problémán az ujjal mutogatás sem segít, hisz mást okolni mindig könnyebb, de így akkor az egész társadalmi felelősségvállalás elmarad. S valahol itt gyökerezik az a nem túl kellemes gondolat is, hogy ha másoknak így jó, akkor ez így jó… 

Talán a jelenség már visszafordíthatatlan, hisz gondoljunk csak bele, milyen lenne a világ ennyi autó nélkül? Gyökerestül felforgatná az emberiség életét, az ipart és a gazdaságot is. Kénytelenek vagyunk elfogadni mindezt, azonban látható jelei vannak annak, hogy átléptük azt a határt, ahonnan már nincs visszaút. Gondoljunk csak bele, hányszor stresszelünk azon, hogy hol fogunk majd parkolni, ha elmegyünk ide, vagy oda… Busz nem megy, a vonat messze van, s a lehetőségek korlátozottak.