Search by category:
Egyéb kategória

Naď szerint Čaputová nyitott kapukat dönget

Naď szerint Čaputová nyitott kapukat dönget
Mészáros Richárd
2021. 03. 24., sze – 09:09

2021. március 24., szerda – 09:18
Jaroslav Naď

Friss ikon
Off

Törzs

Naď leszögezte, a tárgyalásokat folytatják, a hét végéig pedig szeretnének dűlőre jutni. A védelmi miniszter bírálta, hogy minden nap valamely miniszter teátrálisan benyújtja lemondását, majd hozzáteszik, nyitottak a további tárgyalásra, hogy együtt folytassák tovább a kormányzást. „Semmi nincs lezárva, készen állunk a tárgyalásra” – hangsúlyozta.

Andrej Doležal (Sme rodina-jelölt) közlekedési miniszter kijelentette, bár már belefáradt a koalíciós krízis megoldásába, egyelőre nem tervezi benyújtani lemondását. Úgy véli, elhamarkodott lenne arról beszélni, kit neveznek a gazdasági és a munkaügyi tárca élére. 

Eduard Heger (OĽaNO) pénzügyminiszter szerint fontos, hogy ilyen komoly döntés meghozatalára elegendő idő álljon rendelkezésre. A kérdésre, hogy ő lép-e majd Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő helyére, nem válaszolt. Hozzátette: örömmel tölti el, hogy az általa vezetett két tárca, az egészségügyi és a pénzügyi minisztérium is intenzíven dolgozik.

Bevezető
Pozsony |

Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszter meg van győződve arról, hogy a jelenlegi kormány átvészeli a krízist, és legyen szó hármas vagy négyes koalícióról, de együtt folytatják tovább.

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
ÚJ SZÓ ONLINE

Read More

Post Comment