Közzétették a harmadik dózis beadási sorrendjét, az idősotthonok elsőbbséget kapnak
Nagy Roland
2021. 10. 07., cs – 16:36
Milan Krajniak munkaügyi miniszter a csütörtöki kormányülés előtt jelentette be, hogy az idősotthonok üzemeltetői már elküldhetik a kérvényeket a vakcinacia@employment.gov.sk címre. Eddig csak abban az esetben jelentkezhettek, ha legalább 20 lakó vagy alkalmazott kérte az oltást, most viszont ezt a határt levitték 5 főre. A tárcavezető elmondta, a kérvényeket az irányítása alá tartozó minisztérium értékeli ki, majd továbbítja őket az egészségügyi minisztériumhoz, amely felveszi a kapcsolatot a mobil oltócsapatokkal. A vakcinázás sorrendjét a kérvények időpontjának beérkezése határozza meg.
Az egészségügyi minisztérium szerint a következő hetekben már a teljes lakosság kérvényezheti a harmadik dózist, viszont ebben az esetben is lesz egyfajta sorrend, csakúgy, mint a vakcinaprogram kezdetén. Elsőbbséget élveznek az immunhiányos betegek, hiszen náluk sok esetben a két dózis sem vált ki megfelelő védettséget. Ők már a második adag beadása után 4 héttel kérhetik a Pfizer vagy a Moderna vakcináját.
A lakosság többi része 6 hónappal a második dózis után kaphat újabb oltást, viszont itt is lesznek elsőbbséget élvező csoportok. Elsőként az 55 év felettiek mehetnek harmadik oltásra, utánuk azok a betegek, akiknél az egészségügyi állapotuk miatt nagyobb az esélye a súlyos lefolyásnak, majd azok, akik gyakran kerülnek kapcsolatba fertőzöttekkel (például az egészségügyi dolgozók).
E csoportok beoltása után jöhet a teljes lakosság.
Azt azonban hangsúlyozni kell, hogy azoknak nincs szükségük a harmadik dózisra, akik kaptak két adagot, és átestek a koronavírus-fertőzésen is, hiszen náluk eleve magas a védettség.
Bár a tárca odafigyel majd a sorrendre, lesznek átfedések. Az idősotthonokban például előbb kezdődik meg az oltás, mint ahogy a sorrend előírná. Ez azért lehetséges, mert erre a célra a mobil oltócsapatokat fogják felhasználni.
Az idősotthonokban már a következő napokban elkezdődhet a koronavírus elleni vakcina harmadik dózisának beadása.