Search by category:
Egyéb kategória

WHO-főigazgató: a világjárvány vége választás kérdése

WHO-főigazgató: a világjárvány vége választás kérdése
Hegedűs Norbert
2021. 10. 25., h – 08:42

2021. október 25., hétfő – 09:30
Friss ikon
Off

Törzs

A főigazgató szerint a nemzetközi közösség eddig nem észszerűen használta fel ezeket az eszközöket.

Rámutatott: hetente közel ötvenezren vesztik életüket Covid-19-ben szerte a világon, így a világjárványnak még közel sincs vége.

Emlékeztetett: a WHO azt tűzte ki célul, hogy minden egyes ország lakosságának negyven százalékát beoltják az év végéig, hetven százalékát pedig 2022 közepéig.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz szerint ezek elérhető célkitűzések, de csak akkor, ha az országok, illetve a vakcinák elosztását ellenőrző vállalatok megteszik, amit ígértek.

„Azoknak az országoknak, amelyek már elérték a negyven százalékos célt – beleértve a G20 összes tagját -, le kell mondaniuk az újabb oltóanyag-szállítmányokról” a COVAX nemzetközi vakcinaelosztó kezdeményezés és az Afrikai Unió által létrehozott Afrikai Oltóanyag-beszerzési Alap (AVAT) javára – hangsúlyozta a főigazgató.

A tisztségviselő egyúttal felszólította az oltóanyaggyártókat, hogy osszák meg a tudást és a technológiát másokkal, és mondjanak le a vakcinákhoz kapcsolódó szellemi tulajdonjogokról.

Videóüzenetében António Guterres ENSZ-főtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy „a rekordidő alatt kifejlesztett és forgalomba hozott oltóanyagok győzelmét semmissé teszi az egyenlőtlen elosztás tragédiája”.

„A nacionalizmus és a vakcinák felhalmozása mindannyiunkat veszélybe sodor” – tette hozzá.

Az egészségügyi világcsúcsot Berlinben rendezik meg digitálisan. A rendezvény vasárnaptól keddig tart, és a világjárvány tanulságaival foglalkozik.

Bevezető

A koronavírus-világjárványnak akkor lesz vége, „amikor a nemzetközi közösség úgy dönt, hogy véget vet annak”, hiszen „minden eszköz rendelkezésre áll” a vírus elleni küzdelemhez – szögezte le Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója vasárnap a berlini egészségügyi világkonferencián.

Címkék

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
MTI

Read More

Post Comment