Fülek városa nyerte a Roma Spirit 2021 díjat
Hegedűs Norbert
2021. 12. 09., cs – 10:46
A zsűri a „a roma közösséggel összefüggő kihívások hatékony kezeléséért, a Szlovákia legnagyobb integrált roma közösségének körében folytatott sokéves munka elismeréseként, valamint a régió munkanélküliségének csökkentésére irányuló kezdeményezésekben való aktív részvételéért, különösképpen pedig a lakáspolitika, a közbiztonság és a lakosok békés együttélésének területén bevezetett innovatív megoldásaiért” ítélte oda a díjat a város önkormányzatának.
A járványügyi helyzet miatt idén nem kerülhetett sor a díjátadóval egybekötött hagyományos gálaestre, így a díjakat még november végén adták át. Agócs Attila polgármester nem titkolta meglepetését a díjazás kapcsán, ugyanakkor úgy véli az egyfajta elégtétel is a több éves munkáért:
„És talán megerősítés is lehet ez a többségi társadalom azon tagjainak, akik nem minden ez irányú lépésünket tartották helyesnek. Bebizonyosodott, hogy ez az az út, melynek van értelme. Városunkban, ahol szlovákiai viszonylatban a legnagyobb integrált roma közösség él, ez a kérdéskör többrétegű. Élnek közöttünk hátrányos helyzetű romák, de társadalmilag betagozódott roma vállalkozók, pedagógusok is. Nálunk nem igaz az, hogy a romakérdés csak a rászoruló emberekről szól. A téma összetettebb, ezért a megoldási javaslatok kidolgozása során minden rétegre egyedileg kell fókuszálni. De azt is el kell mondani, hogy amit ma Füleken látunk, az nem egy állapot, hanem eredmény. Az együttélésnek ez a szintje nem magától értetődő, hanem a szociális területen végzett több éves csapatmunka gyümölcse” – magyarázta.
Agócs a további integráció kulcsát a társadalmi különbségek fokozatos kiegyenlítésében látja, ezt pedig munkahelyek teremtésével akarja elérni. Ezen a téren a legfontosabbnak a városi iparcsarnok építésére vonatkozó projektet tartja, mellyel új befektetőt szereznének a város romos parkjába.
„Nem szokványos dolog, hogy egy város gyárat épít a foglalkoztatottság támogatására. Minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy ez megvalósuljon, de még mindig sok taposóakna vár ránk” – tette hozzá.
A Roma Spirit projekt Szlovákiában 2009-ben indult. Célja, hogy bemutassa a roma közösség körében elért pozitív eredményeket, és díjazza a roma kisebbség életkörülményeinek javítása, valamint teljes értékű és méltóságteljes integrációja irányába tett aktív erőfeszítéseket. A 13. Roma Spirit meghirdetői a Szlovákiai Rádió és Televízió (RTVS) valamint a Kulturális, Oktatási és Kommunikációs Szövetség (ACEC) voltak. A rendezvény védnökei Zuzana Čaputová, a Szlovák Köztársaság elnöke, valamint Mária Patakyová, emberjogi biztos.
Fülek városa nyerte a Roma Spirit 2021 díjat az önkormányzatok kategóriában – tudatta lapunkkal Mikuš Kovácsová Klaudia, a város szóvivője.