Nagyudvarnoki az ország legidősebb önkéntes tűzoltója
Balaskó Réka
2021. 12. 31., p – 12:44
Nagyudvarnok egy tipikus szlovákiai magyarlakta község, de ki gondolta volna, hogy itt él az ország legidősebb önkéntes tűzoltója, és ráadásul a szövetség legrégebbi tagja is, hiszen Viola Ferenc már 1950-től erősíti a csapatot. A sokéves munkájáért pedig a szlovákiai Önkéntes Tűzoltó Testület Szent Flórián Bronz Érdemrenddel tüntette ki.
Az érdemrendet Nagyudvarnok polgármestere, Ürögi János adta át Feri bácsinak.
Feri bácsi mindössze 17 évesen jelentkezett az önkéntesek közé, vonzzotta őt ez a tevékenység, és szeretett volna aktívan részt venni a község életében. Csakhogy akkor az önkénteskedést még nem segítette a legújabb technika. „Csak szekerünk volt, abban tartottuk a felszerelést. Sokszor azzal gyűlt meg a bajunk, hogy senki se akarta nyomni, mert szégyenlették” – emlékezett vissza.
Feri bácsi 1960-ban átvette a helyi szövetség irányítását, akkor még húszan voltak. Később egy női csapatot is szerveztek: „De aztán fölbomlott, mikor elmentek Szerdahelyre tanulni” – mondta. Az önkéntes tűzoltók rengeteg versenyre jártak, Feri bácsi szerint sokszor értek el szép eredményeket, de nem csak ezzel foglalkoztak.
„A szociban nagyon sok brigádmunka volt, segítettünk a kultúrház építésénél, az óvodánál dolgoztunk, vagy a temetőbe vizet vezettünk. Évente szerveztünk mulatságokat búcsúkor, ebből lett bevételünk, mert támogatást nem kaptunk” – mesélte.
A legemlékezetesebb bevetéseként egy 1976-os esetet említett, mikor egy helyi szénapajta gyulladt ki, még akkor is saját maguknak kellett elhúzniuk a tűzoltókocsit, és kézi tömlővel oltották a tüzet.
A fotón: Ürögi János, Nagyudvarnok polgármestere, Viola Feri bácsi és Mandák János, Nagyudvarnok jelenlegi tűzoltó parancsnoka
Az évek során fogyatkozott a csapat: „Mindenkit bevettünk, aki be akart lépni, csak folyton cserélődtek a tagok. Megnősültek, egyik a másikat lebeszélte, hogy minek mész oda, bolond vagy ott futkározni. Aztán az is elmaradt, aki addig járt. Most meg már van más szórakozásuk is” – mondta.
Feri bácsi egészen 2005-ig volt parancsnok, majd 2015-ig elnök, napjainkban pedig még mindig kötődik az önkéntesekhez, hiszen lelkes támogatójuk. A fiataloknak azt üzenné, hogy: „Próbálják ki, szeressék meg ezt a munkát, mert aki megszereti, az ott is marad”.
Fotó: Nagyudvarnok – Veľké Dvorníky
Viola Feri bácsi már 1950-től önkéntes tűzoltó Nagyudvarnokban. A csapatba 17 évesen lépett be, és még ma is támogatója. Erről a 71 évnyi önkénteskedésről mesélt nekünk!