Két éve a járvány határozza meg a mindennapjainkat, ezért tűnhet úgy, mintha ez a szörnyű gyilkosság egy másik életben történt volna. Pedig mindössze négy év telt el azóta, hogy két fiatalnak kellett meghalnia azért, mert egy oknyomozó újságíró rendesen végezte a munkáját és rámutatott azokra a jogtalanságokra, amelyek az előző kormányzat mindennapjait képezték. Ma már evidensnek vesszük, hogy a Fico vezette kormányok alatt az államigazgatás néhány kiválasztottat szolgált, hogy az egész rendszer arra volt ráállítva, hogy néhány oligarcha érinthetetlen lehessen, de 2018 februárjában ezt még csak néhányan sejtették. Ján Kuciak és Martina Kušnírová halála kellett ahhoz, hogy az emberek ráébredjenek, milyen országban is élnek, és akkor indult meg az a hatalmas munka, ami felderítette a velejéig rohadt a rendszert.

Ami a gyilkosság elkövetőinek felelősségre vonását illeti, még négy év után is csak részeredményekről beszélhetünk. A gyilkosság kivitelezőit ugyan már jogerősen elítélték, a felbujtók esetében azonban még mindig nincs jogerős ítélet. Marián Kočner és Alena Zsuzsová pere márciusban folytatódik, úgy, hogy minden terhelő bizonyíték ellenére egyszer már felmentették őket. Az igazságszolgáltatás ugyan 2018 óta végigment egy megtisztulási folyamaton, de pont ez a per mutatja, hogy nagyon messze vagyunk még az ideális állapotoktól. Az emberben ugyanis óhatatlanul felmerül, hogy ha a nyilvánosság és a sajtó nem követné ilyen kiemelt figyelemmel ezt a pert, akkor Kočner már rég mindent megúszott volna a kapcsolatainak köszönhetően.

És mi történt a társadalommal? Sajnos itt még rosszabb a helyzet.

A gyilkosság után hatalmas megmozdulások kezdődtek Szlovákiában, országszerte megteltek a terek, hogy igazságot követeljenek a fiatal áldozatoknak és a kormány távozását sürgessék. A soha nem látott tömeg ellenére minden tüntetés békésen zajlott, alulról szerveződött és a társadalmi szolidaritásról szólt. Vessük össze ezeket a mostanában látott, hőbörgéssel teli megmozdulásokkal, melyek közül nem egyet a Smer szervez, és ahol olyan szónokok váltják egymást a színpadon, akiknek 2018 után azonnal és végérvényesen távozniuk kellett volna a politikából. Persze, mindenki utcára vonulhat, ha nem tetszik neki valami az országban, ez alapvető jog. De nem mindegy, miért tüntetünk, és az sem, hogy ezt hogyan tesszük. A 2018 és 2022 közötti különbség pedig ordítóbb nem is lehetne. Fico ma ismét teli szájjal szidja az újságírókat, és csatlakozott hozzá az az Igor Matovič is, aki a Kuciak-gyilkosságot követő felháborodásnak köszönhetően került kormány élére, de a lehetőséget saját kicsinyes természete miatt elbaltázta. Valami nagyon félrement az elmúlt két évben.

Egyénként túl sokat nem tehetünk: a gyilkosok, felbujtók sorsa a bíróság kezében van. De azt megtehetjük – sőt, meg is kell tennünk –, hogy követjük az eseményeket, és felszólalunk, ha valahol jogtalanságot tapasztalunk. És legfőképp emlékezünk: nem felejtjük el az áldozatokat, Ján Kuciak tényfeltáró munkáját, azt, hogy hogyan és kiknek köszönhetően jutott oda ez az ország, hogy egy ilyen gyilkosság megtörténhetett.