Észak-Koreában még csak most erősítették meg a koronavírus megjelenését
Balaskó Réka
2022. 05. 12., cs – 08:15
A kormányzó Koreai Munkapárt úgy döntött, hogy elrendeli a legmagasabb járványügyi vészhelyzeti szintet, szigorúan ellenőrzi és irányítja az ország általános járványmegelőzési munkáját – közölte a KCNA.
Az elszigetelt diktatúra eddig egyetlen koronavírus-fertőzést sem jelentett az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO). Az állampárt központi bizottságának ülésén Kim Dzsong Un felszólította a tisztviselőket, hogy birkózzanak meg az általa „váratlan válságnak” nevezett jelenséggel.
Szakértők szerint az ország hiányos egészségügyi rendszere nehezen tudna megbirkózni nagyobb járvánnyal, különösen azért, mert a rendelkezésre álló információk szerint Észak-Korea 25 millió lakosa közül egyet sem oltottak be, mivel Phenjan elutasította a WHO, Kína és Oroszország segítségét is. A kutató központ legrissebb adatai 2020-ból származnak, s arra utalnak, hogy Észak-Koreában addig 13 259 koronavírus-tesztet végeztek el, amelyek eredményei a rezsim állítása szerint mind negatívnak bizonyultak.
Az elszigetelt diktatúra eddig egyetlen koronavírus-fertőzést sem jelentett az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO). Most a fővárosban, Phenjanban élők vizsgálata kimutatta, hogy a koronavírus omikron változatával fertőződtek meg, azonban nem tudni, hogy hol és hány fertőzött van.