Search by category:
Egyéb kategória

Befejeződött a Selye gimnázium épületének felújítása

Befejeződött a Selye gimnázium épületének felújítása
Vataščin Péter
2020. 10. 26., h – 11:52

2020. október 26., hétfő – 13:26
Komárom
Friss ikon
Off

Törzs

Iskolájuk elmúlt száz évének legnagyobb beruházásaként aposztrofálta a beruházást a Selye János Gimnázium (SJG). Már 2008-ban és 2009-ben is pályáztak egy uniós projektre, azonban csaknem 10 évet kellett várni arra, hogy pénzt kapjanak a beruházásra. Nyitra megye közgyűlése 2017 őszén fogadta el a felújításra vonatkozó tervezetet, majd az új megyei testület 2018-ban is támogatta ezt a tervezetet tekintetbe véve a gimnázium eredményeit is. „Ez azért fontos, mert függetlenül attól, hogy valaki szlovák vagy magyar, ilyen vagy olyan párt tagja, valószínűleg el tudták fogadni, hogy a megyében van egy jól működő magyar intézmény, amelynek így lehet segítséget nyújtani“ – nyiltakozta lapunknak Andruskó Imre igazgató a megyei támogatásról, amely teljes egészében lefedte a csaknem 1 millió 720 ezer euróba kerülő munkálatokat.

A közbeszerzést a Graphite kft. tervei alapján hirdették meg, a területet pedig 2019. május 29-én adták át a nyertes Darton kft.-nek. Az 1907-08-as tanévben épült ingatlanon korszerűsödött a világítás és a fűtésrendszer, kicserélték az ablakokat, restaurálták a stukkókat, illetve hőszigetelték a tornatermet. Utóbbira a épület esetében nem volt lehetőség, mivel ugyan nem műemléki épület, de műemléki zónában helyezkedik el. Az elképzelések és a tervek szerint 30-40 %-kal kell csökkennie az épület energiahasználatnak. A tornaterem esetében a pedagógusok már jelezték, sokkal melegebb van, mint korábban, s érezhetően kevesebb gázt használnak a fűtéshez. A munkálatokba bekapcsolódtak a FAGUS Kft. munkatársai, illetve Csütörtöki András restaurátor és csapata is.

A munkálatoknak eredetileg idén júniusban kellett volna végetérniük, ám a járvány miatt összeomlottak a beszállító láncok, s a cég kénytelen volt halasztást kérni október végéig. A jelenlegi járványhelyzet miatt várni kell a felújítás hivatalos átadójával is.

A városban a SJG mellett a megye támogatásának hatására más iskolaépületek is megújulhattak az elmúlt időszakban: tavaly a szlovák tannyelvű Ľudovít Jaroslav Šulek Gimnázium kapott szakszerű ráncfelvarrást, valamint a Gépipari és Elektrotechnikai Szakközépiskola is komoly renováción esett át.

Bevezető
Komárom |

Több mint egy év után régi-új köntöst kapott a híresebbek közé tartozó komáromi épület. A felújítást végző cég a napokban az utómunkálatokkal is elkészül.

Település / hely
Komárom

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Vataščin Péter

Read More

Post Comment