Search by category:
Egyéb kategória

Biden kétpárti együttműködést szorgalmaz, első feladatának a járvány elleni harcot tekinti

Biden kétpárti együttműködést szorgalmaz, első feladatának a járvány elleni harcot tekinti
Hegedűs Norbert
2020. 11. 08., v – 08:11

2020. november 8., vasárnap – 08:30
Joe Biden
Friss ikon
Off

Törzs

„Nem fogok takarékoskodni az erőfeszítésekkel és a kötelezettségvállalásokkal, hogy gátat vessek a járványnak” – jelentette ki, és közölte, hogy már hétfőn tudósokból és szakértőkből álló csoportot nevez ki, hogy segítsen megbirkózni a feladattal.

Beszédében hangsúlyozta: büszke arra, hogy demokrata párti politikus, de nem demokrata párti elnök lesz, hanem valamennyi amerikai elnöke. Felidézte, hogy 74 millió amerikai szavazott rá, többen, mint bármelyik elnökre az amerikai történelem során.

„E nemzet tagjai hallatták hangjukat. Egyértelmű győzelemhez juttattak bennünket, meggyőző győzelemhez” – fogalmazott. Hozzátette, hogy megérti azoknak a kiábrándultságát, akik vetélytársára, Donald Trump jelenlegi elnökre voksoltak, de – mint mondta – „adjunk egymásnak egy esélyt. Itt az ideje, hogy félretegyük az éles retorikát, lehűtsük a kedélyeket és ismét egymásra nézzünk, beszéljünk egymással. Eljött az idő, hogy begyógyítsuk a sebeket Amerikában. Olyan elnök leszek, aki nem megosztja, hanem összefogja az embereket” – hangoztatta.

Kifejtette: azt szeretné, ha kormányzata összetétele tükrözné Amerikát, az amerikai társadalmat. Feladata fontos részének nevezte az Egyesült Államokban meglévő rendszerszerű fajgyűlölet elleni küzdelmet, valamint a klímaváltozás visszaszorítását.  

Joe Biden előtt Kamala Harris kaliforniai szenátor, az alelnöki tiszt várományosa mondott beszédet.     „Új nap virradt Amerikára” – hangoztatta. Saját pályájára hivatkozva leszögezte, hogy „Amerika a lehetőségek földje”, ahol az érvényesüléshez csak akarat, szorgalom és tudás szükséges.

„Én lehetek az első női alelnök, de nem az utolsó” – mondta. Felidézte, hogy amikor anyja 19 évesen Indiából Amerikába érkezett, el sem tudta volna képzelni ezt a pillanatot, ám erősen hitt egy olyan Amerikában, melyben ez a pillanat eljöhet.

A leendő alelnök beszédében külön méltatta a nőket, asszonyokat – különösen a feketéket -, akik támogatták, és felemlegette a nők előtt még mindig tornyosuló társadalmi akadályokat. Egyúttal bátor férfiként beszélt Joe Bidenről, mert volt mersze áttörni az egyik legerősebb gátat: nőt választani alelnökének.

Kamala Harris – aki nemcsak az első női, de az első fekete és az első dél-ázsiai származású alelnök is lesz – kitért az afroamerikaiakra, akik – szavai szerint – „nem túl régen szabadultak fel a rabszolgaságból és a rasszizmus rémségéből”, amelynek hatásai még mindig érződnek. Beszédében a kigyerekekhez is szólt, nekik címezve azt mondta, hogy merjenek álmodni, legyen bennük eltökéltség.     

A beszédek elhangzása után a pódiumon megjelentek Biden családtagjai és Harris férje is, Wilmingtonban tűzijátékkal ünnepeltek Joe Biden és Kamala Harris hívei.

Vezető politikusok gratuláltak Bidennek
 

A világ vezető politikusai gratuláltak a hétvégén Joe Biden demokrata párti elnökjelöltnek és Kamala Harris alelnökjelöltnek az amerikai elnökválasztáson elért sikerükhöz.

„Gratulálok Joe Bidennek és Kamala Harrisnek. Joe, csaknem 40 éve ismerjük egymást, kapcsolatunk szívélyes, és tudom, hogy nagyszerű barátja vagy Izraelnek. Remélem, hogy veletek tovább tudom erősíteni az Egyesült Államok és Izrael közötti különleges szövetséget” – írta Twitter-profilján Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.

„Gratulálok Joe Bidennek és Kamala Harrisnek. Országaink közeli barátok, partnerek és szövetségesek. Világszinten egyedülálló a kapcsolatunk. Nagyon várom a közös munkát” – fogalmazott Justin Trudeau kanadai miniszterelnök.

 „Az országaink közötti kapcsolat erős, és alig várom, hogy még szorosabb kapcsolatokat alakítsunk ki a Biden-kormányzattal (…). Számos kihívás áll a nemzetközi közösség előtt jelenleg, Joe Biden egységről szóló üzenete pedig jól pozicionál minket arra, hogy megbirkózhassunk ezekkel a kihívásokkal” – közölte Jacinda Ardern új-zélandi kormányfő.

 „Gratulálok Joe Bidennek és Kamala Harrisnek, Ausztrália sok sikert kíván a hivatalban. Az Ausztrália és Egyesült Államok közötti szövetség mély és tartós, és a közös értékekre épült. Várakozással tekintek a közös munkára, miközben a világ számos kihívásával nézünk együtt szembe” – írta Scott Morrison ausztráliai miniszterelnök.

„Gratulálok az amerikai népnek és intézményeknek a demokratikus vitalitás kiemelkedő megnyilvánulásáért. Készen állunk arra, hogy a megválasztott Joe Biden elnökkel dolgozzunk, és erősebbé tegyük a transzatlanti kapcsolatot. Az Egyesült Államok számíthat Olaszországra mint szilárd szövetségesre és stratégiai partnerre” – fogalmazott Giuseppe Conte olasz miniszterelnök.

„Gratulálok Joe Bidennek annak alkalmából, hogy megválasztották az Egyesült Államok 46. elnökévé (…). Szintén szeretnék gratulálni Kamala Harrisnek történelmi jelentőségű megválasztásáért az első női alelnöknek. Hihetetlen példa és fontos példakép lesz a fiatal lányoknak világszerte, megmutatva nekik, hogy a nők és férfiak ugyanazokat a jogokat és lehetőségeket élvezik” – vélekedett Alexander de Croo belga kormányfő.

„Szívből gratulálok Joe Bidennek és Kamala Harrisnek. Várakozással tekintek a közös munkára a Japán és az Egyesült Államok közötti szövetség elmélyítése és annak érdekében, hogy biztosítsuk a békét, a szabadságot és a jólétet az Indiai- és Csendes-óceán térségében és azon túl” – fogalmazott Szuga Josihide japán miniszterelnök.

„Most rajtam a sor, hogy gratuláljak Joe Bidennek és Kamala Harrisnek elnökké és alelnökké választásukért. Az értékek, amelyekre kapcsolatunkat építettük, nem is lehetnének erősebbek. Várakozással tekintek a közös munkára barátságunk elmélyítéséhez és ahhoz, hogy hozzájáruljunk (nemzetközi) közösséghez” – közölte Caj Jing-ven tajvani elnök.

„Gratulálok a megválasztott Joe Biden elnöknek, a barátnak és a megbízható partnernek egy jobb Irak építésének ügyében. Várakozással tekintünk a közös munkára annak érdekében, hogy elérhessük közös céljainkat, és megerősítsük a békét és a stabilitást az egész Közel-Keleten” – fogalmazott Barhám Száleh iraki elnök.

Bevezető

Kétpárti együttműködést szorgalmazott és a nemzeti egység fontosságát hangsúlyozta Joe Biden szombat éjjel a Delaware államban lévő Wilmingtonban mondott beszédében, első feladataként pedig a járvány elleni küzdelmet jelölte meg.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
MTI

Read More

Post Comment