Search by category:
Egyéb kategória

Pačinda újra a DAC ellen

Pačinda újra a DAC ellen
Mészáros György
2020. 11. 27., p – 18:33

2020. november 28., szombat – 14:00
Ramírez
Friss ikon
Off

Törzs

A két csapat ebben a szezonban augusztusban – még nézők előtt – már találkozott egymással. A DAC akkor 2:1-re győzött a MOL Arénában. 

A Spartak részéről az egykori DAC-játékos, Erik Pačinda talált be, a dunaszerdahelyieknél pedig Ramírez duplázott. 

Pačinda nehéz időszakon van túl, ágyéksérülése után pozitív koronavírusteszt miatt kéthetes karantén várt rá. Múlt hétvégén, a Pohronie elleni idegenbeli 3:3-as mérkőzés hajrájában tért vissza, majd ő adta a gólpasszt az egyenlítő találathoz. 

„Otthon lépünk pályára, ki kell ezt használnunk. Jó focit tudunk játszani, és ezt meg akarjuk mutatni a DAC ellen is. Remélem, hogy jó meccs lesz, és megszerezzük a három pontot” – nyilatkozta Pačinda a meccs előtt.

A DAC az elmúlt három bajnokijából csak egyet tudott megnyerni, emellett két döntetlen a mérlege. Október végén hazai pályán 1:1-es döntetlent játszott a Slovannal, majd nagy meglepetésre az akkor a pontvadászat utolsó helyén álló Pohronie csapata is elrabolt egy pontot a MOL Arénából egy 0:0-val. A győztes útra múlt hétvégén, a Nitra csapata ellen tért vissza a DAC. A meccs hőse a horvát támadó, Marko Divkovic volt, az ő találata döntött a nem túl színvonalas mérkőzésen: „Nehéz találkozóra számítok, mivel a nagyszombatiak ellen mindig kemények a meccsek. Szomorúak vagyunk, amiért továbbra is nézők nélkül kell futballoznunk, ezeken a rangadókon mindig remek hangulat uralkodott. Bízom benne, hogy szombaton ismét gyarapítom a góltermésemet” – nyilatkozta a horvát U21-es válogatott, aki az idényben már 8 gólnál tart.

A két csapat szombaton 63. alkalommal csap össze, ebből 27-et a nagyszombatiak, 20-at pedig a dunaszerdahelyiek nyertek. A gólarány 90:63 a hazaiak javára. A mérkőzést az STV 2 közvetíti.

Az angol hét következő állomása a DAC számára az idegenbeli Sereď elleni, a 12. fordulóból pótolt találkozó lesz szerda délután, majd vasárnap hosszú szünet után ismét hazai pályán lép pályára Bernd Storck legénysége az aranyosmarótiak ellen. (mgy)
 

Bevezető

Angol hét előtt áll a DAC, melynek első felvonásában ma (16.15) a nagyszombati Spartak vendége lesz a dunaszerdahelyi csapat a labdarúgó Fortuna Liga 15. fordulójában.
 

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS

Read More

Post Comment