Beer Miklós tizenhat évig szolgálta az egyházat váci megyéspüspökként, de tavalyi nyugdíjba vonulása óta sem tétlen. Most a csüggedőket szolgálja jó szóval, a rászorulókat cselekedettel, s mint mondja, az egész magyar népet imádságos gondolattal. Advent kezdetén nagymarosi otthonában beszélgettünk vele.

Papként megszokta, hogy nagyobb közösséghez szólt, és ez hiányzik, vagy felelősséget érez a társadalomért, és ezért nem hallgathat? Az egyházi emberekben megvan a hajlandóság lehajolni az elesettekhez? Miért hiányzik a hibákra figyelmeztető hang Magyarországon is, nálunk is a pásztorlevelekből, nyilatkozatokból? Hogyan látja ilyen körülmények között az egyház jövőjét? Mi a véleménye a cölibátusról? A túlzott lojalitás magyarázható egyszerűen azzal, hogy az egyházat az állam finanszírozza? Nem álságos az a családtámogatási program, mely pénzzel ösztönzi a fiatalokat a gyerekvállalásra, aztán majd számonkéri rajtuk? Mit gondol, milyen mértékben lehet és szabad beleszólni az emberek intim életébe? Ön szerint a hangnem, a megközelítés az oka, hogy egyre kevesebben veszik komolyan az egyház tanítását? Annak ellenére, hogy reálisan látja az egyház hibáit, mi őrizte meg a hitét, az optimizmusát? Ön nagy híve az ökumenizmusnak, valóban hisz a vallások közeledésében? Miért ragaszkodik a katolikus egyház a 21. században is sok teátrális gesztushoz, amelyek a nem katolikusok számára gyakran nevetségesek? Úgy látja, voltak ennek az időszaknak pozitívumai is? Hogyan próbáljuk a megszorítások és a szorongásaink ellenére is örömteli lélekkel megülni az ünnepet?

Vrabec Mária karácsonyi interjújában ezekre a kérdésekre is választ kapnak a már megvásárolható ünnepi Vasárnapban.