Search by category:
Egyéb kategória

„A magyar pártoknak csak összefogva van esélyük”

„A magyar pártoknak csak összefogva van esélyük”
Demecs Péter
2020. 12. 21., h – 18:28

2020. december 21., hétfő – 19:00
magyar pártok
Friss ikon
Off

Törzs

Az AKO legújabb, idei utolsó közvélemény-kutatása több érdekes elmozdulást is mutatott azon felül, hogy megerősítette a politikai paletta átalakulásának trendjeit. Az első helyen Peter Pellegrini pártja, a Hlas végzett 22,8 százalékkal, a második az SaS 16,2 százalékkal, míg a harmadik a tovább gyengülő OĽaNO, mely messze van már a márciusi választási eredményétől, és jelenleg 14,2 százalékon áll.

A Smer stabilan becsúszott a 10 százalékos határ alá, mindössze 9 százaléknyian választanák Robert Fico pártját – és nagyot gyengült a Kotleba-féle ĽSNS, valamint a Sme rodina is, mindkét pártot 5,7 százaléknyian választanák. A parlamentbe rajtuk kívül már csak a Progresszív Szlovákia kerülne 6,5 százalékkal – egy hajszállal kimaradna ugyanakkor a KDH és a Za ľudí (mindketten 4,7 százalék). 

Érdekesség, hogy a felmérés négy magyar pártot is mért, méghozzá meglehetősen gyengére: az MKP és az Összefogás az AKO adatai szerint egyaránt 1,3 százalékon áll, míg a Híd 0,9, a Magyar Fórum pedig 0,5 százalékon – a pártok között tehát szinte minimális a különbség.

Visszarendeződés

„A politikai történések a pandémia témájára szűkültek, pedig nyáron még voltak értékrendi kérdések is, ami az egyes pártok közötti harcot illeti. Jelenleg úgy állunk, hogy az egyes pártok növekedése vagy csökkenése nagyban függ attól, hogyan kommunikálnak a járványról a médiában” – mondta Václav Hřích, az AKO ügynökség igazgatója az Új Szónak. A hosszabb távú trendekkel kapcsolatban úgy nyilatkozott: számára egyre inkább körvonalazódik egyfajta visszarendeződés egy néhány évvel ezelőtti állapotba. „Az élen egy baloldali párt van, mögötte pedig az SaS és az OĽaNO. Ez hosszú évekig így volt, ha visszagondolunk. Mintha az elmúlt két év csak egy kis kitérő lett volna” – jelentette ki hozzátéve, ahhoz, hogy erről biztosat lehessen állítani, még néhány hónapot és még néhány felmérést meg kell várni. 

Ebből azonban Hřích szerint nem következik az, hogy a Hlas automatikusan átvette a Smer teljes választóbázisát – bár döntő többségben arra építkezik. „A régi Smer választóinak jó része a legutóbbi választáson eloszlott, és más pártokra szavazott, például a Sme rodinára. A Hlas ezeket a választókat veszi vissza” – mondja Hřích, aki szerint Peter Pellegrini pártja kicsit liberálisabb lesz, mint a Robert Fico által irányított Smer. Azok a választók, akiket a régi Smer még a HZDS-ből és az SNS-ből szippantott el, azonban nem vándorolnak el, hajlamosabbak Ficónál maradni.

Túl sok eszkimó

Az elmúlt időszak kedvezett az alapvetően elit- és rendszerellenes beállítottságú pártoknak világszerte, az AKO legutóbbi felmérése ugyanakkor azt mutatja: nálunk Kotlebáék és a Sme rodina is komolyan gyengült, mindkét párt alig van az 5 százalékos parlamenti küszöb felett. Hřích szerint azonban ennek egészen egyszerű a magyarázata: a járványtagadás és az ezzel kapcsolatos proteszttémák egyszerűen túl nagy csáberőt jelentenek a nagyobb és beágyazódottabb pártoknak is, és elkezdték a kisajátítását – ahogy Szlovákiában ezt teszi a Smer is. „A téma attraktív, de már túl sok játékos játszik vele” – jegyezte meg az elemző, aki szerint ez erősen befolyásolhatja az ĽSNS eredményét.

A Sme rodina támogatottságának csökkenése mögött más jelenségek állnak. Mivel a párt nagyon erősen függ Boris Kollár karizmájától, alaposan megszenvedi, hogy a házelnök a balesete után jóval kevesebbet kommunikál a közösségi oldalakon, mint korábban. „Ezért nehéz azt mondani, hogy a Sme rodina gyengülése trend. Ehhez további néhány hónapnak kell eltelnie, és más felméréseknek is meg kell erősítenie a jelenséget. És fontos figyelni azt is, hogy ha Kollár visszaszerzi régi formáját, és újra úgy kommunikál, mint régen, megfordítja-e a csökkenést” – vélekedik Hřích.

Négy párt a radaron

Az AKO felmérése szokatlan módon négy magyar pártot is mérni tudott, az MKP és a Híd mellett az Összefogás és a Magyar Fórum is bekerült a felmérésbe, ám szinte elhanyagolható köztük a különbség. Hřích felhívja a figyelmet, hogy a statisztikai hibahatár ilyen alacsony eredménynél és a magyar minta kis mérete miatt kifejezetten nagy. A négy párt összeredménye ugyanis 4 százalék, de a szakértő figyelmeztet, ha a hibahatár felső értékét vesszük, akkor 6 százalék felett vannak, és ezt reálisnak is tartja. Hozzáteszi: amennyiben létrejönne egy széles körű összefogás, könnyedén elképzelhetőnek tartja, hogy ez akár hógolyóeffektussal is járhat: a teljes összeállás több választó számára lehet vonzó. 

Hřích azonban figyelmeztet: régóta tapasztalható jelenség, hogy elsősorban a legfiatalabb magyar választók már egyáltalán nemcsak a magyar pártokat veszik számításba választható opcióként, a teljes pártfelhozatalból válogatnak. „Ha a magyar pártkínálat megosztott, akkor a választási potenciáljuk tovább csökken. Ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy mi a sorrend köztük. Nálunk a számaik nagyon hasonlóak, akár teljesen más is lehet a sorrend köztük” – magyarázza az elemző. 

Hřích hozzáteszi: jelen pillanatban úgy áll a helyzet, hogy kizárólag egy közös szubjektumnak lehet esélye az érvényesülésre, és abban az esetben, ha túl sokáig váratják a választókat, és nem rendezik a konfliktusaikat, akkor a szavazóbázis elveszti az illúzióit azzal kapcsolatban, hogy képesek egyáltalán egyesülni. Ez pedig azt eredményezheti, hogy a választók többsége végleg szakít a magyar pártok által képviselt politikai irányvonallal, és teljesen átszokik arra, hogy a teljes pártfelhozatalból válogasson. 

Bevezető
Pozsony |

Az év végére a politikai harc szinte kizárólag a járvány köré tekeredett, és szinte mindent ez határoz meg a közéletben – legalábbis ezt mutatják az AKO közvélemény-kutató ügynökség legújabb felméréséből kiolvasható trendek. Václav Hříchhel, az ügynökség igazgatójával pillantottunk a számok mögé.

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Finta Márk

Read More

Post Comment