Zlatanović a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia Néprajzi Intézetének (EI SANU), míg Marušiak a Szlovák Tudományos Akadémia Politikatudományok Intézetének (ÚPV SAV) munkatársa. A mélyinterjúkon túlmenően a különféle forrástípusok bevonása mellett a migrációt annak szélesebb társadalmi és politikai kontextusában kutatták. Az eredményekről és a tanulságokról Sanja Zlatanovićot kérdeztük.

Hogyan került sor arra, hogy Juraj Marušiakkal közösen kezdtek el dolgozni a témán?
2014-ben részt vettem egy konferencián, amelyet a Szlovák Tudományos Akadémia Etnológiai Intézete (ÚE SAV) szervezett, s ahol a szlovák kollégák figyelmembe ajánlottak egy pozsonyi tanulmányi utat a szlovák állam Nemzeti Ösztöndíjprogramjának keretében. A 2015-ös év tavaszi szemeszterében az ÚE SAV vendégkutatójaként tartózkodtam Pozsonyban. Noha akkor a vajdasági szlovákok migrációja még nem szerepelt a kutatásom fókuszában, végül nagyon gyors ütemben elkezdtem vele foglalkozni. Nem formális helyeken összefutottam ugyanis vajdasági szlovákokkal – például szupermarketekben, kávézókban, akik az alapján, ahogyan szlovákul beszéltem, felismerték, hogy Szerbiából jöttem, majd átváltottak szerb nyelvre. A téma spontán jött, a közösség tagjaival pedig így már eleve volt kapcsolatom. A vajdasági szlovákok migrációjának kutatása bilaterális és interdiszciplináris megközelítésmódot igényelt, amelyet az ÚPV SAV és az EI SANU közti együttműködéssel valósítottunk meg „A szlovák közösség Szerbiában: aktuális társadalmi és politikai folyamatok (2017–2019)” címmel. Végül 2019-ben is kaptam egy ösztöndíjat, ezúttal az ÚPV SAV mellett. Az említett megközelítés kulcsfontosságú volt a jelenleg is zajló transznacionális migráció megértésében: Juraj Marušiak ismeri a szlovák, illetve a csehszlovák kontextust, míg én a szerb és a jugoszláv hátteret. A beszélgetőtársainknak megadtuk a lehetőséget, hogy nyelvet válasszanak, így mind a szlovák, mind a szerb nyelv szerepelt a beszélgetésekben.

Hol zajlott a kutatás?
Átfogó, multilokális terepkutatást végeztünk Szlovákiában és Szerbiában. Ez elkerülhetetlen volt, tekintettel arra, hogy migrációról van szó: a szlovák közösség egy része Szerbiában, a másik ideiglenes vagy állandó jelleggel Szlovákiában él, míg sokan „itt is, ott is”. Leginkább Pozsony volt a kutatás helyszíne. Eddig két társszerzői tanulmányt írtunk, önálló előadásokat tartottunk és konferenciákon is részt vettünk. Előkészületben van egy, a témáról szóló könyvünk.

Lehet-e azt mondani, hogy a szlovák közösség lassan eltűnik Vajdaságból?
Két migrációs hullámot lehet elkülöníteni. Az első a 80-as és a 90-es években zajlott, s Jugoszlávia széteséséhez, illetve az azt kísérő háborúkhoz és gazdasági válsághoz kapcsolódott. Abban az időben főleg a fiatalok költöztek el. A második hullámot közvetlenül befolyásolta a 2008-as globális gazdasági válság és a munkalehetőségek hiánya. 2015-től annyira megnövekedett a migráció mértéke, hogy néhány alanyunk az „exodus” kifejezést használta. Korábban a fiatalok indultak útnak, egyéni stratégiákról volt szó, míg 2008-tól, s különösen 2015-től különféle életkorú emberek migrálnak, gyakran egész családok, már családi migrációs stratégiákról beszélhetünk. A családtagok egymást követve költöznek el. Egyes 50-es vagy 60-as éveikben járó beszélgetőtársaink – a Szerbiába való visszatérés terve mellett – azért mennek Szlovákiába, hogy meg tudjanak élni, s hogy a nyugdíjuk egy részét itt alapozzák meg. A migráció mindenféleképp hatással van a közösséghez tartozók létszámára, ami felgyorsítja az asszimiláció folyamatát. Egyre kevesebb olyan gyermek van az iskoláikban, akik szlovák nyelven tanulnak.

Hogyan élik meg ezt a folyamatot?
Ambivalens módon. Egyfelől aggodalmukat fejezték ki a közösség szerbiai fennmaradásával kapcsolatban, mert azt nagyrészt fiatal és iskolázott emberek hagyják el. Másfelől úgy látják, hogy az emberek mozgása jó nekik: egyesek elmennek, mások visszatérnek, sokan mindkét helyen tartózkodnak. A közösség két része közt az emberek, információk és a különféle javak intenzív áramlása zajlik. Ahogy egyes alanyok kifejtették, Szlovákiában lehetőségük van a standard nyelv megtanulására, új kapcsolatok, ismeretek és képességek kialakítására, s hogy mindez a vajdasági közösség javát szolgálja.

Körülbelül hány vajdasági szlovák élhet Szlovákiában, és hol?
Nehéz a Szlovákiába költözöttek számát megállapítani, mégpedig több okból. Néhányuk kihasználja az uniós jog által adott lehetőségeket, egy idő után továbbáll más tagállamokba. Vannak olyanok is, akik hosszabb vagy rövidebb tartózkodás után visszatérnek Szerbiába. Sokan vannak „itt is, ott is”. Mi a szlovák belügyminisztériumtól és a külföldön élő szlovákokkal foglalkozó irodától kaptunk releváns adatokat, amelyek növekvő tendenciát mutatnak, főleg 2015 óta. A vajdasági szlovákok főként Pozsonyban és az ország délnyugati részén, Nagyszombatban és Nyitrán összpontosulnak. Egyénileg az egész országban megtalálhatók.

Nyelvi szinten milyen gondjaik adódhatnak?
A vajdasági szlovákok nyelvi akadályokkal és nehézségekkel is szembesülnek Szlovákiában. Az általuk használt nyelv különbözik a standard szlováktól: archaikusabb, tele nyelvjárási elemekkel és szerbizmusokkal. Főként abba fektetnek energiát, hogy nyelvi tekintetben alkalmazkodjanak ahhoz a közeghez, amelybe érkeztek, de ez időigényes folyamat. Szókincs terén előrelépnek, de az akcentuson és a mondatszerkezeten nehezen változtatnak. Néhányuknál, akik Szlovákiában végezték el az egyetemet, s már két évtizede élnek az országban, továbbra is észrevehető volt a szerb nyelv hatása a mondatszerkesztésre. Az itteni szlovák lakossággal való kommunikáció nagyon érzékeny kérdés számukra. Egyikük például elmondta, hogy a beszédmódja miatt nem volt aktív a tantermi órákon, s a szakdolgozata nyelveként inkább az angolt választotta. Mindehhez más kihívások is kapcsolódnak, például a csehnyelv-tudás, amely erőteljesen jelen van a képzések szakirodalmában, a médiában. A vajdasági szlovákok számára nagyon távoli a cseh nyelv. Akik tanulni jönnek, különböző megoldásokat keresnek, például szerb fordításokkal dolgoznak – míg az idősebbek, aki a munka miatt érkeztek, gyakran a passzív értés szintjéig sem jutnak el.

A költözést követően mennyire azonosulnak a szlovákiai közeggel? S hogyan viszonyulnak hozzájuk a helyiek?
A beszélgetőtársaink hosszan beszéltek a szlovákiai és vajdasági életmód közti nagy vagy egyesek szerint óriási különbségekről, illetve a szlovákiai és a vajdasági szlovákok mentalitásának eltéréseiről. Az új közegben gyakorlatilag mindnyájan szembesültek a meg nem értéssel és az el nem fogadással. Nagyon rosszul érinti őket, ha őket itt nem szlovákoknak, hanem jugoszlávoknak vagy szerbeknek tartják, s hogy orientalisztikus színezetű diskurzussal pejoratív címkét kapnak. S ez az etnikumon belüli meg nem értés kulcspontja. Az emberek közti viszonyokat Szlovákiában nagyon formálisnak, racionálisnak és távolságtartónak írják le. Az új közegben hiányzik nekik az a szívélyesség és nyitottság, amihez hozzászoktak, s ez a kifejezett nosztalgia terepe. A Szlovákiában élő vajdasági szlovákok a származás, a költözési idő, az iskolázottság és a gazdasági helyzet szerint is heterogén csoportok alkotnak. Eltérő egyéni stratégiákat használnak az új közegbe való beilleszkedéshez az életkoruktól, szociális képességeiktől és személyes rugalmasságuktól függően. A hosszabb szlovákiai tartózkodással, a kulturális és nyelvi normák elsajátításával aztán áteresztőbbé válnak az etnikumon belüli határok. Sok beszélgetőtársunk elégedett integrációjának és szakmai státuszának elért fokával – többeknek szlovákiai házastársuk van. A vajdasági szlovákok migrációja koetnikus: a bevándorlók etnikai hovatartozása ugyanaz, mint a befogadó terület lakosságáé. A jellemzők alapján ez az etnikailag privilegizált migrációk kategóriáját jelenti. Noha ebben az esetben arra lehetne számítani, hogy az integráció folyamata egyszerű, számos kutatás eredménye azt mutatja, a migránsok és az eredeti lakosság azonos etnikai hovatartozásának nem muszáj jelentős és kohéziós szerepet játszania.

A közös tanulmányukban a „biztonság” (safety) fogalmat használják, amelyet Barry Buzan alapján úgy határoznak meg, mint a fenyegetésektől való mentesülés keresését. Társadalmi értelemben ez jelentheti-e azt, hogy a szerbiai államban mély gyökerekkel rendelkező nepotizmus és klientelizmus a fenyegetés valamilyen formáinak minősülnek?
A vajdasági szlovákok főként gazdasági okok miatt vándorolnak Szlovákiába. Több alanyunk azt mondta, szívesebben költöznének Németországba vagy valamelyik másik tagállamba, ám Szlovákia törvényileg segíti a maradásukat és a munkavállalásukat, s ezzel együtt gyakorlatilag nem járnak nyelvi akadályok. 2015-től fogva erős lendületet kapott az elvándorlás. Ez a szerbiai gazdasági és politikai válság elmélyüléséhez kapcsolódik, amelyet a korrupció és a klientelizmus magas foka kísér azzal az érzettel, hogy az élet teljesen perspektíva nélküli Szerbiában. Az ottani gazdasági helyzetet az alanyaink egzisztenciálisan fenyegetőként élik meg, s emellett nem reménykednek abban, hogy ez a közeljövőben meg fog változni. A klientelizmus és nepotizmus az élet minden szféráját áthatotta az országban, s nem lehetséges a munkakeresés, majd a munkahely megtartása a klientisztikus kapcsolatrendszerekbe való beágyazódás nélkül.

Ami a „biztonság” fogalmát illeti, hacsak részben is, de lehet-e a vajdasági szlovákok mozgását a kényszermigráció valamilyen típusának tartani?
Nem. A vajdasági szlovákok nagyon jól integrálódtak a szerbiai társadalomba, a jól beilleszkedett kisebbség iskolapéldájának számítanak. Sokan közülük arról beszéltek a kutatás során, hogy ha Szerbiában nem ennyire mély a gazdasági válság, sosem hagyták volna el az országot. Elbeszéléseikben erős kötődést fejeztek ki Szerbia iránt attól függetlenül, hogy gyakrabban vagy ritkábban utaznak-e oda, hogy kategorikusan elvetik a visszatérést vagy nyitva hagyják ennek lehetőségét. Sokuk Szlovákiából is nyomon követi a szerbiai politikai és más eseményeket. Spontán elbeszélések alkalmával egyesek közülük elmondták, okvetlenül részt vesznek a szerbiai választásokon. A Szlovákiában való tartózkodás hosszától függetlenül ha a szerbiai életükre utaltak, gyakran azt mondták: „ott nálunk, Szerbiában”. Az országból egyébként azért költöznek el az emberek, mert muszáj, mert munkanélküliek vagy annyira keveset keresnek, hogy nem tudnak megélni. Tömegesen költöznek el a szerbek, vagyis a többség tagjai is a munka- és perspektívanélküliség okán. Súlyos demográfiai problémával küszködik Szerbia az elvándorlás miatt.