Bevezetik a rezidens parkolást Dunaszerdahelyen
Kiss Bartalos Éva
2021. 01. 14., cs – 08:20
Mégis fizetni kell majd a lakótelepeken az éjszakai parkolásért azoknak, akiknek nem nem Dunaszerdahelyen van a bejegyzett lakhelyük, szolgálati kocsival, vagy furgonnal parkolnának a lakótelepi lakásuk előtt. Július 1-től az ünnepnapok és hétvégék kivételével este hat és reggel nyolc óra között lesz díjköteles a parkolás, a szerelőkocsikat és szolgálati autókat alternatív parkolókba küldik. Azok, akiknek állandó lakhelyük van a városban, háztartásonként két autóval állhatnak ingyenesen a lakókörzetük parkolójában. Óránként 50 centbe kerül az éjszakai pakroldíj a lakótelepeken, éves bérletet 200 eurótól lehet váltani.
Hájos Zoltán polgármester korábban azt mondta, hogy a rendelkezésnek köszönhetően kevesebb autó lesz majd a lakótelepek parkolóiban. Decemberben még elutasította a képviselő-testület a lakótelepi parkolás fizetőssé tételét, alig egy hónappal később azonban sikerült meggyőzni a város vezetését a módosítás szükségességéről. Hájos Zoltán az anyag beterjesztésekor elmondta, az új rendeletbe részben beépíttetek a korábban megfogalmazott kifogásokat.
Ezek egyike például az, hogy ha a Dunaszerdahelyen élők egy másik lakótelepre érkeznek látogatóba, akkor naponta egy órán át ingyen parkolhatnak ott, de nekik is kell jegyet váltani, csak épp 0 euró értékűt. Ehhez is regisztrálni kell a városi közterület-fenntartó vállalat rendszerébe. A városi rendőrség július 1-től ellenőrzi majd a rendelet betartását a lakótelepeken.
Míg decemberben heves vitát generált a javaslat a testületben, januárra már csak Antal Ágota és Hakszer Roland képviselők emeltek szót a tervezet ellen. Antal Ágota szerint megvalósíthatatlan a rendelet, ugyanis nincs elég parkolóhely a városban. Hakszer Roland is hasonló aggályokat fogalmazott meg, ő is úgy gondolja, hogy több autó van a városban, mint amennyi parkolóhely, ezért előbb az alternatív parkolókat kellett volna megépíteni. Dakó Sándor képviselő ezzel szemben a ligetfalui gyakorlatot hozta fel példának, ahol a rezidens parkolás bevezetése után megcsappant a városrészben várakozó autók száma. A képviselő emellett a rendszer előnyeire is felhívta a figyelmet kiemelve, hogy ezzel ösztönözhetik a városban élőket arra, hogy bejelentkezzenek a hivatalban, így további adóbevételre tehet szert az önkormányzat.
„Ha nem próbáljuk ki, és nem indítjuk be ezt a folyamatot, akkor marad a jelenlegi, tarthatatlan állapot” – jegyezte meg Dakó Sándor.
A polgármester is emlékeztetett arra, hogy ott, ahol bevezették a rendszert, kevesebb autó maradt az utcákon.
A tizenkilenc képviselőből tizenhatan támogatták a rendelet elfogadását, így háromötödös többséggel átment a javaslat a testületen. A városi rendőrségnek szűk fél éve maradt arra, hogy felkészüljön az ellenőrzésekre a lakótelepeken.
Március 1-től módosul a parkolási rend Dunaszerdahelyen, július 1-től a rezidens parkolást is bevezetik a járási székhelyen. A képviselők decemberben még elvetették a javaslatot, most a döntő többség jóváhagyta.