Search by category:
Egyéb kategória

Az autógyártók menthetik meg idén a gazdaságot

Az autógyártók menthetik meg idén a gazdaságot
Molnár Iván
2021. 01. 19., k – 17:21

2021. január 20., szerda – 19:49
autógyártás

Friss ikon
Off

Törzs

Hogy az autógyártás tavaly több mint a tizedével esett vissza, az elsősorban a koronavírus-járvány megfékezése érdekében hozott tavaszi intézkedésekkel magyarázható, amikor az autógyártók is tömegesen állították le a termelésüket. Az őszi második hullám során azonban már nem ismétlődött meg ez a forgatókönyv, a katasztrofális visszaesésről szóló jóslatok így nem váltak valóra.

„A járványhelyzettel kapcsolatos megszorítások fényében a tavalyi adatok kiváló eredménynek számítanak, hiszen még az ősz elején is azzal számoltunk, hogy tavaly több mint 20 százalékkal eshet vissza a szlovák autógyártás”

– nyilatkozta Alexander Matušek, a Szlovák Autóipari Szövetség (ZAP) elnöke.

Katarína Muchová, a Szlovák Takarékpénztár elemzője szerint a szlovák gazdaság tavalyi, nagyjából 6,2 százalékos visszaesését követően idén kedvező esetben – ha a tömeges oltással sikerül leküzdeni a járványt – hasonló ütemű, vagyis mintegy 6 százalékos növekedés várható. Az autóipar képviselői szerint azonban ehhez elsősorban az ő ágazatuknak kellene visszazökkennie a régi kerékvágásba, mivel a személygépkocsik és az autóalkatrészek gyártása továbbra is a szlovák kivitel nagyjából 50 százalékát adja. „Épp ezért rendkívül fontos lenne, hogy a szlovák autógyárak idén újra több mint egymillió gépkocsit állítsanak elő” – tette hozzá Matušek. A ZAP elnöke szerint hamarosan a hazai kereslet is megugorhat, a várakozásaik szerint Szlovákiában így idén 95 ezer új autót regisztrálhatnak.

Tavaly a járvány miatt kevesebb mint 85 ezer új autó került forgalomba az országban, a negyedével kevesebb az egy évvel korábbinál.

„Tavaly ezzel a 2014-es szintre estünk vissza”

– mondta el Pavol Prepiak, a ZAP ügyvezető alelnöke. Prepiak negatívumként értékeli azt is, hogy az elmúlt évben megugrott az egyénileg külföldről behozott használt autók száma, miközben ezek 36 százaléka tíz évnél is öregebb volt.

Bevezető
Pozsony |

A világjárványt a szlovák gazdaság motorjának számító autóipar is megsínylette. A szlovákiai autógyártók tavaly 985 ezer gépkocsit gyártottak, 11 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál. Az ágazat képviselői szerint azonban nincs okuk a panaszra.

Címkék

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Molnár Iván

Read More

Post Comment