A pénzügyminiszter hamarosan még több adót préselne ki az ingatlantulajdonosokból
Molnár Iván
2021. 01. 26., k – 16:21
Eduard Heger pénzügyminiszter pár napja jelentette be, hogy Szlovákiára újabb adóreform vár, amelynek a részleteit később ismertetik. A tárcavezető egyelőre csak annyit árult el, hogy szeretnék csökkenteni az alkalmazottak és a vállalkozók adóterheit, ezzel párhuzamosan azonban nő majd a vagyonadó. Ez utóbbihoz csak annyit tett hozzá, hogy elsősorban a vagyonosabbaktól szeretnének több adót beszedni.
„Az ingatlanadó egy jó eszköze annak, hogy igazságosabbá tegyük a vagyon megadóztatását”
– mondta el Heger. Szerinte azonban az ingatlanadót eddig nem használtuk ki eléggé, hiszen míg az Európai Unióban a vagyonadó formájában beszedett összeg átlagosan a bruttó hazai termék (GDP) 1,6 százalékát teszi ki, Szlovákiában ez 0,4% körül mozog.
Ha a pénzügyminisztérium hozzá szeretne nyúlni az ingatlanadóhoz, azt elsősorban az önkormányzatokkal kellene megvitatnia, hiszen ez az adófajta jelenleg ezek hatáskörébe tartozik. A Hospodárske noviny gazdasági napilap információi szerint azonban a Heger által vezetett tárca e téren is mélyreható változásokat tervez, újraszabva az önkormányzatok adóportfólióját. A kiindulási alapot az szolgáltathatja, hogy az önkormányzatok túlzottan függnek a személyi jövedelemadóból származó bevételektől, ami – a jelenlegihez hasonló gazdasági visszaesések során, amikor a személyi jövedelemadóból kisebb összeg folyik be – súlyos gondot okoz számukra. Hogy az önkormányzatoknak ne kelljen az államnál kilincselniük, a pénzügyminisztérium hatékonyabb finanszírozási módot találna, átszabva a már említett adóportfóliót. Ennek keretében pedig megnyithatja az ingatlanadó kérdéskörét is. Az ötletnek azonban nem mindenki örül.
„A kormánynak nem kellene beleszólnia az ingatlanadóval kapcsolatos szabályozásba. A központilag beszedett adókkal szemben a lakosság ennél ugyanis jobban átlátja, mire használja fel az önkormányzat az így beszedett adót”
– állítja Radovan Ďurana, az INESS gazdaságkutató intézet elemzője.
A pénzügyminisztériumnak azonban még egy problémával meg kell küzdenie, ha újra szeretné szabni az ingatlanadók rendszerét. Heger szerint szeretnék elkerülni, hogy az új szabályozás hátrányosan érintse a kevésbé tehetős rétegeket, vagyis úgy szeretnék növelni az ingatlanadót, hogy ez utóbbiaknak ez ne okozzon gondot. Az ingatlanadót ezért nem az ingatlan alapterülete alapján számolnák ki, hanem az adott ingatlan aktuális piaci értékét vennék figyelembe, progresszív adókulcsokat vezetve be. A gyakorlatban ezt azt jelentené, hogy a drágább luxusvillák tulajdonosai nagyobb adót fizetnének, mint egy hasonló méretű, ám olcsóbb ingatlanban élők.
Ehhez azonban az államnak szüksége lesz egy pontos ártérképre a hazai ingatlanokról, amelyen a Hospodárske noviny értesülései szerint a szaktárca már dolgozik is. Egy ilyen ártérképe ugyan már van a Szlovákiai Ingatlanirodák Nemzeti Szövetségének (NARKS), a jegybank szerint azonban ez nem felel meg az Európai Központi Bank összes elvárásának. A pénzügynek így saját térképpel kell előrukkolnia, hogy a tervek szerint a jövő évtől módosíthasson az adórendszeren.
A Szlovákiai Városok Uniójának (ÚMS) a szóvivője, Daniela Piršelová szerint az önkormányzatok nyitottak a változásokra, ha ezeknek köszönhetően a jövőben nőnek majd a bevételeik.
A pénzügyminisztérium újabb adóreformon dolgozik, amely során átszabná az ingatlanadóval kapcsolatos szabályokat is. Mire számíthatnak a közeljövőben a szlovákiai ingatlantulajdonosok?