Csaknem kétezer alkotás közül válogatták be a Cinéfondation tizenhét versenyfilmet felvonultató programjába. Beleznai Márk, a film rendezője kint volt a fesztiválon. A kétszereplős történet hőseit alakító Kenéz Ágoston és Gryllus Dorka különböző okokból nem jutottak ki. Filmbeli egymásra találásukat több szálból fonta össze a rendező. Személyes élményeit vitte bele általa hallott történetekbe.

A mindennapokból kiszakadt fiút Kenéz Ágoston formálja meg.

„Azt szeretem a történetben, hogy végtelenül egyszerű – mondja a budapesti színművészeti egyetem végzős hallgatója. – Két ember találkozik, és szépen lassan egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Koránál érettebb a fiú, rögtön tud kapcsolódni a nőhöz. Nem futnak megszokott köröket. Nincsenek köztük felesleges szavak, csak felizzik valami a szemükben. Jegyszedőként dolgozik a moziban a srác, a nő jön filmet nézni. Így indul a történet. Két nap eseménye a film.”

A nőt Gryllus Dorka alakítja.

„Kicsit zavarban voltam a forgatáson, hiszen Dorka tapasztalt színésznő – folytatja Ágoston –, de azt, hogy hány éves, később tudtam meg. Nem is akartam elhinni. Úgy gondoltam, legfeljebb tíz év van köztünk. Gyorsan megtaláltuk a közös hangot. Én is úgy szeretnék majd tizenöt év múlva működni, mint ő. Lazán, felszabadultan, humorral, jó profizmussal. Az is nagyon tetszett, ahogy a rendezőhöz viszonyult. Ez a te filmed, mit szeretnél látni, mivel segíthetek? Ezt kérdezte Márktól.”

Nyolc hónapos terhesen Gryllus Dorka érthetően nem vállalta az utazást Cannes-ba. Ágoston ment volna, megvolt a repülőjegye, aztán mégis itthon ragadt.

„Márciustól tudtam, hogy a film Cannes-ba megy. A Platon Karataev-klipet forgattam a Wide Eyes című dalhoz, amikor az ötperces átállásban, amíg a stáb beállította a felvételhez szükséges drónt, üzenetet kaptam a rendezőtől. Egy autóban melegedve olvastam az angol nyelvű e-mailt, hogy beválogatták a filmünket a Cinéfondation programba. Igazából fel sem fogtam, hogy ez mekkora elismerés, sok szívecskét küldtem Márknak, szuper vagy, gratulálok, írtam neki. Húsz perccel később aztán, amikor szünetet fújtak a forgatásban, rákerestem, hogy mi is ez a meghívás voltaképpen. Akkor döbbentem rá, hogy Úristen, ez Cannes! Írtam is azonnal Márknak, ne haragudj, hogy alulreagáltam a sikert, de csak most tudtam utánanézni a dolognak. Egy hétköznapi e-mailből hirtelen nagyon nagy csavar lett. Márk rögtön megígértette velem, hogy senkinek egy szót se. Majd akkor, ha az információ hivatalossá válik. Majd ha Cannes kihirdeti. Addig hallgatunk, nem beszélünk róla.”

Ágoston őrizni tudta a titkot.

„Két barátom ült mellettem az autóban ott, a klipforgatáson, de nekik sem mondtam el a bombahírt. A kedvesemnek sem szóltam, sőt még a szüleimnek sem. Vártam Márk hívására, hogy majd jelzi, mikor beszélhetünk róla. Májusban lett volna a fesztivál, de a koronavírus-járvány miatt őszre tolták, ezért nem hirdették ki azonnal a beválogatott filmeket. Márciustól júliusig ültem a titkon, aztán egyetlen embernek mégis megsúgtam. Két hónappal az örömhír után, a barátnőmnek. Sokkolta a dolog. Csodálkozott, hogy ilyen sokáig képes voltam elhallgatni előle. Meg is ünnepeltük rendesen. Jól becsíptünk mindketten. De a lelkére kötöttem, hogy senkinek nem kotyoghatja el.”

A járvány első hulláma után, a karantén végén lett hivatalos a hír, és hogy májusban elmarad a fesztivál, majd novemberben megrendezik, de már promózni lehetett a filmet. Lehetett örülni, hogy a csapat megkapja az Aranypálma bilétát.

„Pokoli nehéz volt hallgatni. Szóltam is Márknak, amikor hosszabb idő után találkoztunk. Te tényleg nem árultad el senkinek? – álmélkodott. Miért, te nem ezt tetted? – kérdeztem. Én az összes tanáromnak, családtagomnak elújságoltam, felelte, vagy húsz-huszonöt embernek. Döbbenten hallgattam őt. Én sem a szüleimnek, sem a testvéreimnek nem dicsekedtem el vele.”

Ezután tudta meg, hogy ő is utazik Cannes-ba.

„A repülőjegy októberben jött, amikor még mindig lebegtették, hogy novemberben megtartják a fesztivált. Aztán kitűzték az új dátumot, de zárójelben még mindig ott állt, hogy a járványhelyzettől függően bármikor megváltoztathatják, sőt le is mondhatják. Végül megtartották. Kint volt egy kisebb csapat tőlünk, és mentem volna én is. Békéscsabán próbáltam, feljöttem Pestre, egész héten öltönyért rohangáltam, bőröndöt vásároltam. Közben volt minden. Beugrás, felújítópróba, esténként előadás, egyetemi ügyek, forgatás. Bekerültem ugyanis A tanár új, negyedik évadjába. Vasárnap még kamera előtt álltam, kedden repültem volna Cannes-ba. A hétfőm szabad volt. Gondoltam, nyugodtan bepakolok. Összehajtogattam szépen az öltönyt, minden szuper volt. Előző péntektől nem érezte jól magát a barátnőm. Elment vírustesztre, és kiderült, hogy pozitív. El lehetett volna sumákolni, de ha bennem is ott lett volna a vírus, megfertőzöm a többieket. Megkérdezte a barátnőm az orvost, hogy mennyire érint ez engem. A fél szakmát ő teszteli, ez a doki, rajong a munkánkért. Rövidre fogta a választ. Nem repül, mondta. Így maradtam itthon, és így hagytam veszni életem első cannes-i meghívását.”

Beleznai Márk filmje, akárcsak két színésze, jól szerepeltek a fesztiválon. Az Agapéval mindhárman beírták a nevüket a cannes-i rendezvény nagykönyvébe. Hogy mit takar az alkotás címe? A szeretet legtisztább formáját, az önzetlen elfogadást. Két lélek egymás iránt érzett, tiszta, szenvedéllyel átitatott vonzalmát.

A szerző a Vasárnap munkatársa