Donald Trump elhagyta ugyan a Fehér Házat, de külpolitikája erősen rányomja bélyegét a világpolitikára. A Kínával szembeni külpolitikai, gazdasági és technológiai konfrontáció az amerikai külpolitika egyik alappillére volt az elmúlt négy évben. A nemzetközi porondon egyre magabiztosabb Kína komoly kihívás elé állította az USA-t, és egyre gyakrabban került elő a Thuküdidész csapdája kifejezés, melyet Graham Allison amerikai politológus hozott be a közbeszédbe. Allison elmélete szerint egy domináns nagyhatalom szinte mindig összetűzésbe került trónkövetelőjével, legyen szó Spártáról és Athénról, vagy az USA-ról és Kínáról. Ez az elmélet sok kritikát kapott a születése óta, de tény, hogy a feszültség a világ két legnagyobb gazdasága között Trump évei alatt egyre nőtt. A Trump-kormányzat a Kínára gyakorolt nyomást egészen az utolsó napokig folytatta, január elején kilenc további kínai nagyvállalat került feketelistára a kínai hadsereggel való tulajdoni kapcsolatai miatt. A feszültség oldásában nem segített az amerikai kongresszus nyilatkozata sem, mely szerint a kínai kormányzat valószínűleg népirtást követ el az ujgur kisebbség ellen. Eközben Hszi Csin-ping kínai elnök a nemzetközi összefogás szükségességéről beszélt a virtuális davosi fórumon, de az elmúlt napokban kínai vadászrepülőgépek ismételten megsértették az amerikai szövetséges Tajvan légterét.

Joe Biden nincs könnyű helyzetben elnöksége első heteiben, több komoly problémával kell kormányának zsonglőrködnie. Ezért nem valószínű, hogy Biden tovább keményít a Kínával szembeni állásponton, de attól sem kell tartani, hogy hirtelen kitör a barátság. Antony Blinken leendő amerikai külügyminiszer szenátusi meghallgatásán leszögezte, hogy a Trump-kormány Kínával szembeni keményebb fellépése helyes volt. Ebből kikövetkeztethető, hogy ha a hangnem változik is, az üzenet alapjában ugyanaz marad.

Trump egyoldalú, Amerika mindenek előtt külpolitikája világszerte elbizonytalanította az USA partnereit, ezért a Biden-kormányzatnak a Kína-politikában is újra kell építenie kapcsolatát elhanyagolt szövetségeivel. Kína asszertív regionális politikája miatt Kelet- és Délkelet-Ázsiában nem lesz nehéz egy esetleges keményebb fellépéshez partnereket találni, Európa azonban nem annyira vevő az erősebb szavakra. Biden belső köreiben többen csalódtak az EU-ban, az ugyanis nem várt az új amerikai kormányra, és 2020 utolsó napjaiban sok év tárgyalás után megkötötte az EU és Kína közti befektetési megállapodást. Biden külpolitikai szakértői abban bíztak, hogy az USA és az EU egységesen fog az új elnök beiktatása után fellépni Kínával szemben, de a kritikus hangok szerint az unió gazdasági előnyökért cserébe kiárusította az emberi jogokat. Tudni kell azonban, hogy az uniós tagállamok Kínával szembeni álláspontja sem egységes, a Biden-kormányzat biztosan talál szövetségeseket a kritikusabb Kína-politikához is.

Viszont Joe Bidenre egy anti-Trumpként is tekinthetünk, ezért az USA Kína-politikájában is kevesebb drámára és kardcsörtetésre van kilátás. A diplomácia szerepe megnő, de megmaradnak a jól definiált „vörös vonalak”, melyek átlépése keményebb amerikai álláspontot fog eredményezni. Kína kiemelt gazdasági partner az USA számára, de a kínai piac zárt jellegét és a kínai vállalatok technológialopását és eltitkolt állami támogatásait a Biden-kormányzat sem fogja szó nélkül hagyni. Hogy ebben az amerikaiak mennyire számíthatnak az EU-ra, azt ma nehéz megmondani. Egy egységes USA–EU fellépés azonban kétségkívül nagyobb nyomást tudna gyakorolni a kényes kérdésekben.