Körös-körül madárkák (A szerző külön ajánlásával)

6-7 éves gyerekeknek szánták az alkotók ezt a gyermekkönyvet, amely telistele van madarakkal… versben, rajzban és képben köszönnek ránk a könyvlapokról.

A versek szerzője a Pozsonyban élő Anna Sláviková. Fél év alatt készült el a csicsergő, fejünk felett repkedő, ágról ágra röppenő, játékos, ugrabugráló madárkákról szóló verseivel. Nem titkolt szándéka, hogy az olvasni éppen elkezdő gyermekek figyelmét a költészet felé terelje, valamint a természet szépségeire is érzékennyé tegye.

A lektori ajánlás szerint a könyv kiválóan megfelel az iskolai oktatásban való alkalmazásra akár irodalom-, akár természetrajzórán. Tegyük hozzá: a szlovák nyelv elsajátításában is segíthet a maga játékosságával.

A rajzok Peter Cpin szlovák illusztrátor keze alól kerültek ki, a fotókat Miroslav Saniga természettudós készítette.

Amit Anna Slávikováról tudni lehet: Hosszú évekig a Život családi lap munkatársaként dolgozott, 16 éve készít mélyreható beszélgetéseket a szlovák irodalmi és művészeti élet nagyjaival a Dimenzie című lap számára. De munkatársa volt többek között a Literárny týždenník, a Slovenka, a Flm a divadlo lapoknak is. 1200 beszélgetést publikált eddig, számtalan színházi és könyvrecenziót, novellát, esszét írt. 5 könyve jelent meg, ebből kettő novelláskötet, a harmadik történetmesélő könyv, a negyedik kötetbe pedig jeles személyiségekkel való 101 interjúját rendezte.

Borító: BB Print

Anna Sláviková a Magyar Iskola olvasóinak az alábbi négy versét ajánlja szeretettel:

BOCIAN

Veľký biely bocian
preletí aj oceán.
Šírka krídel vyše metra,
nebojí sa dažďa, vetra.
Hniezda stavia na konároch,
na stĺpoch, aj na komínoch.
Usadí sa na strechách,
elektrických vedeniach.
Dlhý zobák, dlhé nohy,
vletí občas do záhrady.
Najradšej má krty, žaby,
larvy, hmyz i menšie hady.
Rozmáčané lúky, polia,
bociany sa v nich brodia.
Klopú tvrdým zobákom,
keď sa zdravia navzájom.
Keď slniečko stratí jas,
opúšťa nás bocian zas.
Vráti sa sem koncom jari,
spraví hniezdo na chotári.
Mláďatá tam opatruje,
okolo nich poletuje.
Sýti večne hladné ústa,
hádže do nich žaby, chrústa.
Odrastené bociany
letia ponad oceány.
Nesú pozdrav zo Slovenska
na africké zimoviská.

DROZDÍK

Čierne perie ako sadze,
spieva často pokým vládze.
Hlas vydáva ako flauta,
pri lietaní žiadne saltá.
Pokojne si poletuje,
veľký zobák zabrusuje,
chytá červy, pandravy,
skloní sa aj do trávy.
Voľakedy v lesoch žil,
k sídlam sa dnes priblížil.
Stretneme ho v parkoch, sadoch,
na záhradách i na svahoch.
Žltú farbu zobáka
možno vidieť u vtáka.
Samička ho hnedý máva
ako suchá, stará tráva.
Nebojí sa drozd človeka,
preto pred ním neuteká.
Skacká, nôti na dvore,
počuť ho až v komore.
Chýrny spevák čierny drozd,
hlava čierna, chrbát, chvost,
robí ľuďom spoločníka,
gazdiná mu chlebík núka.
No on frnkne ako strela,
neminie tak svojho cieľa.
Keď dážďovka nič nečaká,
ulapí ju do zobáka.

O SLÁVIKOVI

Sedí slávik v skromnom šate,
v sivom perí na agáte.
Že on nie je krásavec,
to je dávno známa vec.
Stehlík, žlna, trasochvost,
sú pre oči priamo skvost.
Aj bruchatý vrabec – kmín
je popri ňom manekýn.
Prichodí nám vedľa nich
ako starý, biedny mních.
Mnohé hýria farbami,
nepatrí on medzi nich.
Čo však slávik úbohý
s perím sivým narobí?
Musel sa on naučiť
aj bez svetskej krásy žiť.
Dostal dar nad dary všetky!
Keď vyletí z tesnej klietky,
spieva potme, iba v noci,
pod čarovným vplyvom moci.
Okúzlil nás mnohých hlasom.
Pochopia ho všetci časom?
Vie zaspievať také nôty
ako spevák Pavarotti.

STRAKA V ZRKADLE

Našla straka zrkadielko,
dôkladne ho obzerá.
Zrazu vidí, že z tej veci
čudné čosi pozerá.
Ďobne doňho: „jáj,to bolí“
div si zobák nezlomí.
Odtiahne sa, zarapoce,
no zas sa naň nakloní.
Perie čierne, niekde šedé,
hlava tmavo strakatá,
aj keď trochu začeše sa
vidí, že je strapatá.
Pohne hlavou, a čudo tiež –
veľmi ju to nadurdí,
a keď krídlo trochu zdvihne,
aj čudo tak urobí.
„Je to živé, alebo nie?
Iba sa mi posmieva.
Veď ja ti dám“ – jeduje sa,
perím tú vec zastiera.
Pokým čuší, nehýbe sa,
zrkadlo nič nerobí.
No len čo sa trocha pohne,
aj čudo sa pomrví.
Taká zlosť do straky vojde,
sama sebe neverí.
Zobe divo do zrkadla,
až pokým sa zvečerí.
Našťastie sa milosrdný
večer rýchlo naklonil,
inak nevie či by sa jej
tvrdý zobák nezlomil.