Search by category:
Egyéb kategória

Az SaS és a Híd üdvözli, az Összefogás bírálja a Szlovák Statisztikai Hivatal lépését

Az SaS és a Híd üdvözli, az Összefogás bírálja a Szlovák Statisztikai Hivatal lépését
Mészáros Richárd
2021. 02. 08., h – 17:34

2021. február 8., hétfő – 17:49
népszámlálás illusztráció

Friss ikon
Off

Törzs

A politikus meggyőződése, hogy a népszámlálás során szerzett adatokat úgy fogják értelmezni, hogy az a nemzeti kisebbségek javára váljon. „Vagyis úgy, hogy mindenkit az adott nemzeti kisebbséghez tartozónak fognak tekinteni, aki feltünteti ezt a nemzetiséget akár az egyik, akár a másik kérdésre adott válaszában” – fűzte hozzá a képviselő.

A Statisztikai Hivatal lépése örömmel töltötte el Ifj. Peter Pollákot (OĽaNO), az emberjogi bizottság eljáró elnökét is. „A napokban sok eszmecserére került sor, és több kisebbségi kezdeményezéshez is gyűjtöttünk aláírásokat a jelenlegi helyzet megőrzése végett. Ismét megmutatkozott, hogy a látszólag elveszett politikai csatákat is meg lehet nyerni szorgalommal, racionális érvekkel és összefogással a jó ügy érdekében” – hangsúlyozta Pollák, aki a népszámláláson való aktív részvételre buzdított mindenkit.

Sólymos László, a parlamenten kívüli Híd párt elnöke úgy értékeli a hivatal döntését, mint a józan ész győzelmét a populizmus felett. Ez utóbbi Sólymos szerint nagyon veszélyes is lehet. „Egyes politikusok kijelentései a tiszta nemzetiségről veszélyesek és nem valók a 21. századba. Örülök, hogy a Statisztikai Hivatal nem engedett a nyomásnak” – tette hozzá.

A szintén parlamenten kívüli Összefogásnak eltérő a véleménye. Mózes Szabolcs pártelnök szerint a Statisztikai Hivatal éppen hogy engedett a koalíciós pártok által kifejtett politikai nyomásnak, és nem vette figyelembe a magyar és a ruszin közösség véleményét. „A második nemzetiség értelmezésével kapcsolatban még mindig nagy a bizonytalanság, ezért mindenkinek, aki magyarként tekint magára, és nem érzi fontosnak megjelölni a második identitást, azt javasoljuk, hogy csak az első, nemzetiségre vonatkozó kérdésre válaszoljon, a másodikat hagyja figyelmen kívül” – fűzte hozzá.

A Statisztikai Hivatal hétfőn bejelentette: nem húzzák ki a népszámlálási ívekből a második nemzetiségre vonatkozó kérdést. Alexander Ballek hivatalvezető úgy döntött, visszavonja a második kérdés törlésére vonatkozó javaslatát. „Bebizonyosodott, hogy a nemzetiségeket érintő, jelenleg érvényes népszámlálási koncepciót ilyen rövid idő alatt nem lehet megváltoztatni” – tette hozzá.

A hivatal a második nemzetiségre vonatkozó kérdés elhagyását azután indítványozta, hogy Gyimesi György (OĽaNO) parlamenti képviselő korábban erre a lépésre szólított fel. Szerinte a nemzetiségre vonatkozó két kérdés elősegítené a kisebbségek tagjainak asszimilálódását.

A második nemzetiségre vonatkozó kérdés megtartását szorgalmazta több koalíciós képviselő és kisebbségi szervezet mellett Zuzana Čaputová államfő és Mária Patakyová ombudsman is. Rámutattak, hogy a javasolt módosítás alkotmányellenes lehet. Emellett azt is kifogásolták, hogy a hivatal nem tartja tiszteletben a nemzeti kisebbségek képviselőivel közösen elfogadott, konszenzusos döntést, és megkerüli a kormány törvényalkotási szabályait.

Bevezető
Pozsony |

Ondrej Dostál (SaS) parlamenti képviselő üdvözli a Szlovák Statisztikai Hivatal lépését, amely visszavonta a népszámlálással kapcsolatos javaslatát, így a második nemzetiségre vonatkozó kérdés benne marad a népszámlálási ívekben. „Súlyos hibát követtek volna el ezzel az objektív érvekkel alá nem támasztott, utolsó pillanatban foganatosított módosítással” – hangsúlyozta Dostál, aki korábban csaknem harminc másik koalíciós képviselővel együtt tiltakozott a javaslat ellen.

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
TASR

Read More

Post Comment