Search by category:
Egyéb kategória

Legalább 3-4 gólt szerezne a nyitraiak komáromi szerzeménye, Mészáros Ádám

Legalább 3-4 gólt szerezne a nyitraiak komáromi szerzeménye, Mészáros Ádám
Orosky Tamás
2021. 02. 16., k – 18:27

2021. február 17., szerda – 14:30
Mészáros Ádám

Friss ikon
Off

Törzs

Mészáros Ádám szülővárosában, Komáromban kezdte pályafutását, de játékosként megfordult Nagymegyeren, Szereden, Érsekújvárban és Nagyölveden is. 2017-ben szakolcai színekben a pozsonyi Slovan ellen a Slovnaft Cup döntőjében is pályára lépett. Legutóbb a III. ligás marcelházaiakat erősítette, a tavaszi fociidény azonban már a nyitrai FC-ben érte. A játékost az érzéseiről és a terveiről faggattuk.

Hogyan jött össze a nyitrai lehetőség?
Január 25-én megkeresett a kék-fehérek nemrég kinevezett vezetőedzője, Lérant Péter és megkérdezte, nem volna-e kedvem náluk játszani. Váratlanul ért a felvetés, hirtelen azt sem tudtam, mit válaszoljak, de két-három perc után rábólintottam a felkérésre. A tréner azon nyomban próbajátékra invitált, másnap pedig már Nyitrán edzettem. Régóta ismerem a mestert, aki a komáromi KFC edzőjeként már 16 éves koromban beállított a felnőttcsapatba, és nemsokára egy számunkra fontos meccsen mesterhármassal háláltam meg bizalmát.

A harmadik vonalból egyből az elit bajnokságba jutni nagy kiugrási alkalmat jelent.
A járvány okozta káros hatások ellenére egyénileg naponta edzettem a marcelházai pályán, miközben lelkiismeretesen róttam a köröket is, így erőnlétileg megfelelő állapotban érzem magam. Rejtett szándékomban állt, hogy a II. ligában folytatom, ám a most felkínált esély minden eddigit felülmúl. Azért, őszintén bevallom, hogy már tizenéves koromtól fogva lakozott bennem a gondolat, hogy egyszer professzionális első osztályú bajnokságban szerepelhetek. Természetesen nem dőlhetek hátra, előbbre kell lépnem, és új lendülettel látok neki a munkának.

„Ádám hihetetlenül gyors és nagy munkabírású játékos. Annak ellenére, hogy eddig alacsonyabb osztályban szerepelt, biztos vagyok benne, hogy segítségünkre lesz. Értékes tapasztalatokkal rendelkezik és a pályán a szívét-lelkét is odateszi” – jegyezte meg Henrich Benčík, a nyitraiak sportigazgatója Mészáros Ádámról.

Cím
Benčík: „Szívét-lelkét odateszi”

Milyen elvárásokat szabott meg az edző?
Hogy vegyem komolyan az esélyt a bizonyításra, és akár kezdő leszek, akár csak néhány percet kapok a meccsen, mindig a maximumot adjam mi magamból. A III. ligában szélsőként 55 alkalommal találtam be az ellenfelek kapujába, szeretném a Fortuna Ligába is átmenteni góllövői képességemet. Szomorú, hogy a zoboraljaiak ősszel mindössze tizennyolcszor rezegtették meg a riválisok hálóját.

Sikerült beilleszkedni a társak közé?
Úgy érzem, igen. Segítőkész társaság verődött össze, remélem, ez a bajnoki összecsapások során is megmutatkozik majd. Jómagam a német nyelv alapjait igyekszem elsajátítani, ugyanis hét németül beszélő labdarúgó érkezett hozzánk, ezért érteni és beszélni is szeretném a nyelvet.

Miképpen edzenek?
Naponta egy alkalommal gyakorolunk, de volt már úgy, hogy a tréner két edzést is beiktatott. Ami a hatásfokot illeti, a III. ligában megszokott intenzitás messze elmarad ettől. A két előkészületi meccsen kezdőként léptem pályára, Máriatölgyesen 1:1-es döntetlent harcoltunk ki, majd a pozsonyligetfaluiak elleni hazai megmérettetés 1:0-s vendéggyőzelemmel végződött. 

A Pohronie elleni pótolt meccs után, amelyen kezdőként kapott lehetőséget, a szerediek elleni bajnokit elhalasztották, így a nyitrai csapat a 10. helyen áll a tabellán. Eget rengető terveik bizonyára nincsenek…
A végcélunk szerény, viszont megvalósítható. Mindenképpen benn kell maradnunk az élvonalban, hiszen egy közel 80 ezer lakossal rendelkező város nem maradhat első ligás foci nélkül. Legalább 3-4 gólt szeretnék szerezni, és néhány gólpasszal is ki akarom venni a részemet új csapatom sikereiből.

Született: 1993. március 23-án, Komáromban
Posztja: szélső középpályás
Eddigi klubjai: Komárno (2013-ig), Veľký Meďer (2013–2017), Skalica (2016/17), Sereď (2017/18), Komárno (2017/18; közben kölcsönben: Nové Zámky), Veľké Ludince (2018–2020), Marcelová (2020/21), Nitra (2021 – )

Cím
Mészáros Ádám

Bevezető

Újabb csallóközi labdarúgó mutatkozott be a Fortuna Ligában. A 27 esztendős Mészáros Ádám kezdőként 65 percet kapott a nyitraiak mezében az FK Pohronie elleni pótolt meccsen.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Ábel Gábor

Read More

Post Comment