Search by category:
Egyéb kategória

Két diagnózis

Két diagnózis
Holop Zsolt
2021. 02. 17., sze – 17:54

2021. február 18., csütörtök – 09:20
Cartoonizer

Friss ikon
Off

Törzs

A sorok között utaltak rá, vagy éppenséggel szókimondóan megnevezték, kik a felelősök ezért.

Nem kívánok botcsinálta szakemberként okoskodni, ugyanakkor ezeknek a hiteles szakértőknek egyértelmű a véleménye, saját tapasztalataim alapján pedig a jelenlegi válságos egészségügyi állapotok kialakulásáról két nyilvánvaló diagnózis állítható fel. A legsúlyosabb egyértelműen a kormányé: elsősorban a miniszterelnök és az egészségügyi tárca vezetője, de nem kismértékben az országos tiszti főorvos idézte elő a jelenlegi helyzetet. Újságoldalakat lehetne megtölteni a kabinet, különösen Igor Matovič kapkodásainak, baklövéseinek felsorolásával. A mindannyiunk számára ismert tények ismételgetése helyett bizonyítékként elegendő Marek Krajčí egészségügyi miniszter keddi nyilatkozatát idézni, aki váratlanul beismerte, hogy bizony a kabinet karácsony előtt nem merte elrendelni a lezárást, csak januárban. Ezalatt ugrott meg a fertőzöttek és a halottak száma, és azóta is szomorú rekordokat dönt. Azt viszont elhallgatta, hogy a hatékony intézkedések helyett miért a művi terhességmegszakítás szigorításán mesterkedett. A kormányfő jellemét pedig mi sem mutatja jobban, hogy a már említett negatív rekordról szóló hír után alig egy órával egy facebookos bejegyzésben önvizsgálat helyett szinte már eszelősen ismét az államfőt és Richard Sulíkot igyekezett mindenért felelőssé tenni. A következő bejegyzésében meg úgy próbált kibújni a felelősség alól, hogy ismét a rögeszméjévé vált antigéntesztelést védte és folytatásukat szorgalmazta. Szerinte így kevesebben kerülnének kórházba. Miközben ugyanazon a napon éppenséggel tovább nőtt az életveszélyes állapotban kórházba kerülők száma. Közülük sajnos jelenleg tízből hárman meghalnak az intenzív osztályon vagy a lélegeztetőgépen. Kedden végre jó ötlete is támadt a miniszterelnöknek. Az akadozó nyugati szállítások miatt kezdeményezte – feltehetően a magyarországi és a szerbiai példát követve – az orosz vakcinák mielőbbi behozatalát, ezáltal az oltás felgyorsítását.

Nem menthető fel a felelősség alól Ján Mikas tiszti főorvos sem, hiszen nem képes ellenállni főleg a miniszterelnök politikai nyomásának. Így történhetett meg, hogy december végén a fertőzött képviselők a rájuk is kötelező karantént otthagyva, törvényt sértve, személyesen részt vehettek az országos vesztegzár meghosszabbításáról döntő szavazáson.

Hiba lenne azonban mindent a kormány nyakába varrni. A kialakult helyzetért felelősek mindazok, akik megszegik a kijárási korlátozásokat. Főleg Pozsonyban alig titkoltan tovább működnek a bárok, ahova jelszóval lehet bejutni. Több dél-szlovákiai vendéglátóhelyen állítólag esténként, leoltott lámpáknál italoznak, nem is kevesen. Kihasználva a gyenge hatósági ellenőrzést. Ismerőseim közül többen pedig azt bizonygatták, hogy a kötelező teszteléseken kívül máshova nem mozdultak ki hazulról, ezért feltehetően ott fertőződtek meg.

Vannak fegyelmezetlen és felelőtlen emberek, nem is kevesen, akik tetézik a bajt, de egy részüket szintén a kabinet átgondolatlan intézkedései viszik erre. Százezrek közérzetét fejezte ki a galgóci polgármester és parlamenti képviselő, aki elsősorban a miniszterelnök alkalmatlansága miatt hagyta ott a kormánykoalíciót és pártját.

Mára nyilvánvaló, hogy országunk drámai egészségügyi és társadalmi helyzetének enyhítése érdekében mielőbb távoznia kell az egészségügyi miniszternek, de a kormányfőnek is. Ezt az egyetlen észszerű megoldást hátráltatják az OĽaNO véleményformáló képviselői. Végre tudatosíthatnák, hogy most nem helyénvaló a mundér látszólagos becsületének védelme, mert Igor Matovič és Marek Krajčí végképp leszerepelt. Nem őket, hanem az ország polgárainak alapvető érdekeit kell védelmezni.

Bevezető

Vasárnap szembesültünk azzal az aggasztó hírrel, hogy egymillió polgárra számolva Szlovákiában hunyt el a legtöbb ember koronavírus-fertőzésben. Azóta neves járványügyi és más szakemberek elemezték e szomorú tény okait.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Szilvássy József

Read More

Post Comment