Search by category:
Egyéb kategória

Remišová csak az Európai Unió által engedélyezett vakcinákkal oltana

Remišová csak az Európai Unió által engedélyezett vakcinákkal oltana
Mészáros Richárd
2021. 02. 18., cs – 18:05

2021. február 18., csütörtök – 18:16
Veronika Remišová

Friss ikon
Off

Törzs

Ivan Korčok (SaS-jelölt) külügyminiszter is rá akar kérdezni az ülésen, vajon jó-e, ha bármelyik ország bármely oltása Szlovákiába érkezik a szükséges EMA-engedély nélkül.

„Úgy, ahogy más vakcinák esetében megvártuk az EMA jóváhagyását, ebben az esetben is meg kellene várnunk” – jelentette ki Remišová a Szputnyikra utalva. Megismételte, hogy az emberekből nem szabad „kísérleti nyulakat” csinálni.

Hozzátette: Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügy-miniszter rendszeresen tájékoztatja a partnereit a vakcinázással és a védőoltásokkal kapcsolatban. Elmondása szerint a Za ľudí párt is azt szorgalmazza, hogy minél előbb oltsanak be minél több embert. Remišová szerint Szlovákiában viszonylag gyorsan folyik a vakcinázás, ebben az ütemben kell tovább haladni.

Bevezető
Pozsony |

Veronika Remišová (Za ľudí) miniszterelnök-helyettes továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy Szlovákiában ne oltsanak olyan vakcinával, amelyet nem hagyott jóvá az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) – jelentette ki a csütörtök délutáni kormányülés előtt, amelynek az egyik témája az orosz Szputnyik vakcina esetleges lekötésének kérdése.

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
TASR

Read More

Post Comment