Search by category:
Egyéb kategória

Szlovákia lakosságának többsége a nyár végére már megkaphatja a vakcinát

Szlovákia lakosságának többsége a nyár végére már megkaphatja a vakcinát
Nagy Roland
2021. 02. 19., p – 17:06

2021. február 19., péntek – 19:02
oltás

Friss ikon
Off

Törzs

Az S&P elemzése alapvetően az Európai Bizottság (EB) és a gyógyszergyártó cégek szerződéseiből indult ki, ezen adatok alapján próbálták összeállítani, hogy a következő hónapokban milyen tempóban érkezhetnek a vakcinaszállítmányok az európai piacra, amelyet aztán felvásárolhatnak az egyes tagországok.

Az elemzők összesen négy vakcinával számolnak a következő fél évben, ebből a Pfizer és a BioNTech, a Moderna, valamint az AstraZeneca vakcináját már jóváhagyta az Európai Gyógyszerügynökség (EMA). A negyedik gyógyszergyártó cég a Johnson & Johnson, amely kedden nyújtotta be regisztrációs kérelmét az EMA elé. Az S&P adatai azon a feltételezésen alapulnak, hogy az utóbbi vakcinagyártó oltóanyagát is jóváhagyja a gyógyszerügynökség, az első szállítmány pedig júniusban érkezhet az európai vakcinapiacra.

Szputnyik nélkül

Az utóbbi napokban sok szó esett Szputnyik V nevű orosz vakcináról is, amelyet csütörtök este végül nem szavazott meg a szlovák kormány. Az oltást egyelőre az EMA sem engedélyeztette, mivel úgy tűnik, hogy a gyártók nem is kérvényezték a regisztrációt a gyógyszerügynökségnél.

A Szputnyik V sorsa tehát ebből a szempontból egyelőre bizonytalan, az S&P ezért nem is számolt ezzel a vakcinával. Ha mégis sikerülne jóváhagyni az európai vakcinapiacon, az minden bizonnyal csak gyorsítaná a lakosság átoltásának folyamatát, így az elemzők adatainál még optimistább becslésekkel lehetne számolni.

Matovič Remišová

A Za ľudí megvétózta a Szputnyik beszerzését

Pozsony |

A kormány nem hagyta jóvá a Szputnyik V-vakcina beszerzéséről szóló javaslatot – tájékoztatott Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügy-miniszter. Hozzátette: a határozatot a Za ľudí vétózta meg.

Reménykeltő adatok

Az S&P előrejelzése szerint a legkedvezőbb forgatókönyv esetén (vagyis ha nem lesz újabb kiesés a gyógyszergyártó cégek szállítmányaiban) július végére a felnőtt lakosság legalább 70 százaléka be lehet oltva. Ha mégis előfordulna valamilyen kiesés, az elemzők szerint szeptemberre akkor is behozhatjuk a lemaradást, vagyis megközelíthetjük a 70 százalékos átoltottságot.

Nagyjából ezt a határt kellene elérni ahhoz, a társadalomban kialakulhasson az úgynevezett nyájimmunitás, ami jelentősen lelassítaná a járvány terjedését. Más kérdés viszont, hogy az oltások mennyire lesznek hatékonyak a vírus angliai és dél-afrikai mutációjával szemben.

Ami viszont ennél is fontosabb, hogy a legveszélyeztetettebb csoport, vagyis a 65 év felettiek már április végére megkaphatja mindkét dózist valamelyik oltóanyagból.

Hazai becslések

Bár az elemzők csak az EU-val foglalkoztak részletesen, az adataik alapján levonhatunk bizonyos következtetéseket Szlovákiával kapcsolatban is. Az S&P ugyanis készített egy grafikont arról, hogy a következő hónapokban mennyi oltóanyag kerülhet az uniós vakcinapiacra. Szlovákia az EB elosztási kulcsa alapján a teljes mennyiség 1,22 százalékra jogosult, vagyis ennyit vásárolhatunk fel az újabb szállítmányokból.

Ha a becsléseinkben abból indulunk ki, hogy az összes elérhető vakcinát felvásároljuk, akkor Szlovákiába március végéig összesen 1,329 millió oltás érkezhet (ebbe beleszámoltuk az eddig küldött oltóanyag-mennyiséget is). Ezt a számot egyébként az egészségügyi minisztérium megerősítette a Denník N napilapnak.

Az említett mennyiség körülbelül 650 ezer személynek elegendő, hiszen a teljes védettség kialakulásához két adag vakcina kell, ez pedig a lakosság közel 12 százalékát jelenti. A további szállítmányok alapján arra következtetünk, hogy áprilisban már 21 százalék számára lenne elegendő oltóanyag, májusban 30 százalék számára, és ilyen tempóban nagyjából augusztusban közelíthetnénk meg a 70 százalékos határt (bővebb adatokat a táblázatban talál).

tab

Hasonló adatokat kapott a Denník N is.

Váratlan tényezők

A számításaink tehát arra vonatkoznak, hogy mennyi vakcina érkezhet az országba, ha minden elérhető szállítmányt megvásárolunk, más kérdés azonban, hogy mennyi embert sikerülhet valóban beoltani. Szlovákiában a legfrissebb adatok alapján eddig 255 972 ember kapta meg az első dózist.

Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügyi miniszter nemrégiben arról beszélt, hogy az AstraZeneca oltóanyagának megérkezése nagyban meggyorsíthatja a vakcinaprogramot, márciusban pedig már nagyobb oltóközpontokat is nyithatnak. Felkerestük a tárcát, és megkérdeztük, nagyjából hány embert terveznek beoltani március végéig. Egyelőre nem kaptunk választ.

Pontosan természetesen nem lehet megjósolni, milyen gyorsasággal zajlik majd a szlovák vakcinaprogram, hiszen számos olyan tényező van, amely lassíthatja a folyamatot. Ahogy már utaltunk rá, az egész uniós program sikere függ a vakcinagyártók szállítmányaitól. Az év elején például a Pfizer, majd az AstraZeneca jelentette be, hogy az ígértnél kevesebb vakcinát szállítanak Európába, ezáltal Szlovákiának is kevesebb jutott. A jövőben is előfordulhat ilyen kiesés, arra nem lehet előre felkészülni.

A program sikere továbbá attól is függ, hogy a lakosság hány százaléka hajlandó beoltatni magát. A legutóbbi felmérések egyértelműen arra utalnak, hogy Szlovákiában nő az oltási hajlandóság – a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) legutóbb 39,8 százalékos, az Ipsos közvélemény-kutató ügynökség pedig 57,8 százalékos hajlandóságot mért.

Végül pedig azt is figyelembe kell venni, hogy Szlovákia mennyi vakcinát fog beszerezni az európai oltópiacról. Egyelőre úgy tűnik, ezzel nem lesz különösebb probléma, hiszen az egészségügyi minisztérium márciusra vonatkozó tervei alátámasztani látszanak azt a feltevést, hogy sikerül beszerezni minden, az ország számára elkülönített vakcinát.

Bevezető
Pozsony |

Ha minden a tervek szerint halad, akkor július végére az Európai Unió felnőtt lakosságának 70 százaléka be lehet oltva a koronavírus ellen – derült ki az Standard and Poor’s Global Ratings nevű ügynökség elemzéséből. Becsléseink szerint Szlovákiában nagyjából augusztus végére várható hasonló arány, ám ez számos tényezőtől függ.

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Nagy Roland

Read More

Post Comment