„A cipőm lyukas, de az eszem forog, a medve barlangjában nagyot morog” – szólt a hordozható magnóból a Barackca együttes válogatása, az Eine kleine Punkmusic. A két jóbarát képzeletben felelevenítette a kilencvenes évek derekát, amikor még mindketten punkzenét hallgattak, Bakunyint olvastak, és szentül hitték, hogy a társadalom betegségeire egyetlen gyógyszer létezik, az anarchia. Ezüstszínű, bekarikázott A betű lógott a nyakukban, meg voltak győződve róla, hogy egyszer minden rosszra fordul, életcéljuk pedig, ha volt is, leginkább csak az, hogy ne éljenek túl sokáig. Azt tetszett hallani, hogy vége a koronavírus-járványnak? – kérdezte két harapás között Bandika. Ervin kezéből majdnem kicsúszott a sajátja. Ezt meg hol olvasta? – kérdezte riadtan. Nem mindegy? – felelt kérdéssel Bandika. Végül is, de – tért vissza a lángoshoz Ervin. Én meg, képzelje, azt olvastam, hogy műtét előtt nem javasolt a medvehagyma fogyasztása. Bandika döbbenten támaszkodott a tárna bejáratának. De miért? Pedig éppen azon gondolkodtam, hogy hamarosan aktuális lesz. Mi, a műtét? Nem, a medvehagyma. De honnan tudjam, mikor fognak megműteni? Hazafelé tartok a medvehagymázásból a kijárási tilalom alatti nagy közlekedési dugóban, véletlenül belém hajt valaki, visznek a kórházba, és nem tudnak megműteni, mert érzik a leheletemen a medvehagymát. Most akkor egészséges növényről van szó, vagy nem? – sorolta tovább a kérdéseit Ervin.

Ahogy így filozofálgattak a tavaszi szellőben, léptek hallatszottak a bányából. Egyre közeledtek, majd megjelent az ajtóban egy megtermett barna, szőrös állat. Slovensky, vagy magyarul? – érdeklődött illemtudóan. Lehet magyarul is – felelt még illemtudóbban Bandika, majd megkérdezte, kihez van szerencséjük, illetve miben tudnak segíteni. A lény elmondta, hogy ő a medve, de mivel az utóbbi években már csak nyugtatókkal tudja átaludni a telet, elő-előfordul, hogy csak minden második tavaszon sikerül felébrednie. Most például azt sem tudja, milyen évet írunk, ezért szívesen fogadna néhány információt arról, hol is tart mostanában a világ.

Bandika és Ervin felvillantottak néhány fontosabbnak ítélt információszilánkot a közelmúltból. A medve megköszönte, beszedte a maradék nyugtatóját, és visszaballagott a sziklajáratba. Tavalyelőtt találkozunk! – szólt még vissza a fiúknak, akik éppen végeztek a lángossal.

A szerző a Vasárnap munkatársa