Search by category:
Egyéb kategória

Az ötezer fős kísérleti koncert eredménye szerint lehet biztonságosan tömegrendezvényt tartani

Az ötezer fős kísérleti koncert eredménye szerint lehet biztonságosan tömegrendezvényt tartani
Mészáros Richárd
2021. 04. 27., k – 17:29

2021. április 27., kedd – 18:00
koronavírus Barcelona

Friss ikon
Off

Törzs

Josep Maria Llibre és Boris Rebollo Germans, a barcelonai Trias i Pujol kórház munkatársai elmondták: a koncert utáni két hétben a résztvevők közül hat embernek lett pozitív a koronavírus-tesztje, négyükről azonban biztosan tudható, hogy nem a rendezvényen fertőződtek meg, hanem egy családtagjuktól kapták el a vírust.

A szakemberek szerint bebizonyosodott, hogy megfelelő körülmények között egy nagyszabású rendezvényen nem kell tömeges fertőzéstől tartani. Emellett bizonyítást nyert az is, hogy egy délelőtt alatt le lehet tesztelni ötezer embert, a közönség pedig képes arra, hogy egy koncert alatt végig megfelelően viselje a maszkot, miközben énekel és táncol.

A katalán Love of Lesbian zenekar március végi koncertjére csak aznapi negatív antigénteszttel lehetett bemenni, amelyet kijelölt helyszíneken, ingyen végeztek el. A folyamatosan szellőztetett és több nagy részre felosztott koncertterembe négy bejáraton engedték be a résztvevőket a testhőmérséklet megmérése és kézfertőtlenítés után, továbbá mindenki kapott egy új FFP2-es maszkot.

A kísérleti koncertet a szórakoztató- és zeneipari szakembereket tömörítő Fesztiválok a biztonságos kultúráért csoport szervezte, amely első ilyen jellegű kísérletét decemberben tartotta. Az akkori eseményen mintegy ötszázan vettek részt és senki sem fertőződött meg.

Ángels Ponsa, a katalán tartományi kormány kulturális tárcavezetője a sajtótájékoztatón elmondta: dolgoznak azon, hogy ezen a nyáron lehessen koncerteket tartani, de még hátra van a konkrét helyzetek szabályozása, valamint a költségek csökkentése.

A március végi kísérleti rendezvény költsége elérte a 200 ezer eurót.

Bevezető

Az egy hónapja Barcelonában megrendezett 5000 fős járványügyi kísérleti koncert eredménye szerint lehet biztonságosan tömegrendezvényt tartani a megfelelő óvintézkedések mellett – közölték az esemény egészségügyi hátteréért felelős orvosok kedden sajtótájékoztatón.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
MTI

Read More

Post Comment