Search by category:
Egyéb kategória

Konferenciát tartott a galántai Csemadok

Konferenciát tartott a galántai Csemadok
Tornyai Bianka
2021. 06. 26., szo – 17:49

2021. június 26., szombat – 19:30
Friss ikon
Off

Törzs

A galántai kereskedelmi és szolgáltatóipari középiskola épületében tartottak területi konferenciát a Csemadok Galántai és Vágsellyei járásának küldöttei. A program köszöntővel kezdődött. A nagyfödémesi Lencsés Zoltán előadásában a Hűség himnuszát hallhatták a résztvevők. Mézes Rudolf titkár az elmúlt időszak tevékenységéről tartott beszámolót, majd Kovács Mária, az ellenőrző-bizottság elnöke mondta el jelentését. Mészáros Győző, a javaslóbizottság elnöke a Csemadok legfőbb célkitűzéseinek javaslatát ismertette. Kiemelte, hogy a célok és feladatok vezérfonalát ezentúl is a Csemadok több mint hét évtizedes tevékenységének eredményei és tapasztalatai kell hogy alkossák. A szervezet legfontosabb céljai között említette a magyar nemzettudat megtartását, a magyar pedagógusokkal és a Magyar Közösség Pártjával, a helyi önkormányzatokkal való együttműködést, a szlovákok és a magyarok békés együttélését, az ifjúság bevonását a szervezet tevékenységébe.

Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke hangsúlyozta, valóban nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy a szervezet legnagyobb területi választmányának konferenciáján részt vehet. „A galántai területi választmány meghatározó régió a Csemadokon belül. Az élet minden területén komoly munkát végez és végzett a járvány ellenére is, amiért tisztelet jár. Olyan munkát, amelyért sokszor nem kapnak köszönetet azok, akik elvégzik, pedig a közösség szempontjából nagyon fontos” – fogalmazott Bárdos Gyula. Úgy véli, az internet világában ki kell használni a technikai vívmányokat, de közösséget építeni csak személyes kapcsolatokkal lehet, ezért a koronavírus-járvány után sok mindent újra kell építeni. A területi választmánynak azt kívánta, a következő évtizedekben is legalább olyan aktív legyen, mint eddig, és eredményes munkát végezzen.

Görföl Jenő, a Csemadok országos titkára kiemelte, a galántai területi választmányban szerencsére még hagyomány és gyakorlat a személyes kapcsolatok ápolása, szerinte ez az, ami a többi területi választmányból kiemeli. Sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az utóbbi időben kevesebb a Csemadok által szervezett népművelési program. Úgy véli, többet kellene foglalkozni a magyar nyelv és irodalom ápolásával, népszerűsítésével.

A rendezvényen jelen volt Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke is, aki egyebek mellett kifejtette, az erős asszimiláció ellen úgy is tehetünk, ha élünk azzal a jogunkkal, hogy a hivatalos ügyintézések során használhatjuk a magyar nyelvet.

A konferencia során a helyi alapszervezetek küldöttei megválasztották a galántai területi választmány elnökségét: Bende Gabriella, Botka Ferenc, Botló Péter, Borsányi Gyula, Krommel Rudolf, Losonszky Margit, Mészáros Győző, Prágai Erzsébet, Végh Piroska, Vígh Sándor, Zupko Tamás, Žiaček Adrianna. A választmány elnöke továbbra is Baranyay Alajos lett, a két alelnök pedig Jurás Lívia és Száraz Erzsébet. Az elnökség azonnal megtartotta első ülését. Baranyay Alajos a zárszóban a magyar nyelv ápolásának fontosságát emelte ki.

Bevezető
Galánta |

Csütörtökön 39. alkalommal tartott konferenciát a Csemadok Galántai Területi Választmánya. A résztvevők megválasztották az elnökségi tagokat.

Település / hely
Galánta

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Tornyai Bianka

Read More

Post Comment