Search by category:
Egyéb kategória

Jó évjárat lesz az idei

Jó évjárat lesz az idei
Molnár Iván
2021. 09. 23., cs – 17:16

2021. szeptember 24., péntek – 07:30
Friss ikon
Off

Törzs

„Sokat segített az időjárás. Tavasszal a szőlőt nem sújtották a fagyok, nyáron pedig úgy ért be, hogy nem csökkent a savtartalma. Főleg a fehérboroknál lehet kiváló évjárat, és ha néhány hétig kitart a kedvező, meleg időjárás, a vörösborokra sem lesz panasz” – mondta Jaroslava Kaňuchová Pátková, a Szlovákiai Szőlészek és Borászok Szövetségének (ZVVS) ügyvezető igazgatója. 
A szövetség becslései szerint az idei termésből 35 millió liter bor készülhet, 10 százalékkal több a sokéves átlagnál.

„A növekedés annak is köszönhető, hogy egyre több szőlészetben modernebb technológiával folyik a termesztés. Ezekben megfelelő trágyázással a 7–10 tonnát is elérheti hektárhozam”

– tette hozzá Kaňuchová Pátková.

Szükség is lenne a hazai termelők felfutására, hiszen továbbra is csupán az itteni kereslet 54 százalékát képesek kielégíteni, a többi bort külföldről hozzák be. Viszont az olcsó, ám silány importborok tisztességtelen konkurenciát jelentenek a hazai gazdáknak. „A szőlészeknek és borászoknak sokat segítene, ha az állam nagyobb védelmet biztosítana nekik a dömpingárakat kínáló importőrökkel szemben. Emellett több támogatás kellene új szőlőültetvények telepítésére is” – figyelmeztet Emil Macho, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) elnöke.

A borászok már igényelhetik a beruházásokra nyújtott 2021/2022-es állami támogatásokat, az Agrárkifizető Ügynökség október 15-éig adott időt, külön figyelmeztetve, hogy aki lekési az időpontot, nem kap támogatást. Az űrlapokat és a részletes információkat az Agrárkifizető Ügynökség honlapján (www.apa.sk) találják a gazdák.

Bevezető
Pozsony |

Minden esély megvan rá, hogy jók lesznek az idei borok, sőt, a szakemberek szerint kimagasló lehet a 2021-es évjárat.

Címkék

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Molnár Iván

Read More

Post Comment