Search by category:
Egyéb kategória

Orbán és Heger a Mária Valéria hídon: hatékony és stabil összefogást építettünk

Orbán és Heger a Mária Valéria hídon: hatékony és stabil összefogást építettünk
Hegedűs Norbert
2021. 10. 11., h – 17:04

2021. október 11., hétfő – 17:04
Friss ikon
On

Törzs

Hétfőn délután két órakor Eduard Heger szlovák és Orbán Viktor magyar kormányfő a húsz éve újjáépített Mária Valéria híd közepén fogott kezet egymással, ezt követően a küldöttségek közösen sétáltak át az emlékünnepség helyszínére, az esztergomi hídfőhöz. A miniszterelnököket tapssal köszöntötték az esemény résztvevői, majd Esztergom és Párkány polgármesterének üdvözlő szavai után Eduard Heger miniszterelnök szólt az egybegyűltekhez. A szlovák kormányfő elmondta, most személyesen igazolja Mikuláš Dzurindának a húsz évvel ezelőtti hídavatáson elhangzott szavait, miszerint csak rajtunk áll, szlovákokon és magyarokon, hogy történelmi jelentőségű lesz-e a híd újjáépítése. „Az elmúlt húsz év mindennapjai bizonyítják, hogy igen, a Mária Valéria híd történelmi jelentőségű a szlovák-magyar viszonyban, Szlovákia és Magyarország azóta közös sikertörténetet írt és ír, minden területen. A híd a bizonyíték, hogy gazdasági, kulturális, idegenforgalmi kapcsolataink erősödnek és fejlődnek. A Mária Valéria újjáépítése inspirálta a komáromi Monostori híd megépítését is, az Ipolydamásd és Helemba közt épülő új Ipoly-hidat, de Doborgaz, Dunakiliti esetét is említhetném. Ezek mind a két ország polgárainak életét könnyítik meg. Ilyen a Via Carpathia projekt és a V4-eket összekötő gyorsvasút projektje is“ – sorolta a jó példákat a szlovák miniszterelnök. Eduard Heger hozzátette, mai, rohamosan változó világunkban és a rohamosan változó Európában roppant fontos, hogy Szlovákia és Magyarország közt erős és baráti a gazdasági együttműködés, hiszen a két ország kereskedelmi forgalma mára elérte az évi 10 milliárd eurót, a két állam az energetikai és atomenergia programban is szorosan együttműködik. Eduard Heger külön köszönetet mondott Magyarországnak a koronavírus-járványban nyújtott segítségéért és reményét fejezte ki, hogy a két ország átoltottsági szintje is minél magasabb lesz, azért, hogy ne kelljen többé a határon korlátozó intézkedéseket bevezetni. Ez közös érdekünk, miként a migráció kapcsán tett lépések és az uniós bővítés ügyei is. Euard Heger hozzátette, hogy Orbán Viktor meghívására holnap Budapestre utazik, ahol szintén a visegrádi négyek tárgyalnak majd, Egyiptom elnökével is.

Új szelek fújnak

Orbán Viktor magyar miniszterelnök beszédében kiemelte, hogy mára bebizonyosodott, ha mi közösen, azaz Szlovákia és Magyarország, valamint a visegrádi országok többi tagállama nem veszi komolyan és nem építi a közös kapcsolatokat, akkor azt helyettünk nem teszi meg senki, ha mi nem építünk hidakat, akkor azt nem építi meg helyettünk senki. „ Akkor, húsz évvel ezelőtt épp egy évtizede volt, hogy ledobtuk a szovjet nyakörvet. Épp friss tagjai voltunk a NATO-nak. Akkor ott álltunk, három évnyire az európai integráció kapujától. Vágytunk hazánk hazájába, Európába, és azt reméltük, hogy az uniós csatlakozással minden gondunk meg is oldódik. Akkor joggal volt bizakodó Közép-Európa minden népe. Azt hittük, a nehezén már túl vagyunk. Mára a bizakodó hangulat elszállt, elpárolgott, ma már másképpen gondolkodunk, mert azóta bebizonyosodott, hogy nem lehet külső szereplők jóindulatára bízni a saját jövőnket“ – jelentette ki Orbán Viktor az ünnepségen. A magyar miniszterelnök konstatálta, hogy Szlovákia és Magyarország hatékony és erős szövetséget épített ki a civilizációs, egészségügyi és pénzügyi válság során és ez a mai napig stabil partneri kapcsolat, mert mindezekre közös és érvényes válaszokat adtunk. Szerinte igazi európai együttműködésben ma Magyarország és Szlovákia Brüsszelnek is példát mutat. A magyar kormányfő arra mutatott rá, hogy a Mária Valéria híd mindkét oldalán élő emberek az életvitelükkel, mindennapi kapcsolataikkal, kultúrájukkal és életmódjukkal egy hagyományos közösséget jelentenek, hagyományos értékekkel, ezt pedig mások migrációval és külső hatásokkal, számunkra előnytelen gazdasági törekvésekkel próbálják gyengíteni, lerombolni. „Mindig mások rombolták le a Mária Valéria hidat is, és mindig mi voltunk azok, aki ezt a hidat újjáépítettük. „Nem csak újjá kell építenünk a hidakat, hanem azt is észben kel tartanunk, kik rombolták le őket. Ha nem ezt tesszük, akkor újra és újra megtörténik. A Mária Valéria híd szimbólum és azt üzeni, Európa jövője mi vagyunk és ne hagyjuk, hogy a bennünket összekötő hidakat valaha is lerombolják. A sorsunk továbbra is közös, feladataink szaporodtak, felelősségünk pedig nőtt. Sok sikert Szlovákia, sok sikert magyarok!“ – zárta beszédét Orbán Viktor magyar miniszterelnök.

Heger a tervezett földvásárlásokról

Az ünnepség után Eduard Heger szlovák kormányfő a most élesedő földvásárlási ügy kapcsán újságírói kérdésre csak úgy reagált: bízik a korrekt, tisztességes és nyílt párbeszédben, ő maga is erre törekszik Orbán Viktorral és ezért szorgalmazta, hogy az érzékenyebb ügyekről is mihamarább tárgyaljon a két külügyminiszter. Arra a kérdésre, mit szól ahhoz, hogy Robert Fico és az ellenzék a magyar állam Szlovákia területén tervezett földvásárlásai miatt rendkívüli parlamenti ülést sürget, Eduard Heger csak úgy válaszolt, nyugodtan hívjanak össze ilyet, őt ez nem zavarja. „Ez az ügy is bizonyítja, hogy vannak még kényes dolgok, ezeket őszintén és kölcsönösen meg kell beszélni. Az ellenzék pedig hiába hőbörög, amíg ők kormányoztak, ezeket a dolgokat sem oldották“ – fejtette ki az újságíróknak Eduard Heger.

Az ünnepség délután fél négy körül ért véget, hivatalos sajtótájékoztatót nem tartottak.

Bevezető
Esztergom/Párkány |

A visegrádi négyek hatékony és stabil összefogást építettek a civilizációs, egészségügyi és gazdasági válság idején is – mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Mária Valéria híd újjáépítésének emlékünnepségén. Eduard Heger szlovák kormányfő ugyanitt a kulturális és gazdasági kapcsolatokat, a közös Európát méltatta.

Település / hely
Esztergom/Párkány

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Buchlovics Péter

Read More

Post Comment