Search by category:
Egyéb kategória

Komolyan veszi a színészkedést az NBA

Komolyan veszi a színészkedést az NBA
Lencsés Zoltán
2021. 12. 03., p – 18:03

2021. december 4., szombat – 18:00
Friss ikon
Off

Törzs

A 2019/20-as és 2020/21-es szezon közti nyáron az NBA bejelentette, hogy változtatásokat kíván elérni a játékvezetést illetően. Sokan nemtetszésüket fejezték ki korábban, mert a támadó játékosok egyre gyakrabban kezdtek visszaélni az őket segítő szabállyal, mely szerint a védőnek rendkívüli vigyázatossággal kell eljárnia, főleg a dobások blokkolásánál, hogy az ugrásból leérkező támadó biztonságosan landolhasson. 2017-ben ugyanis több olyan esetre is sor került, ahol az ugrásból dobó támadó játékos a blokkoló védő lábfejére esett, s ebből néhányan komolyan meg is sérültek – mint például a 2017-es nyugati döntőben, mikor a(z akkor még) Spurs-sztár Kawhi Leonard olyan szerencsétlenül érkezett a Warriors védője, Zaza Pacsulia lábára, hogy súlyos bokasérülése újra kiújult, s annyi volt a szezonjának. Legnagyobb csillaga kiesésével a Spurs minden esélyét elveszítette a sorozatban.

Ezért az NBA változtatott. Elkezdtek kevesebb kontaktusnál is faultot fújni, illetve alaposan vizsgálták azon eseteket, amikor a védő úgymond behatol a felugró támadó dobózónájába. A fent említett esetnél ugyanis Pacsulia mozdulata vitatható volt – lehet, hogy szándékosan lépett Leonard alá.

A kreatív, trükkös, magas játékintelligenciájú támadók csakhamar ráéreztek az új szabályok adta lehetőségekre. Egy idő után már nem volt ritka látvány, ahogy a dobó játékos láthatóan és szándékosan úgy ugrik, hogy csípőjével érintse a mellette elrepülő blokkoló védőt, s ezáltal faultot harcoljon ki. Illetve a kosár alatti egyszerű dobásnál módosít a mozgásirányán, csak azért, hogy ütközzön a védővel, s jöhessen az egy vagy több büntető a kosárradobás sikerességétől függően.

A színlelés és hamis manőverek kiküszöbölése érdekében nyáron az NBA tehát úgy döntött, többet megengednek a védőknek, és hogyha a támadótól azt látnák, hogy túlzottan keresi a kontaktust, nincs fault. Ezen döntés azért is bizonyult hasznosnak, mert a játék így nem annyira szaggatott, így a nézők számára is sokkal élvezhetőbb.

Bevezető

Az NBA nem véletlenül a világ egyik legnépszerűbb sportligája. Az állandó tökéletesedés érdekében rendszeres a szabályváltoztatás, illetve az azokon való csiszolás. Ezáltal érik el, hogy a sportot figyelemmel követő valóban magával a játékkal törődjön, s ne a bírók teljesítményével legyen elfoglalva.

Címkék

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Fekete Nándor

Read More

Post Comment