Search by category:
Egyéb kategória

Idén a Rimaszombati járás lakói kaphatnak gombaszögi ingyenjegyet

Idén a Rimaszombati járás lakói kaphatnak gombaszögi ingyenjegyet
Vataščin Péter
2021. 12. 09., cs – 14:27

2021. december 9., csütörtök – 14:43
Friss ikon
Off

Törzs

A tábor központi szervezői stábja által Komáromban tartott sajtótájékoztatón többször elhangzott, 2022-re szeretnék ott felvenni a fonalat, ahol 2019-ben abbahagyták, hiszen idén és tavaly a járványhelyzet megnehezítette a dolgukat. Orosz Örs főszervező szerint most nyáron „harmadgázzalműködtek, ami a részvevők és a programok számát illeti. Kiemelte, a 2017-től zajló rendszeres háttérmunka és a számos sikeres pályázatnak köszönhetően 2022-re összesen mintegy egy millió eurós fejlesztés eredménye lesz látható és tapasztalható a nyári tábor területén.

Duba Réka szervező ismertetett pár adatot: idén 3300 egyedi látogatójuk volt, amely összlátogatottságban elérte a 10 ezer főt is. Ezt szerinte annak tudható be, hogy magas az átoltottsági arány a fiatalok körében, s arra biztatják az embereket, hogy vegyék fel a koronavírus elleni vakcinát.

A szervezői gárdába már várják az érdeklők jelentkezését, mivel a tábor lebonyolításához mintegy 270-300 főre lesz szükségük.

Infrastruktúra

Kocskovics Péter szervező több komolyabb, már elkészült infrastrukturális fejlesztést ismertetett. A restinek nevezett központi épület alsó szárnya például elkészült, már teljes egészében használható. Ezen felül hat kész faház várja a vendégeket, ahol egy teljes busznyi csoportnak tudnak szállást biztosítani. A Diákhálózattal közösen egy 120 négyzetméteres móló készítettek el a patakparton, illetve a Hagyományok Háza programhelyszíne gyarapodott egy kiszolgáló résszel.

Új kempinggel is bővül a helyszín, így 2022-re eleget tudnak tenni egy régóta fennálló igénynek, ami azt jelenti, hogy a Bebek-kemping csendes sátorozó helynek fog számítani. Orosz Örs elmondta, a bulizni vágyó fiataloknak a másik két helyszínt ajánlják. A csendet a biztonsági szolgálat fogja felügyelni.

Indul a jegyvásár

December 9-től egészen 25-ig 55 euró az elővételben hozzáférhető hetijegy ára, amely a helyszínen 79 euróba kerül majd. Idén a Rimaszombati járás lakói kaphatnak ingyenjegyet. Az érdeklődőknek ehhez március 31-ig kell regisztrálniuk magukat tábor hivatalos honlapján.

Értékmentés

Ami a tábor területén zajló kulturális és építészeti értékek ápolását illeti, egy nagyszabású Interreg-pályázat keretén belül most kezdődik a gombaszögi Andrássy kúria felújítása, miután a vonatkozó közbeszerzés átesett az utólagos ellenőrzéseken. Egy nyitrai vállalat fogja elvégezni a 600 ezer euró értékű beruházást. „Biztos vagyok benne, hogy a fesztiválra már egy előrehaladott állapotban lesz a kúria épülete, s vele együtt a gombaszögi intézőlak is, ami a közvetlen szomszédunk, a Hamelli Kertészet birtokában van. Közösen fogjuk fejleszteni a két ingatlant“ – közölte Orosz Örs. Elmondta azt is, hogy a pálos kolostornál két nagy ásatási szezont folytattak le idén, ami 50 nap intenzív feltárást jelentett. Ezzel az egyhektáros lelőhely felét sikerült már régészetileg feltérképezni.

Magyarország kassai főkonzulátusa jóvoltából a kolostor templom-maradványainak állagmegóvása is lendületet kapott az idén, amely tavaszra fejeződik be. Az utolsó szállítmány műemléki építőanyagra – a közismert drágulás miatt – végül közadakozásból jött össze a pénz.

Fejlesztések a Gombaszögi Nyári Táborban
2021. 12. 09., cs – 14:29
Vataščin Péter
Gallery images

Bevezető
Komárom |

A 2022-es Gombaszögi Nyári Táborra a mai naptól lehet elővételben – és akciós áron – hetijegyeket váltani. Legalább 25 színpadon és helyszínen várják majd a vendégeket.

Település / hely
Komárom

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Vataščin Péter

Read More

Post Comment