Search by category:
Egyéb kategória

Megnehezítette a járvány a lévai büdzsé tervezését

Megnehezítette a járvány a lévai büdzsé tervezését
Száz Ildikó
2021. 12. 18., szo – 08:40

2021. december 18., szombat – 11:23
Friss ikon
Off

Törzs

Nem emelik az adókat

A helyi adókat és illetékeket nem emeli a város. A bevételi tétel fontos részét képezi az államtól kapott részadó, ami 2022-ben meghaladja a 13 millió eurót. Tőke jellegű bevételből mintegy 3 millió eurót remél Léva önkormányzata, tőke jellegű kiadásokra valamivel több, mint 6 millió eurót szánnak. Városi telkek bérbeadásából ebben az évben 708 ezer eurója volt a városnak és jövőre is nagyjából hasonló bevételt várnak. A helyi adókból, illetékekből származó bevétel idén elérte a 2 millió eurót, jövőre ennél valamivel több bevételre számítanak. A hulladékgazdálkodásra idén 1,7 millió eurót fordított a város, jövőre mintegy 1,5 milliót szánnak erre a célra. Jelentős összeget fordítanak továbbra is Léván a városi utak és járdák felújítására, téli karbantartására, erre a célra 600 900 eurót különítettek el, zöldterületek tisztítására, temetőhelyek, szökőkutak karbantartására 1,5 millió eurót szánnak. Az oktatásügyet 5,96 millió euróval támogatják, a sportlétesítmények üzemeltetésére 1 millió eurót fordítanak. Kultúrára és a városrészek támogatására 743 ezer euró jut, valamivel kevesebb, mint múlt évben.

 

Szociális szolgáltatások

Továbbra is fontos helyet kap a büdzsében a szociális szolgáltatások támogatása a járási székhelyen, erre a célra 1,1 millió eurót fordítanak, ebből az összegből fedezik a gondozói szolgáltatással, a városi bölcsőde üzemeltetésével járó kiadásokat. A művészeti alapiskola több mint 700 ezer euróból, a szabadidőközpont 131 ezer euróból, a városi művelődési központ 506 ezer euróból gazdálkodhat, és jut támogatás a magán iskolák és óvodák támogatására. Fontos a lakosok biztonsága, a városi rendőrség munkáját 1,2 millió euróval támogatja a város, jelenleg 35 rendőr dolgozik Léván, és a védett műhelyben a biztonsági kamerák figyelésére további 5 személyt alkalmaznak. Az alacsony komfortfokozatú nappali központ működtetésére 6 452 eurót fordítanak, a hajléktalanok napi egy alkalommal kapnak meleg ételt. A járási székhelyen 16 ezer eurót különítettek el a rászoruló lakosok szállítására, és 10 300 eurót kap a Szlovák Vöröskereszt helyi szervezete az ételkiszállításra. Léván jövő évben is beadhatják városszépítő, különféle fejlesztésekre irányuló pályázataikat a lakosok. A részvételi költségvetésre 20 ezer eurót különítettek el.

 

Fejlesztések hitelkeretből

Számos nagyszabású beruházást tervezett a város, ám ezek egy részét a járványhelyzet miatt csak késve valósíthatják meg. A tőke jellegű kiadások többségét azok a beruházások jelentik, amelyeket idén megkezdtek, vagy csak jövőre kezdenének megvalósítani. Több mint két millió eurós hitelkeretből fedeznék ezeket a kiadásokat. A Margita-Ilona fürdőhöz vezető járdák és utak kiépítéséhez szükséges parcellák felvásárlása 55 714 eurót különítettek el. Felújítanák továbbá a komposztálót, és európai uniós támogatással kerékpárutakat, játszótereket, óvodákat újítanának fel. A zsidó iskola rekonstrukciójára 100 ezer eurót fordítanak, a Margita-Ilona fürdő területén új játszóteret, bungalókat, betonozott területet építenének.

A várpark felújításának első fázisa 466 456 euróba kerül. A téli sportpálya büféjének, öltözőjének, irodájának megépítésére 285 300 eurót fordítanak. Más városokhoz hasonlóan Léván is több alkalommal módosították az idei büdzsét, az éppen aktuális járványhelyzet és a közben felmerülő problémák, sürgős felújítások miatt.

 

Bevezető
Léva |

Kiegyenlített jövő évi költségvetést hagyott jóvá a lévai testület, 38 294 606 euró van a bevételi és kiadási oldalon egyaránt. Ebben az évben 32 637 231 euróból gazdálkodtak a járási székhelyen. A vitában elhangzott, hogy a járványhelyzet, illetve egyes törvénymódosítások megnehezítették a jövő évi büdzsé kidolgozását.

Település / hely
Léva

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Száz Ildikó

Read More

Post Comment