Search by category:
Egyéb kategória

Az oltási kedv javul, az állam járványkezelése már kevésbé

Az oltási kedv javul, az állam járványkezelése már kevésbé
Bugár Anna
2021. 12. 30., cs – 16:34

2021. december 30., csütörtök – 19:00
Friss ikon
Off

Törzs

Vladimír Lengvarský (OĽaNO-jelölt) egészségügyi miniszter a TASR hírügynökség által készített évértékelőjében kiemelte, a harmadik adag oltás iránt rendkívül megnőtt az érdeklődés. A miniszter szavai szerint „rakéta gyorsasággal” emelkedik a jelentkezők száma. Az omikron variáns megjelenése, és az egyre aggasztóbb előrejelzések hatására sokan úgy döntöttek, nem halogatják tovább az „emlékeztető” dózis felvételét. A legutóbbi adatok szerint több mint kétszázezer ember szerepel az elektronikus váróteremben.

Gyakorlati nehézségek
A karácsonyi ünnepek miatt azonban helyenként a megszokottnál is tovább kell várni a meghívóra, mely tartalmazza az oltás időpontját és helyszínét. Ennek az az oka, hogy az ünnepek között korlátozott rezsimben működnek az oltóközpontok. Tomáš Szalay, a Pozsony Megyei Önkormányzat egészségügyi osztályának igazgatója a múlt héten kritikával illette a központi járványkezelést. „Az állam és jelenlegi irányítói ismételten kudarcot vallottak a járvány, illetve az oltás menedzselése terén” – írta a közösségi oldalán egy nappal karácsony előtt. Emlékeztetett, az év során többször is rámutatott azokra dolgokra, amelyek jobban is működhetnének, a javaslatok azonban legtöbbször válasz nélkül maradtak, ha el is fogadták valamelyik intézkedést, általában két hónapos késéssel. A megyei orvos kritizálta, hogy csak novemberben indult el a harmadik adag oltás beadása, azok, akik az egydózisú Janssen-vakcinával vannak beoltva, csak karácsony előtt kezdhették el igényelni a következő adagot. Nem érti, mi az oka, hogy egy év elteltével sincs hatékonyan működő berendelési rendszer, az intézkedések pedig anélkül születnek, hogy konzultálnának az oltóközpontok képviselőivel. Több gyakorlati példát említett: gondban vannak azok, akik az oltás valamelyik dózisát külföldön vették fel, nem világos számukra ugyanis, miként igényelhetik az oltási igazolványt. A hatékony kommunikáció továbbra is hiányzik, az illetékes telefonközpontokkal gyakran lehetetlen felvenni a kapcsolatot, az egyes hivatalok pedig eltérő információkkal szolgálnak. Szalay nem leplezte elégedetlenségét a politikai elittel kapcsolatban.

És még itt van hozzá ez a szerencsétlen Matovič is. A legjobb járványellenes intézkedés talán az lenne, ha székhez kötöznék, és elvennék tőle a közösségi médiához való hozzáférést. A lottó, a bónuszok és az egyéb motivációs eszközök hatékonyan aláássák az oltás autoritását

– tette hozzá.

Karácsonyi ajándék
Hangsúlyozta, az egészségügyi dolgozók a kimerültség határán dolgoznak, és a „kiégett kollégáit meg kell győznie, hogy változtassák meg az ünnepi terveiket”. December második felében épp a fővárosban találkoztunk olyan esetekkel, hogy valakinek hetekig kellett várnia az időpontra, regisztráció nélkül pedig hiába próbálkozott, a túlzsúfolt oltópontok előtt kígyózott a sor. Szalay karácsonykor úgy döntött, oltást ajándékoz a megye lakóinak – a tervezettnél több napon, hosszabb nyitvatartási időben működött a fővárosi nagy kapacitású oltóközpont, állítása szerint 12 ezer időpontot osztottak ki. Emellett a két ünnep között egy napra megnyitották a malackai oltópontot is, ahol a regisztrált érdeklődők igényelhették az oltást. A Dáta bez pátosu elemzői csoport a héten szintén rámutatott, Pozsony megyében a hét folyamán napi 3-4 ezer embert oltottak be. Csütörtökön előnyt élveztek a 75 évnél idősebbek, akik a harmadik adagra érkeztek, illetve mindenki, aki az első dózist szerette volna felvenni. Szalay korábban figyelmeztetett, ha regisztráció nélkül sorra is kerül valaki, akkor csak hosszadalmas várakozás árán. Az érdeklődők száma tehát jócskán meghaladja a megye kapacitását, és az egészségügyi dolgozók igyekezete ellenére sem tudták teljes mértékben kielégíteni a keresletet. Információink szerint a Dunaszerdahelyi járásban is akadt jelentkező bőven, a Nagyszombat Megyei Önkormányzat tájékoztatása szerint a megyében kedden és szerdán működtek a nagy kapacitású oltóközpontok, Dunaszerdahelyen azonban csak kedden lehetett oltakozni. Értesüléseink szerint nagyobb fennakadás nélkül zajlott az oltás, némi várakozást követően sorra kerültek azok is, akik regisztráció nélkül érkeztek. Az ország keleti részén általában alacsonyabb az oltási kedv, így egyelőre jelentősebb várakozás nélkül lehet igényelni a vakcinát.

„Oltunk” – állítja a tárca
Az egészségügyi minisztérium állítja, a koronavírus elleni oltás az ünnepek alatt és az ünnepek közötti időszakban is biztosítva van. „A kiválasztott oltóközpontokban beoltják a regisztrált és nem regisztrált érdeklődőket is” – írja Zuzana Eliášová, a tárca szóvivője. „Az egészségügyi minisztérium utasította az egészségügyi intézményeket a tesztelés és az oltás biztosítására az ünnepek alatt is. A kapacitási lehetőségeikhez mérten a megyék is biztosítják az oltás folytonosságát” – tette hozzá a szóvivő. Hangsúlyozta, kedden 22 242 személy kapta meg a harmadik oltást, az első adagot pedig 1870-en igényelték. Az Egészségügyi Információk Nemzeti Központja (NCZI) csütörtökön közzétett adatai szerint összesen több mint 958 ezer ember abszolválta mindhárom oltást. Az első dózist több mint 2,7 millióan adatták be.

Bevezető
Pozsony |

Az egészségügyi minisztérium buzdítja a lakosokat, oltassák be magukat a koronavírus ellen, a kormány pedig különböző ösztönző intézkedések bevezetésével igyekszik javítani az oltási hajlandóságon. A legalapvetőbb feltételt – az oltás zökkenőmentes megszervezését azonban az ünnepi időszakban sem sikerült országszerte biztosítani.

Címkék

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Bugár Anna

Read More

Post Comment