1. Jón Kalman Stefánsson: Ásta

Az izlandi író a nagy formátum híve, elementáris erejű, költői szépségű trilógiája, a Menny és pokol 1100 oldalon keresztül hömpölyög, és teljesen beszippantja az olvasót. Ez az 500 oldalas regény is az emberi létezés lényegét próbálja megragadni, egyszerre szól a szeretet sürgető vágyáról és az arra való képtelenségről.

Egy konkrét történeten, egy lány felnőtté válásán keresztül igyekszik érthetővé és átélhetővé tenni, mi a szerelem, a fájdalom, a veszteség, a düh lényege, illetve a szabadság és a függetlenség ára. Most sem fél a hosszú gondolatmenetektől, az emlékek egymásba montírozásától, miközben ugrál időben és térben. Egy esős napról az egyik szereplőnek eszébe jut egy másik fontos nap, amikor szintén esett, és máris tíz-húsz évvel korábbi események felidézése zajlik, a múlt és a jelen egy motívumon keresztül rétegződik egymásra. A szerző ráadásul maga is gyakran megjelenik a szövegben, ahogy a lány történetének megírásával küszködik.

Ásta életének egy részét balesetet szenvedett édesapja meséli el, a járdán fekve, közvetlenül a halála előtt: egymásra épülnek az emlékek, majd mindig visszatérünk a haldokló férfihoz. Külön szólamot alkotnak a főhős levelei, melyeket az őt elhagyó férfinak ír, és sokan mások is megszólalnak még a címszereplő környezetéből, saját mindennapjaikba is beavatva minket. Ezzel a szerző azt jelzi, hogy egy ember élete nem mesélhető el a vele kapcsolatban álló emberek történetei nélkül. Közben megelevenednek Reykjavík utcái, a szeles és zord izlandi táj, tele érdekes, többnyire boldogtalan figurákkal, akik olyan közel kerülnek hozzánk, hogy akár magunkra is ismerhetünk bennük.

Jelenkor Kiadó

2. Dekameron-projekt

Még tavaly, a pandémia első hónapjaiban merült fel a The New York Times Magazine szerkesztőiben az ötlet, hogy készüljön el Boccaccio Dekameronjának mai változata. Híres írókat kértek fel arra, hogy találjanak ki történeteket a járványról és a karanténról. A Dekameron-projekthez olyan szerzőket sikerült megnyerniük, mint Margaret Atwood, Etgar Keret, Mona Awad, Colm Tóibín vagy Tommy Orange. Az eredmény ez a kötet, amely egyszerre szórakoztató és nyomasztó, mert nagyon pontosan leképezi, hogyan éreztük magunkat és milyen gondolatok gyötörtek minket az elmúlt másfél évben.

Boccaccio szereplői is történetmeséléssel ütik el az időt egy járvány idején, és azok sem magáról a járványról szólnak. Itt ugyanaz a helyzet: a legjobb novellákban csak a háttérben jelenik meg a pandémia, inkább az általa kiváltott hangulat ábrázolása a fontos. A helyszín sok esetben New York, talán azért, mert a szerzők kötelességüknek érezték, hogy történeteik ehhez az örökké nyüzsgő, sosem alvó világvároshoz kapcsolódjanak, ha már onnét kapták a felkérést. Másrészt az „egyedül a nagyvárosban”-fíling, a kiszolgáltatottság, a magunkra hagyatottság érzése sok fontos irodalmi művet ihletett már. De az se jobb, ha hosszú ideig össze vagyunk zárva másokkal, mert kiderülhet, hogy addig nem is ismertük őket. Ezeket a helyzeteket több szerző távolságtartással, iróniával mutatja be. Szinte mindig a saját tér megszerzéséért folyik a harc – a szó fizikai vagy átvitt értelmében. Ebben is egyformák vagyunk, mi, emberek, bárhol élünk a világon. Néha jó lenne, ha magunkra maradhatnánk, ha nem kellene mindenben osztoznunk másokkal.

Vajon mennyire marad meg a kollektív emlékezetben ez az időszak? Ha pár év múlva elhalványul, már nem lesz értelme írni róla. Ám ha megmarad és életünk részévé válik a járvány, akkor első fecskeként lehet majd hivatkozni erre a könyvre.

Athenaeum Kiadó

3. Sally Rooney: Hová lettél, szép világ

A még mindig csak harmincéves ír szerző már első regényével, a Baráti beszélgetésekkel is nagy sikert aratott, de a világhírt második könyve, a Normális emberek hozta el számára, amelyből egy remek tévésorozat is készült. Nem csoda, hogy ezt a harmadikat hatalmas várakozás előzte meg, és pillanatok alatt bestseller lett.

A Hová lettél, szép világ Sally Rooney eddigi legjobb regénye. Hősei harmincas fiatalok, akiknek egy világválság közepén kellene felépíteniük felnőtt életüket. A szerző mellbevágóan pontosan ragadja meg a közhangulatot, de nem elégszik meg puszta helyzetjelentéssel: arra is keresi a választ, hogyan lehetne kitörni a társadalmi sémákból, és hol siklott félre a szereplők élete. A történetet átlengi egyfajta nosztalgia a gondtalan gyermekkor iránt, illetve egy olyan kor iránt, amikor a szereplők még meg sem születtek. És amely vagy létezett, vagy nem.

A két főszereplő, Alice és Eileen jó barátok, egyikük sikeres író, másikuk egy irodalmi folyóirat szerkesztője. A könyv váltakozva, hol egyikük, hol másikuk életébe enged betekintést, és miközben mindketten a saját szerelmi drámájukkal vannak elfoglalva, intenzív e-mailezést folytatnak egymással. Néha filozofálnak, politizálnak, de alapvetően folyamatos azt érzik, hogy nem képesek átlátni a lehetőségeiket, nem tudják, milyen távlatok állnak előttük – miközben szüleik az ő korukban már túl voltak a házasságon, gyerekvállaláson. Egyfajta megfogalmazhatatlan félelem is munkál bennük valamilyen közelgő katasztrófától, amely ellen tehetetlennek érzik magukat.

Sally Rooney a hangulatteremtés mestere, és kiváló emberismerő – mindkettő fontos attribútuma az írói sikernek. Az úgynevezett Y generáció problémáit eddig talán neki sikerült a legérthetőbben megfogalmaznia. Ebben a regényben is azt mutatja be, hogyan változtak meg a társas kapcsolatok a 21. századra, milyenek a mai fiatalok kilátásai az előző generációhoz képest. Szereplői folyamatosan elemzik önmagukat és egymást, valamint a világban zajló folyamatokat, és egyre kétségbeesettebben keresik az élet értelmét.

21. Század Kiadó

4. Michael Chabon: Fenegyerekek

Ez a regény az alkotói válságról és az írói hivatás nehézségeiről szól – igaz történet alapján. A szerző, Michael Chabon már az egyetem után celeb lett. Első regényét (The Mysteries of Pittsburgh) a tanára küldte el titokban egy kiadónak, és a hatalmas siker teljesen megbénította őt. Képtelen volt befejezni második regényét, ezért sutba vágta és írt egy történetet egy íróról, aki képtelen befejezni regényét, a Fenegyerekeket. Az eredmény egy rendkívül humoros, önironikus regény lett, teljesen őrült cselekménnyel, de ennél lényegesebb mindaz, amit önreflexív módon saját magáról elárul benne.

A főhős ellenpárja egy zöldfülű, mégis szupertehetséges fiatalember, aki minden erőlködés nélkül rittyent egy tökéletes novellát. Ők ketten drámai, abszurd és vicces helyzetekbe kerülnek. Közben képet kapunk magáról az írás folyamatáról, és arról a frusztrációról, amelyet minden alkotó ember ismer: a hosszú és idegőrlő folyamat végén egyáltalán nem garantált a siker, mert senki sem tudja, miből lesz bestseller, és mi végzi a raktárak mélyén. Mégis dolgozni kell, akkor is, ha az egész értelmetlennek tűnik. És egy író akkor is író, ha éppen nem ír, hanem csak szemlélődik (illetve azokról a könyvekről fantáziál, amelyeket megírhatna, ha nem épp az aktuális könyvén dolgozna).

A Fenegyerekeket sokáig nem fordították le magyarra, ami tulajdonképpen nem is baj, mert így ismerhetjük Michael Chabon történetének folytatását, aki azóta megírta a Kavalier és Clay bámulatos kalandjait és a Jiddis rendőrök szövetségét, vagyis amikor belekezdünk ebbe a viccesen komoly regénybe, már tudjuk: huszonhat évvel ezelőtt ez rántotta ki őt írói válságából.

21. Század Kiadó

5. Szvoren Edina: Mondatok a csodálkozásról

Szvoren Edinára 2012-ben figyelt fel a szakma, amikor második novelláskötetéért (Nincs, és ne is legyen) megkapta az Európai Irodalmi Díjat. Azóta stabilan az egyik legjobb kortárs magyar novellista. Legnagyobb erénye a szűkszavú, pontos jellemfestés, a hiábavalóság, illetve az eleve elrendeltség finom ábrázolása. Idei kötete szintén erős és jól szerkesztett, főleg azért, mert a korábbiaknál több benne a játék. A szereplőkkel életük egy adott pillanatában találkozunk, nem is mindig fontos, meghatározó pillanatban. Múltjukat, jövőjüket nem ismerjük, de a végén mindkettőre következtetni tudunk, mert addigra összerakjuk a mozaikdarabkákat, azaz mi is eljátszunk a helyzetekkel. Remek trükk, amikor a világban idegenül mozgó, gyámoltalan narrátor szemszögéből látunk egy-egy szituációt, de mi, olvasók többet tudunk nála, a szerző pedig tudja, hogy mi tudjuk, azaz összekacsint velünk. De persze sok mindenre nincs magyarázat, egyes puzzle-darabkák elkallódtak, és ebbe bele kell nyugodnunk. Üres, befülledt életek (néhány eleve kudarcra ítélt kitörési kísérlettel), érzelmek nélkül létező, vagy tabuk által megbénított emberek, elfuserált egzisztenciák mozognak a lapokon, és szinte minden novellából azt érezzük, hogy ezek itt korántsem szélsőségek, ez maga az élet.

A kötet két részből áll: az egyperceseket idéző Ohrwurm-jegyzetekből és hét hosszabb novellából. Az első részbe 29 rövid sztori került, amelyek különös kis jeleneteket skiccelnek fel. A hosszabb szövegekben főleg kapcsolatokról, illetve azok létesítésének nehézségeiről olvashatunk. Apró játékok fűzik össze lazán a történeteket, amelyek szereplői sehogyan sem tudnak egymáshoz közel kerülni ebben az atomjaira hulló világban.

Magvető

5+1. Tóth Krisztina: Bálnadal

A legsokoldalúbb kortárs magyar írók egyike, számos verskötete, regénye, novelláskötete és gyerekkönyve jelent meg, tavaly pedig tagjává választotta őt a Digitális Irodalmi Akadémia. A Bálnadal Tóth Krisztina 2017–2020 között írt verseit tartalmazza. Amilyen vékony, olyan „sűrű” és súlyos kötet. A legtöbb verset az idő múlása és az ezzel együtt járó fájdalom hatja át. De gyakran visszatér az árnyék – mint meghatározó motívum – és a víz, amely a szerző eddigi műveiben is fontos elem volt: elsodorja az emlékeket, elmossa a jeleket. A múlt és a jelen eseményei összefonódnak, szomorúság lengi be a teret, a bálna gyönyörű énekét pedig senki se fejti meg – áll a címadó versben, ahol a zene a költészet metaforájaként is működik.

A versek három cikluson át (Völgyút, Kínai utazás, Terek) mesélnek a világ megismerhetetlenségének okairól. A második ciklusban új arcát mutatja meg a költőnő: először olvashatunk tőle haikukat, amelyeket egy tényleges kínai utazás ihletett. De csak a forma szabályos, a nézőpont már európai, azaz Tóth Krisztina birtokba vette és saját mondanivalójához igazította ezt a keleti formát.

A harmadik ciklus szabályos szonetteket tartalmaz, a hangvétel valamivel ünnepélyesebb, finomabb, de itt is jellemzően a beszélt nyelv, a mindennapi kifejezésmód eszközei dominálnak, ezekből alkot a költőnő finom, elegáns szöveget. Olyanok is megpróbálkozhatnak ezzel a kötettel, akik egyébként nem, vagy ritkán olvasnak verseket. Néha a téma szokatlansága, máskor a meglepő perspektíva vagy a tárgyakra, természeti elemekre vetített érzelmek miatt ugyanis egyszerre titokzatosak, mélyek és elgondolkodtatóak ezek a szövegek. Lassan kúsznak a szívünkbe és sokáig velünk maradnak.

Magvető