Tizenkilenc fotó és életútleírás alkotja a Legendás Tanáraink Arcképcsarnoka elnevezésű emlékfalat. A tegnapi megemlékezés Szalay Mátyás gimnazista előadásával kezdődött, aki Nagy Zoltán Sírkőre című versét adta elő.

Andruskó Imre, a Selye János Gimnázium igazgatója emlékeztetett, az emlékfalon szereplő, ma már nem élő pedagógusok közül sokan fontos szerepet játszottak a 20. század második felében: „Az 50-es években közülük többen az akkor újjáépülő magyar tannyelvű gimnázium tanárai voltak. A hontalanság évei után 1950. szeptember 1-én ez volt az első magyar tanítási nyelvű középiskola, amely újranyithatta kapuit.” Andruskó elmondta, a járvány csillapodásával nagyobb szabású rendezvény keretében is, még idén szeretnének megemlékezni Oláhné Domonkos Ilonáról.

Fazekas László református lelkész, volt püspök felidézte, hogy az 1936-ban született pedagógus többek között a komáromi gyülekezet presbitere, majd gondnoka is volt. Megemlítette, hogy a tananyag mélyreható és rendszeres átadása mellett „Ica néni” sosem felejtett el beszélgetős órák keretében kapcsolódni a diákokhoz, így is felkészítve őket az életre.

Keszegh Béla (független) komáromi polgármester tömören a szeretet nagyköveteként, valamint örök optimistaként jellemezte a néhai pedagógust, aki az életét végig kísérő történeti nehézségek ellenére tudott ilyen személyiséggé válni.

Langschadl István, a gimnázium Baráti Köre elnökének méltató szavai után végül a jelenlevők elhelyezték a falon a pedagógus portréját, amely férje, Oláh Imre (1931–2012) fényképe mellé került.