Az utolsó pillanatig dolgozott. Mert szorgalmas volt, mert szerette az életet – elsősorban a természetet és az öregeket. Meghatározó felvétele is egy idős asszonyról készült, aki az ő kérésére állt a fényképezőgép elé, amikor előhívta a képet, úgy érezte, szeretett nagymamájának arca köszön vissza róla. Legszívesebben szociofotókat készített, kiállításai anyagát ezekből állította össze. Később haikukat is írt, ezekkel egészítette ki a fényképeket, és megfelelő zenei aláfestéssel, gondosan összeválogatott fényképek sorozatából diaporámákat készített. Mindig mindenütt nyitott szemmel járt. Ifjú korában kezdett a fotózás, a pillanat megörökítése iránt érdeklődni, olyan hévvel, hogy csekélyke, 18.50 csehszlovák fizetéséből inasként megtakarította az összeget első fényképezőgépére, kamrájukat rendezte be fotóműhelynek, a napon hívta elő a negatívokat.

A Nő, majd a Štart és a Šport című hetilapokban dolgozott. E két utóbbiban azért, mert imádta a sportot, ő maga sem volt rest, még akkor is naponta futott a hegyekben, amikor Helembára költöztek a feleségével, hogy elvonuljanak a világ zajától. Esti tagozaton érettségizett Pozsonyban, Olomoucban szerzett szakérettségit, és rendszeresen részt vett a fotósoknak szervezett tanfolyamokon. Talán nincs is olyan magyarlakta falu, ahol ne fordult volna meg.

Utoljára az Ipoly-híd építését örökítette meg.

2019. március 15-én a szlovákiai magyarság kulturális örökségének megőrzését szolgáló munkájáért Magyar Arany Érdemkeresztet vehetett át Áder János magyar államfőtől.

Február 24-én végleg kiesett kezéből a mindent jelentő fényképezőgépe.

Nyugodjék békében.

(ú)