Search by category:
Egyéb kategória

Királyhelmec segítségét is kérik a beregszásziak

Királyhelmec segítségét is kérik a beregszásziak
Németi Róbert
2022. 02. 27., v – 17:23

2022. február 27., vasárnap – 17:33
Friss ikon
Off

Törzs

Mi azért csak most kapcsolódunk be a kárpátaljaiak támogatásának, megsegítésének a történetébe, mert konkrét felkérést kaptunk testvértelepülésünktől Beregszásztól. Semmiképp sem akartuk összevonni a civil szervezetek gyűjtéseit, de mivel egy 100 ezer eurós tételt is meghaladó segélykérelemről van szó, önkormányzatként ilyen módon tudunk a legeffektívebben beavatkozni. A segélynyújtás – melybe egyébként a vágsellyei járásbeli Pered település önkormányzata is bekapcsolódik – teljes lebonyolításának a szervezésén már jelen pillanatban is dolgozunk, a hétfői nap folyamán pedig annak a megközelítőleg 10 000 eurós csomagnak a jóváhagyásáról fognak szavazni a királyhelmeci önkormányzat képviselői, melyet a beregszászi önkormányzat által megszabott dolgokra fogunk használni. A holnapi nap folyamán fog tehát kiderülni, hogy milyen. adományokra lesz szükségünk és hogy egyáltalán hova kellesz azokat hozni” – közölte lapunkkal Pataky Károly, Királhelyhelmec első embere.

Másodlagos megoldás

A polgármester elmondása szerint nem az a céljuk, hogy minél több kárpátaljai lakos hagyja el a házát és a hazáját, hanem éppen ellenkezőleg, azért vesznek részt a gyűjtésben és tartják fontosnak a beregszásziak támogatását, hogy a lakosoknak képest ne kelljen elhagyniuk az otthonaikat. „Ha viszont az életük is veszélybe kerülne, természetesen minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy a határ itteni oldalán is segítsük őket, persze fontos megemlíteni, hogy olyasfajta segítséget nem tudunk nyújtani, amire nincsenek kapacitásaink. Itt elsősorban a város tulajdonában vagy a rendelkezésünkre álló szállásokról vagy szálláshelyek bebiztosításáról beszélek, de mivel megyei alelnökként a Kassa Megyei Önkormányzattal is szoros összeköttetésben vagyunk, az általuk szervezett gyűjtésekben és a menekülteket segítő intézkedések koordinálásába is bekapcsolódunk. Én azt hiszem, hogy a legnagyobb segítséget úgy tudjuk nyújtani, ha az embereket nem helyben és szétszórva, hanem a már meglévő megyei szálláshelyekre tudjuk vinni” – közölte az Új Szóval Pataky.

Hosszú lista

Ahogy azt a Babják Zoltán, Beregszász polgármesterének Patakyékhoz eljuttatott leveléből megtudtuk, a kárpátaljai lakosoknak elsősorban a tartós élelmiszerekre (liszt, olaj, cukor, só, ivóvíz, gyümölcslevek, konzervek, makaróni félék, rizs, hagyma és fokhagyma, alap tisztító- és tisztálkodási szerek – a szerk. megj.), illetve ivóvíz tárolására alkalmas tartályokra és azok szállításához szükséges utánfutókra van leginkább szüksége, de az ivóvízellátásban felmerülhető szivattyúállomások áramszüneteinek elkerülése miatt szükségük lehet áramgenerátorokra, kompresszorokra, három- és egyfázisú kábelekre, automata biztosítéktáblákra, tűzvédelmi locsolókra, havi 800 liter gázolajra és 600 liter benzinre tartanának szert. „Amennyiben akadozna az üzemanyagellátás, további 20 tonna gázolaj és 20 tonna benzin szükséglete merülhet fel. Ha korlátozás lenne a mobilszolgáltatásban, 20 és 10 km hatótávolságú rádióállomásokra lenne szükségük” – olvasható Babják levelében, mely az itt felsoroltak közül még sok más tételt tartalmaz. Mivel a humanitárius szállítmány nem haladhatja meg a 3,5 tonnát, élelmiszert és háztartási cikkeket egy humanitárius rakományba helyezni tilos, a rakomány pedig kizárólag vagy csak élelmiszerekből, vagy háztartási cikkekből állhat, a királyhelmeci önkormányzatnak nem a gyűjtés szervezése, hanem inkább a szállítás, a határon átjutás és a kézbesítés okozza a legnagyobb gondokat. A konkrét megoldásokról a következő napokban fognak egyeztetni.

Bevezető
Beregszász/Királyhelmec |

A hadiállapotra való tekintettel levélben kérte fel testvérvárosait a beregszászi önkormányzat, hogy lehetőségeik szerint támogassák őket a térségük stratégiai intézményeinek működtetésében. Királyhelmec városa a holnapi (hétfő) nap során egy 10 000 eurós csomag jóváhagyásáról hoz döntést, az összeget a beregszásziak által megszabott lista legalapvetőbb dolgainak a bebiztosítására költenék. 

Település / hely
Beregszász/Királyhelmec

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Németi Róbert

Read More

Post Comment