Search by category:
Egyéb kategória

Orosz művészek Ukrajna mellett

Orosz művészek Ukrajna mellett
Havran Kati
2022. 02. 27., v – 17:38

2022. február 27., vasárnap – 19:24
Friss ikon
Off

Törzs

Ljudmila Ulickaja orosz írónő azt írja az ukrajnai háborúval kapcsolatos üzenetében, fájdalmat, rettegést és szégyent érez a történtekkel kapcsolatban. Ulickaja a világ egyik leghíresebb és legelismertebb kortárs orosz írója, műveit számos rangos orosz és nemzetközi irodalmi díjjal tüntették ki, köztük Booker-díjat is kapott, írásait több mint huszonöt nyelvre fordították le, és magyar fordításban megjelent kötetei is nép-szerűek. Az írónő most az ukrajnai háborúval kapcsolatos üzenetét juttatta el művei kiadóihoz, köztük a magyarországi Magvető Kiadóhoz is, melyben úgy fogalmaz, hogy „ennek, az egész emberiség számára szörnyűségekkel terhes szituációnak az előidézésében nyilvánvaló a mi országunk vezetőinek a felelőssége.”

Ulickaja azt írja, hogy úgy gondolta, az ő generációjának, mely a második világháború végén született, szerencséje van, hiszen már leélheti háború nélkül az életét. Most azonban úgy néz ki, ez már nem fog így történni, és csak találgathatunk, mit írnak majd erről a háborúról a történelemkönyvek.

Ulickaja Oroszország vezetőinek felelősségével kapcsolatban úgy fogalmaz, hogy „egyetlen ember és hű cinkosainak őrülete irányítja az ország sorsát”, és arra figyelmeztet, hogy fontos ellenállni a propagandának, melyet a tömegtájékoztatási eszközök zúdíthatnak ránk.

Jelena Kovalszkaja, a moszkvai Vszevolod Meyerhold Színház igazgatója az ukrajnai háború elleni tiltakozásaként lemondott a posztjáról, arra hivatkozva, nem tudna állami fizetést felvenni tiszta lelkiismerettel. Facebook-posztjában úgy fogalmazott, „nem lehet egy gyilkosnak dolgozni, majd fizetésként elfogadni a pénzét”. A Vszevolod Meyerholdról elnevezett kísérleti színház egyike az olyan államilag támogatott orosz színházaknak, ahol a rendezők és a társulat teljes fizetése állami költségvetésből szár-mazik. Vszevolod Meyerhold a korai szovjet színház experimentális formanyelvének megalkotója volt, akit a Sztálin-féle rezsim 1940-ben bebörtönzött, majd kivégzett.

Jelena Kovalszkaját követően két másik moszkvai színház vezetője is lemondott. A litván Mindaugas Karbauskis, aki 2011-től vezeti a neves Vlagyimir Majakovszkij Színházat, és a szintén litván Rimas Tuminas, a Jevgenyiv Vahtangov Színház igazgatója is lemondott a posztjáról.

Bevezető

Az orosz kultúra kiemelkedő személyiségei tiltakoznak Ukrajna megszállása ellen: ki-ki a maga eszközével juttatja kifejezésre véleményét a háborúról.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Havran Kati

Read More

Post Comment