Újságíróként akkor kerültem vele közelebbi kapcsolatba, amikor a jégkorongklubhoz „igazolt” bő tíz éve. Sucharda Feri klubelnök már régóta csábított magukhoz, mondta a váltásról a (fő)menedzserként dolgozó egykori kézilabdakapus.

„Mit szeretnél, drágám?” Mindig ezzel a kérdéssel vette fel a telefont, de nem zárkózott el a személyes találkozók, interjúk elől sem.

„Mit rendeljünk a vendégeknek vacsorára, főnök?” – kérdezte tőle egy ilyen alkalom során a jégcsarnokban működő büfé alkalmazottja.

„Kik jönnek?”

„A Detva.”

„Azoknak jó lesz a rizottó is.”

Sosem vette túl komolyan magát, nem volt olyan nap, hogy ne bújt volna meg a szája szegletében egy kis mosoly. Többször hangsúlyozta, a hokihoz nem ért, nem akar beleszólni szakmai dolgokba, az ő dolga a háttér biztosítása. A kézilabdában viszont nagyon is otthon volt, de korrekten tartotta magát az elvéhez, hogy – akkoriban már – kívülállóként nem tiszte az érsekújvári Štart múltjáról vagy épp jelenéről beszélnie. Tisztségviselőként kilenc alkalommal ünnepelhetett bronzérmet a kézilabdaklubbal, utoljára a 2011/2012-es idényben. A hokisokkal pedig az összes nagy sikernek (MOL ligás győzelem, feljutás az I. ligába majd az élvonalba) részese volt.

Jellegzetes kalapjában, komótosan ballagva összetéveszthetetlen alakja volt Érsekújvárnak.

Nyugodjon békében!