Search by category:
Egyéb kategória

Hosszú út vezetett a bírósági reform elfogadásához

Hosszú út vezetett a bírósági reform elfogadásához
Nagy Roland
2022. 04. 27., sze – 16:05

2022. április 27., szerda – 20:30
Friss ikon
Off

Törzs

A bírósági térkép elfogadása már csaknem két éve húzódik. Kolíková még 2020-ban állt elő a javaslattal, ám a koronavírus-járvány és az ebből adódó koalíciós válság miatt végül csak 2021 őszén került elő a téma a parlamentben. A reform alapgondolata az volt, hogy minden egyes bíróságon elősegítse a bírók szakosodását. Négy fő szakosodási irányt határoztak meg: büntetőjogi, családjogi, kereskedelmi jogi és polgárjogi. Ezt azt jelenti, hogy például egy büntetőjogi ügyekre specializálódott bírónak nem kellene polgárjogi perekben döntést hoznia. A szakosodás érdekében Kolíková felszámolta vagy átalakította volna a kisebb bíróságokat, és nagyobb, úgynevezett bírósági körzeteket akart létrehozni, amelyeken belül biztosította volna az intézmények szakosodását. A változtatások a járásbíróságokat és a kerületi bíróságokat egyaránt érintették volna: utóbbiakból jelenleg nyolc működik az országban, a reform után azonban már csak három maradt volna.

Döcög Kolíková igazságügyi reformja

Pozsony |

A bírósági térkép átrajzolása négy különböző törvény keretein belül valósulhat meg. Mária Kolíková igazságügyi miniszter bejelentette, az átdolgozott javaslatokat tárcaközi egyeztetésre bocsátották.

Kétéves huzavona

A javaslat azonban nagy tiltakozást váltott ki a politikusok és a bírák körében. A koalícióban elsőként a Sme rodina szólalt fel a bíróságok átalakítása ellen, majd később a Za ľudí is jelezte a fenntartásait. A parlamenti vita csaknem fél éven keresztül húzódott.

A koalíciós partnerek kifogásai miatt Kolíková négy kisebb javaslatra osztotta fel a komplex reformot: az első a járásbíróságokkal, a második a kerületi bíróságokkal, a harmadik és a negyedik pedig az úgynevezett városi bíróságokkal foglalkozott. Utóbbiak Pozsony és Kassa városában jöttek volna létre. A parlament februári ülésén már úgy tűnt, hogy Kolíková sikerrel járhat, hiszen a járásbíróságokkal kapcsolatos javaslat átment, viszont a másik három javaslatot végül nem szavazta meg a koalíció. A Sme rodina teljes frakciója blokkolta a reform elfogadását, és a Za ľudí egykori frakciójának képviselői, a jelenleg függetlennek számító Alexandra Pivková és Miriam Šuteková sem támogatta az igazságügyi minisztert. Az OĽaNO frakciójából akkor Gyimesi György sem szavazott a javaslat mellett.

A bírósági reform azért is volt fontos Kolíkovának, mert az Európai Unió helyreállítási alapjának lehívása függött tőle. Ha április végéig nem szavazták volna meg, akkor Szlovákia akár fél milliárd eurótól is eleshetett volna.

Akár fél milliárd eurót is bukhat Szlovákia a bírósági reform miatt

Pozsony |

A bírósági térkép továbbra is rendkívül megosztó témának számít a koalícióban. A képviselők most sem tudtak megegyezni, ezért a szavazást az április végén kezdődő parlamenti ülésre halasztották.

Február végén a sikertelen szavazás után úgy is tűnt, hogy a javaslat végleg elbukott, a koalícióban pedig egyre többen utalgattak arra, hogy Kolíkovának le kellene mondania. Az orosz–ukrán háború kitörése azonban elterelte a sajtó és a közvélemény figyelmét, így Kolíková folytathatta a háttérben zajló tárgyalásokat.

Nagy többség

A reform végül az utolsó pillanatban zöld utat kapott. A parlament tegnap nagy többséggel szavazta meg Kolíková törvényét: a jelenlévő 143 képviselő közül 91 támogatta és csak 50-en szavaztak ellene. Az igazságügyi miniszternek végül mind a négy koalíciós pártot sikerült a saját oldalára állítania. Az őt jelölő SaS, valamint a Sme rodina teljes frakciója is az elfogadásra voksolt, az OĽaNO frakciójából csak Katarína Hatráková tartózkodott, Mária Šofranko pedig nem szavazott. A Za ľudí egykori frakciójának tagjai is kiálltak korábbi párttársuk mellett. Az ellenzék kivétel nélkül a reform ellen szavazott, de ez sem volt elegendő a javaslat blokkolására.

Leírás

Így szavaztak a képviselők

A konszenzus ára

A koalíció teljes támogatásának azonban megvolt az ára, Kolíkovának ugyanis számos ponton módosítania kellett a reformot. Az eredeti javaslat például csak három kerületi bírósággal számolt, viszont a nagy tiltakozás miatt végül kénytelen volt beleegyezni, hogy mind a nyolc tovább működhessen. A városi bíróságok száma is változott a korábbi elképzelésekhez képest: Pozsonyban például csak a négyes és az ötös számú járásbíróságot vonják össze, a többi megmarad, mindössze átnevezik őket. Így összesen négy intézmény lesz a fővárosban, mindegyik más ügyekkel foglalkozik majd. A Kassán működő három járásbíróságot összevonják egyetlen nagy intézménnyé, ebben Kolíkovának nem kellett visszalépnie.

A bírósági reform további újdonsága, hogy három intézményben foglalkoznak majd a közigazgatási ügyekkel. Pozsonyban, Kassán és Besztercebányán jönnek létre ilyen bíróságok. A közigazgatási jog korábban a kerületi bíróságok hatáskörébe tartozott.

A reformnak 2023-ban kellene elindulnia, így Kolíková minisztériumának még nyolc hónapja van arra, hogy végrehajtsák a szükséges változtatásokat.

Győzelmi hangulat

A parlamenti szavazás után az igazságügyi miniszter megköszönte a koalíciós pártoknak a támogatást.

„Az, amit ma sikerült elérnünk, fontos lépés az igazságszolgáltatás számára. Az, hogy Pozsonyban és Kassán városi bíróságokat alakíthatunk ki, azt jelenti, hogy az összes bírósági per legalább egynegyedét újraszervezhetjük. A szlovák igazságszolgáltatás évtizedek óta várt egy ilyen változtatásra”

– jelentette ki Kolíková.

Hozzátette, a kerületi bíróságok esetében valóban vissza kellett lépnie, mert egyszerűen nem tudtak megegyezni a koalícióban, de hatalmas sikernek tartja az elfogadott változtatásokat, például a közigazgatási bíróságok létrehozását, és azt is, hogy a bírók szakosodhatnak, így valódi szakértőkké válhatnak bizonyos jogterületeken.

Leírás

Kolíkovának Štefan Holý (Sme rodina) kormányfőhelyettes is gratulált

Eduard Heger (OĽaNO) miniszterelnök úgy véli, a reformnak köszönhetően átláthatóbbá és minőségibbé válik a bíróságok működése.

„Hosszú út vezetett idáig, de a parlament végül elfogadta a bírósági térképet. Köszönöm az összes képviselőnek, aki a szavazatával megerősítette, hogy Szlovákia igazságosabb országgá válhat. Ugyanígy köszönöm Mária Kolíkovának és csapatának, hogy nem adták fel, hanem keresték a módját a kompromisszumos megoldásnak”

– mondta a kormányfő.

Megjegyezte, a következő napokban kérvényezni fogják a helyreállítási alap lehívását.

Bevezető
Pozsony |

Hosszú hónapokon át tartó vita után a koalíció végül megszavazta Mária Kolíková (SaS) bírósági reformját. Az igazságügyi miniszternek végül mind a négy pártot sikerült maga mellé állítania, de cserébe jelentős átalakításokon esett át a javaslat. Összefoglaltuk a reform teljes történetét és a politikusok szavazás utáni reakcióját is.

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Nagy Roland

Read More

Post Comment