Search by category:
Egyéb kategória

Az Európai Bizottság arra ösztönöz minden tagállamot, hogy csatlakozzon az Európai Ügyészséghez

Brüsszel |

Az Európai Bizottság azon dolgozik, hogy meggyőzze az eddig kívül maradó tagországokat, hogy csatlakozzanak az Európai Ügyészséghez az uniós költségvetés védelme érdekében – közölte az Európai Bizottság igazságügyi biztosa Luxembourgban, az európai uniós tagországok igazságügyi minisztereinek tanácskozását megelőzően csütörtökön.

Didier Reynders a tanácsülésre érkezve „nagyon hatékonynak” nevezte az Európai Ügyészség első éves munkáját, mivel – mint mondta – a hivatal nagyszámban indított eljárást a legkülönbözőbb, az uniós költségvetést veszélyezetető ügyekben.

Az indított eljárások némelyike már az utolsó szakaszban jár, ami az ügyészség munkájának értékelése mellett lehetővé teszi az uniós költségvetésbe visszaáramló összegek számbavételét is – mondta. Az uniós bizottság figyeli a szabályozási feltételek megfelelő tagállami teljesítését, emellett megállapodásra törekszik azokkal a tagállamokkal is, amelyek nem részes felei az Európai Ügyészségnek – közölte.

Reynders végül kifejezte abbéli reményét, hogy idővel sikerül meggyőzni a még kívül lévő tagállamokat az Európai Ügyészség munkájához való csatlakozáshoz annak érdekében, hogy megvédhető maradjon az uniós költségvetés, valamint az annak részét képező, a koronavírus-járvány utáni helyreállítást segítő alap pénzeinek felhasználása.

Az uniós költségvetés védelme érdekében létrehozott Európai Ügyészség 2021. június 1-jén kezdte meg működését. Didier Reynders akkor azt monda: az új uniós szerv fő küldetése, hogy „megvédje az uniós forrásokat a bűnözőktől”. Az Európai Ügyészség alaposan figyeli majd a helyreállítási alap programjainak végrehajtását, és ügyelni fog arra, hogy a forrásokat teljes mértékben a gazdaság válságból való kilábalásához használják fel.

Az Európai Ügyészség feladata az uniós költségvetés terhére elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatos nyomozások és vádhatósági eljárások lefolytatása. Nyomozásait és a vádhatósági eljárásait az Európai Bizottságtól, más uniós intézményektől és szervektől, valamint a tagállamoktól teljes mértékben függetlenül, de azokkal együttműködve folytatja.

Eddig 22 uniós tagállam csatlakozott a kezdeményezéshez, Magyarország nem vesz részt az együttműködésben.

Read More

Post Comment