Emeli a hangulatot, jókedvet tud teremteni, s ha később visszaidézzük, szintén mosolyra húzódik a szánk. Az öröm az egyik legalapvetőbb érzés, nélküle aligha érdemes élnünk. Ezt mutatja a latin jelentése is – alacritas: élénkség, frissesség, kedv. Vajon mennyire „élénken” éljük a mindennapjainkat? Mennyire „éljük” az életet?

S ami ennél még fontosabb, mennyire tudunk örülni mások örömének?

A válasz egyszerűbb, mint gondolnánk. A mások örömében való osztozás feltétele ugyanis maga az öröm állapotának ismerete. Másként szólva, ha van benned öröm, arra való hajlam, berendezkedés, tudsz örülni mások sikerének, jóságának, örömének. Innen nézve tehát ez egy jó fokmérő, hiszen ha legközelebb szembe találkozol a mások által megélt és megtapasztalt örömmel, egyszerűen csak fel kell tenned magadnak a kérdést, tudok-e osztozni a másik örömében? Tudok-e mosolyogni, derűsnek lenni, vele együtt örülni? Van-e bennem ehhez kellő öröm, amit én magam is megéltem, megélek az életemben? Nincs jó és rossz válasz, minthogy az is bizonyos állapot, és semmi sem állandó. Ugyanakkor tudatosan törekedhetünk rá, ha épp nem az öröm állapotát éljük, hogy mihamarabb kerüljünk vissza oda. Mert az öröm megosztása további „örömöket” tud szülni, bennünk és másokban is.

Szöveg Ambrózai Zsuzsanna, Ember_kép