Search by category:
Egyéb kategória

Meghalt a királynő, éljen a király!

Szeptember 10-én formálisan is az Egyesült Királyság uralkodójává nyilvánították III. Károlyt, a két nappal korábban elhunyt II. Erzsébet elsőszülött fiát. Az elmúlt hét az elhunyt királynő búcsúztatásának jegyében telt.

A 21. század eddigi legnagyobb horderejű diplomáciai eseményére készültek a világ számos országában: az 1952 óta uralkodott II. Erzsébet temetési szertartásának napját szeptember 19-re tűzték ki.

Háromszázhuszonegy éve ugyanúgy

Közben az eddig Walesi hercegként ismert Károly királlyá lett, a vonatkozó, 1701-ből származó törvénynek megfelelően automatikusan az előző uralkodó halálának pillanatában. Erzsébet szeptember 8-án délután hunyt el, szeptember 10-én szombaton pedig a londoni Szent James-palotában összeült a 715 tagú brit Trónutódlási Tanács, hogy Károlyt formálisan is egyértelműen királlyá nyilvánítsa. Erre a hagyomány szerint az esetleges trónbitorlás elkerülése miatt van szükség. A brit parlament tagjai hűségesküt tettek az uralkodónak, aki nem sokkal beiktatása után meg is hozta első döntését: munkaszüneti nappá nyilvánította szeptember 19-ét, édesanyja temetésének napját.

A beiktatási ceremónián egy komikus jelenet is besikerült az új uralkodónak: Károly összekeverte a tollakat az asztalon, az egyiket, mivel útban volt neki, félrelökte, majd megkért valakit, hogy a tollak tartódobozát vigye el az asztalról, mivel zavarja őt az aláírásban. Károly eskütételének aláírása után elsőszülött fia, Vilmos, valamint Károly élettársa, Camilla is aláírásukkal szentesítették a dokumentumot.

Károly Erzsébet árnyékában

Az új király megtartotta első televíziós beszédét is, amelyben bejelentette édesanyja halálát, és azt ígérte, hogy inspiráló példáját fogja követni. „Mélyen tudatában vagyok ennek a csodálatos örökségnek és kötelességnek, úgyszintén a hatalmas uralkodói felelősségnek, amit átvettem.”

Közben tömegek fejezik ki együttérzésüket és bánatukat Erzsébet halála kapcsán, mind a brit, mind a skót fővárosban, Edinburgh-ban a Szent Egyed-székesegyháznál, ahol Erzsébetet először felravatalozták. Londonban a Buckingham-palota vezetősége megkérte a gyászolókat, hogy ne hordjanak a palotához műanyagba csomagolt virágcsokrokat, lekváros pirítósokat, sem Paddington mackó plüssből készült változatát, mert csak a szemetet növelik. Erzsébet királynő Paddingtonnal és a lekváros kenyérrel való esetéről a Vasárnap 25. számában írtunk, Erzsébet 70. uralkodási jubileumának ünnepségei kapcsán.

A brit korona országai utoljára hetven éve láttak hasonlót, akkor hunyt el ugyanis az előző király, VI. György, Erzsébet édesapja. György viszont alig másfél évtizedig volt a trónon, neve és személye nem forrt annyira össze a brit társadalommal, mint Erzsébeté, akiről talán egyszer korszakot neveznek majd el. Sok brit számára Erzsébet személye egyet jelentett a monarchiával. Károly számára nem kis kihívás, hogy ki tud-e hasonló mértékű bizalmat építeni alattvalóival. Ha nem, az meggyorsíthatja a brit korona országainak fogyatkozását, és megnyirbálhatja a királyi család tekintélyét.

Nem került a férje mellé

Az elhunyt királynő ólomkoporsóját végül múlt kedden este szállították a skóciai Edinburgh-ból Londonba, a Buckingham-palotába. A koporsót egy speciálisan erre a célra tervezett autó vitte, amelynek méretes ablakai épp azt a célt szolgálták, hogy a gyászoló tömeg teljes pompájában láthassa a lefedett koporsót. Taps fogadta mindenütt, a Buckingham-palotába érvén pedig néma csönd.

Szerdán a Westminster Hallban ravatalozták fel az elhunyt uralkodót, a londoni parlamentnek is otthont adó Westminster-épületegyüttesben. Innen a koporsó már nem ment messzire, hiszen a szertartást a szomszédos Westminster-apátságban tartották, ahová legutóbb Stephen Hawking fizikust temették 2018-ban. A brit uralkodók közül pedig II. György királyt 1760-ban, az őt követő királyokat (s az 1901-ben elhunyt Viktória királynőt) vagy a windsori Szent György-kápolnában, vagy a Királyi Mauzóleumban helyezték örök nyugalomra. A dolog érdekessége, hogy Erzsébet és tavaly elhunyt férje, Fülöp herceg földi maradványai nem kerülnek egymás mellé, hiszen Fülöpöt is a windsori Szent György-kápolnába temették.

A Vasárnap következő számában a szertartással is részletesen foglalkozunk

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/38. számában jelent meg 

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Read More

Post Comment