Search by category:
Egyéb kategória

Hét alapember és hét gól – simán győzött a Slovan Kismácsédon

Érvényesítette a papírformát a Slovan labdarúgócsapata a Slovnaft Cup harmadik fordulójában, miután egy a vártnál jóval erősebb kezdőcsapattal 7:0-ra győzött Kismácsédon.

A galántai járásbeli Kismácsédon sokan kíváncsiak a Slovan játékára, bár a 15.30-as időpont miatt, valamint hogy a közeli Galántán is érdekes mérkőzést játszanak (ott a II. ligában remeklő puhói csapat a vendég) mégsem négy számjegyű a nézősereg.

Vladimír Weiss, a Slovan vezetőedzője kisebb meglepetésre nem tartalékol. Olyannyira nem, hogy a kapust és három posztot leszámítva alapemberekre számít, kifut a pályára Agbo, Abena, Medvedev, Zmrhal, De Marco, Csavrics és Ramírez is.

Kismácsédon nagyjából ugyanannyi magyar és szlovák él, de azt már a mérkőzés jegyzőkönyvéből megállapítjuk, hogy a focicsapatban nagyítóval kell keresni a magyarokat. „A szponzor Nagyszombatból és környékéről hozza a játékosokat, csak a csapatkapitány, Gányovics magyar” – magyarázza nekünk egy bácsi.

Természetesen meccs közben kiemelt téma a szlovák futball jelenlegi állapota. „Mi hatodik ligát játszunk, de a szlovák válogatott Gibraltárral egy szinten nyolcadikat” – jegyzi meg egy poéngyáros, majd durva kritika alá veszi Ján Kováčikot, a szövetség elnökét is.

A kismácsédi csapat bátran játszik, de az erős Slovan ellen csak húsz percig bírja szusszal. A jeget Eric Ramírez töri meg, majd Hrnčár góljával és Csavrics duplájával 0:4 az állás félidőben. Azért a hazaiak is életjelet adnak egyszer, a negyedik gól utáni középkezdésnél egyből kapura küldik a labdát, és a veszélyesen csapódó labdát a Slovan kapusának nyújtózkodva kell fognia.

„Legyőzhetnénk őket, hogy ne hordják úgy fent az orrukatˮ – álmodozik egy hazai szimpatizáns, de természetesen erre esély sincs.

A második félidőre érezhetően elfogyott a hazai csapat ereje, Zmrhal, Kankava, és Hrnčár is gólt szerez, így a 65. percben már 0:7 az állás.

„Ezeket még mi is megvertük volna… de csak botokkal” – hallatszik a közelünkben. Érthető módon egy óra elteltével a lefutott mérkőzés helyett a szurkolókat sokkal inkább már a poénkodás érdekli.

A hazaiak játéka ennek ellenére teljesen vállalható, mivel ismételten hangsúlyoznunk kell: a Slovan nem fiatalokkal és nem is tartalékokkal állt ki a mérkőzésre.

A bolondozással az utolsó sípszóig nem állnak le a kilátogatók. „Nahát, nálunk is van egy fekete” – kiáltja el magát félig meglepődve, félig büszkén egy szurkoló, amikor a kismácsédi edző becserél egy fiatal brazil játékost.

A játék képét ő sem változtatja meg, az égszínkékek végül megállnak hét gólnál, és simán jutnak tovább a 4. fordulóba, de Kismácsédon természetesen senki sem éli meg tragédiaként vereséget – a csapat vastaps közepette vonult be az öltözőbe.

Read More

Post Comment