Search by category:
Egyéb kategória

Drágul a távhőszolgáltatás díja Párkányban

Párkány |

Párkányba is begyűrűzött a gazdasági és az energiaválság. November első napjaiban több lakos is jelezte szerkesztőségünknek, hogy hirtelen megugrott a havi fűtésszámlájuk, mármint a havi távfűtési díj, a nyugdíjasok aggódnak, hogy miből fogják ezt a továbbiakban fizetni. Harminc, ötven, esetenként százeurós emelésekről is értesültünk.

A távhőszolgáltatás drágulása miatt lapunk konkrét kérdésekkel fordult Szórád Györgyhöz, az Enerbyt városi távhőszolgáltató igazgatójához, annál is inkább, mert már a szeptember végi önkormányzati ülésen elhangzott, hogy a válság miatt gondok lesznek. Írásbeli megkeresésünkre most az igazgató közölte, november és december hónapban drágul a távfűtés, egy átlagos lakásnak havonta 49 euróval emelkedik a fűtéselőlege. Hogy milyen tényezők és kulcs alapján számolják ki, pontosan kinek, mennyivel emeltek, arra Szórád György úgy reagált, hogy ebben több paraméter játszik közre. Van a lakótömb egészének fogyasztása és van az adott lakás fogyasztása. A cég a számításkor figyelembe veszi a lakás és a lakótömb előző években mért fogyasztását is. Továbbá az is számít, hogy kinek milyen mértékben volt eddig beállítva a havi fűtéselőlege. Mert van, aki több előleget fizetett, van, aki kevesebbet. Az előírás szerint az ár 60 százaléka a lakóterület négyzetméternyi nagyságától, 40 százaléka pedig a fogyasztásból áll össze. De a lakóközösségek, ha másképp döntenek, akkor ezt az arányt meg is változtathatják – magyarázta az igazgató.

A hitel nem épül be a hő árába

Miért kell az Enerbytnek 1 millió eurós kölcsönt felvennie, és miként csapódik ez le a távhőszolgáltatás árában – drágulásában? – vetette fel lapunk az igazgatónak.

Az Enerbyt működési ( részben áthidaló ) hitel felvételéről tárgyal. Egyebek mellett, mivel a gázszolgátatóktól megszabott előlegek az idei átlagárból indulnak ki, és hogy biztosítani tudjuk ezen emelt összegek mindenkori, időbeni kifizetését, valamint a biztonságos gázellátást, így hitelre van szükségünk. A jelenleg intézendő hitel, melynek összege még nincs pontosítva, nem terheli majd a hő árát – reagált Szórád György.

Panaszok a fűtés miatt

Lapunk szóvá tette azt is, hogy sokan panaszkodnak arra, a fűtés csak rendszertelenül működik, nem megfelelő mértékben, illetve, hogy a melegvíz nem elég meleg (még hideg víz hozzáadása nélkül is csak kézmeleg). „Panaszok minden időszakban vannak. A panaszok egy része nem a mi tevékenységünkkel függ össze, hanem pl. a lakóház fűtésrendszrének problémájával, Minden panaszt igyekszünk mihamarabb orvosolni. A másik panaszcsoport a tavaszi es őszi fűtéssel függ össze. Mivel időjárásilag átmeneti időszakban a napi átlaghőmérséklet a fűtésre előírt hőfok határán mozog, ilyenkor a lakosság egy része már panaszkodik és kéri a fűtést / pl.- kisgyermekesek, idősek/, a másik része pedig azért panaszkodik, hogy miért fűtünk, mikor még nincs is hideg. Szintén komoly különbség van pl. a déli fekvésű,hőszigetelt lakásban lakók és a többiek között. Ez egy komoly dilemma számunkra. Sokszor nehéz ezekben az időszakokban az előírt paraméterek betartása mellett mindenki kedvében járni“ –taglalta az Enerbyt igazgatója.

Nem az Enerbyt akar „tőzsdézni

 Párkányban sokan vélik úgy, hogy az Enerbytnek már tavaly, a nagyobb válság előtt kellett volna időben szerződést kötnie hosszú távra, és fix kedvező gázárral, egy mindezt garantáló partnerrel, nem pedig rövid távon tőzsdézni az olcsó gázár elérése reményében. Merthogy, teszik hozzá sokan, az ellátásbiztonságot mindenképp garantálni kell, hiszen az Enerbyt közhasznú szolgáltatást nyújt a fűtéssel, a lakók pénzéből is – vettetük fel az igazgató úrnak. 

Szórád György minderre ekképp reagált:

„A 10 évig megbízható gázszolgáltatónk tavaly év végén a megváltozott piaci helyzet miatt nem tudta teljesíteni a szerződés általi kötelezettségeit a 2022-es évre, ezért 2021 októberében új szolgáltatót kellett keresnünk. A kérdésben szereplő „tőzsdézés“-sel kapcsolatban, annyit szeretnék elmondani, hogy nem az Enerbyt akar „tőzsdézni“. Az állami árhivatal (URSO) már egyenesen a rendeletében a tőzsdei vásárlással számol és a tőzsdei átlagár szerint szabja meg a gáz maximális árát. Nem magával a tőzsdén való vásárlással van gond, hanem azzal hogy a tőzsdei szabályozás valamint a szlovák árszabályozás is sajnos elaludta a válságot és így a válság idején a spekulánsok emelhették az árakat és gátlástalanul, kárunkra gazdagodhattak. Az ún. „tőzsdézés“ éveken keresztül, békeidőben, pozitívan érintette a hő árának alakulását városunkban. 2021-ben a szabályozási hivatal tevékenysége és a piaci helyzet alakulása együttesen olyan helyzetet okoztak, ami komoly veszélyekkel járó döntés elé állította az Enerbyt vezetését. Nem tudom elképzelni a következményeit egy olyan esetleges hosszútávú gázvásárlásnak, amely után (ha nem lett volna háború és válság) a lakosság még ennek a döntésnek következményeként több évig dupla áron kapta volna a fűtést. Senki, így mi sem tudhattuk, hogy energiaválság és háború jön. Még a hosszútávú vásárlás margórája: Az állami gáz és villanyszolgáltatók a hosszútávú szerződéseik ellenére is emelik áraikat, mert ezek árai is tőzsdefüggőek. Magyarországnak pl. szintén medializált hosszútávú gázszerződése van Oroszországgal, ennek ellenére meg kellett emelniük az ún. rezsidíjat“ – magyarázta a helyzetet az Enerbyt főnöke.

Mi várható Párkányban?

Az Új Szó a párkányi távhőszolgáltató igazgatójánál arról is érdeklődött, hogy milyen eredménnyel zárultak a polgármester és az igazgató pozsonyi tárgyalásai a párkányi fűtéshelyzet megoldásáról, mennyire biztosított tavaszig a helyi távhőszolgáltatás. Illetve vannak-e már globális és szlovákiai előjelek a gázár csökkenése kapcsán?

„Több alkalommal több intézményben tárgyaltunk közösen. A gázszolgáltatóval, az árszabályozási hivatallal stb. A tárgyalások egy része még folyik,  más része már lezárult. A tárgyalások célja és eredménye a távfűtés biztonságának, folyamatosságának, és valamilyen szintű megfizethetőségének megteremtése. A jelenlegi helyzetben a távfűtés megoldott. A jelenlegi napi tőzsdei árak 30- 80 € /MWh szintre csökkentek (de ez csak az aktuális napi vásárlásra értendő – SPOT-ár), az augusztusi 200 €-val szemben. De ha például ma egy évi vagy havi mennyiséget szeretnénk megvásárolni, akkor az jelenleg produktumtól függően 120-140 €/MWh- ba kerül. Most is felmerül a kérdés, hogy naponta , vagy hosszú távra vásároljunk. Gondolom a kritikusaink sem döntenének a hosszútávú 140 €-s gáz megvétele mellett. Ezenkívül a hosszútávú vásárlás ellen szól az a tény is, hogy az energiahivatal az árszabályozási rendeletet szinte évente aktualizálja, így a változó szabályok mellett komoly probléma több évre előre gondolkozni“  – elemezte az összefüggéseket Szórád György. Lapunk felvetésére, miszerint várható-e, hogy a helyzet kedvező alakulása esetén a lakosok a fűtési szezon végén visszakapnak az emelt összegből, az igazgató egyértelmű igennel válaszolt és kifejtette: az elszámolásnál az előírások értelmében csak a valós költségek kerülhetnek a hő árába, és annak ára nem haladhatja meg a maximális regulált árat.

Abszurd szabályozás, diszkrimináció

A párkányi fűtéshelyzet kapcsán az igazgató hangsúlyozta, hogy az Enerbyt csak a létező jogi kereteken belül, a piaci helyzethez alkalmazkodva tudja biztosítani a hőszolgáltatást.

„Sajnos amikor az árak elszabadulnak nekünk nagyon kevés eszközünk van ahhoz, hogy ezt mérsékelni tudjuk a klienseink számára. Vállalatunk Idén minden más tevékenységéből származó bevételt felhasznált hőár emelkedésének megzabolázására,de ez csak szeptemberig volt elég. A most fennálló válságban az államnak kell lépnie és meghozni a megfelelő intézkedéseket. Sajnos ez a mai napig nem történt meg. Abszurd módon működik sajnos a szlovák gázárszabályozás. Nem az eladót (gázszolgáltató) árait szabályozzák, hanem a vásárlónak (hőszolgáltató) szabják meg milyen áron vásárolhat gázt. Szóval míg a villamos energia és földgáz ára a háztartásokra részére szabályozva van, addig a hőszolgaltatónak piaci áron vásárolt gázból és villamos energiából kell szabályozott áron szolgáltatnia hőt. Ez a távfűtéssel fűtött háztartások diszkriminációja az állam részéről a többi háztartással szemben“ – konstatálta a párkányi távhőszolgáltató igazgatója.

(Mivel Szórád György ragaszkodott ahhoz, hogy abszolút pontosan idézzük őt, ezért az igazgató válaszait, megállapításait teljes terjedelemben közöltük – a szerk.megjegyzése).

Read More

Post Comment