Search by category:
Egyéb kategória

Čaputová elnöki kegyelemben részesített egy 47 éves édesanyát

Čaputová elnöki kegyelemben részesített egy 47 éves édesanyát
Mészáros Richárd
2021. 01. 22., p – 23:18

2021. január 23., szombat – 09:00
Zuzana Čaputová

Friss ikon
Off

Törzs

A kegyelmi kérelem elbírálásakor az államfő elsősorban azt a körülményt vette figyelembe, hogy az elítélt egy súlyos egészségkárosodásban szenvedő gyerekről gondoskodik, valamint hogy az okozott kár teljes összegét visszafizette a károsult vállalatnak. „Két gyermek édesanyja, akik közül az egyik súlyosan egészségkárosodott, mozgás- és beszédképtelen, de érzelmileg kötődik az édesanyjához” – fejtette ki Martin Strižinec, az elnök asszony szóvivője.

M. G. még 2012-ben követte el a bűncselekményt. „Az elítélt büntetlen előéletű volt, és azóta sem követett el semmilyen más bűncselekményt vagy kihágást” – közölte a szóvivő.

Az elítéltet öt évre eltiltották attól is, hogy tagja legyen valamely képviseleti vagy felügyelő szervnek. Erre a büntetésre nem vonatkozik az elnöki kegyelem.

Bevezető
Pozsony |

Zuzana Čaputová államfő pénteken elnöki kegyelemben részesített egy 47 éves nőt, bizonyos M. G.-t, akit hűtlen kezelés bűncselekménye miatt jogerősen öt évre ítéltek. A büntetését azzal a feltétellel engedik el, hogy a kegyelem gyakorlásának napjától számított két éven belül nem követ el újabb szándékos bűncselekményt. 

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
TASR

Read More

Post Comment