Egy Twitter-felhasználó, akit bosszantott az amerikaiak hiányos földrajzi tudása, photoshoppal felrajzolt egy ilyen nevű országot a térképre, Spanyolország és Portugália mellé. Az Ibériai-félsziget nagyobb lett, és megváltozott az alakja. Az illető kíváncsi volt, hányan veszik ezt észre. Egy barátja rögtön vette a lapot és kommentelt: „Ki ne ismerné Listenbourgot?”

Több se kellett az elvetemült, csibész twitterezőknek, kezdték felrakni a Listenbourgban készült fotókat, videókat, sőt valaki megírta a nem létező ország történelmét is, és kitette a Wikipédiára, ahol elég sokáig fent is maradt, mielőtt törölték. Listenbourgnak azóta himnusza, kormánya, bankja, szimfonikus zenekara is lett, sőt néhány világcég is beszállt a bizarr játékba. A Ryanair például közölte, hogy hamarosan új központot nyitnak Listenbourgban.

Ilyenkor mindig a Wag the dog (Amikor a farok csóválja…) című film jut eszembe, mely még az internetkorszak előtt készült, és a tévé, illetve a média manipulációs erejét mutatja be. Ott az amerikaiak egy fiktív albániai polgárháborúról számolnak be, stúdióban készült „helyszíni” videókkal, hogy eltereljék a figyelmet valami másról. Felbérelnek egy hollywoodi producert, aki remekül kitalál mindent egy megható hőstörténethez.

Azért mondtam az elején, hogy vicces és ijesztő is Listenbourg kitalálása, mert úgy veszem észre, kezd félrecsúszni a dolog. Azaz most már lassan kerek perec ki kellene mondani, hogy nincs ilyen ország. Mert az amerikai átlagemberek számára Európa tényleg csak egy folt a térképen, sokan azt se tudják, hogy több ország van ott. (Ahogy mi sem tudjuk a Google nélkül, hogy India vagy Kína hány államból áll, és mi a különbség köztük).

Az USA lakosságának kb. nyolcvanöt százaléka nem járt még más kontinensen, útlevelük sincs. Az iskolában sem foglalkoznak más kontinensekkel, hiszen elég nagy az az ország, van mit bemagolni, mondjuk Dél-Dakotáról, ahol a Mount Rushmore áll, a hegyoldalba vésett amerikai elnökfejekkel. (Aki oda eljut, az már úgy érzi, járt a világ legfontosabb helyén.)

A fiktív ország körül kialakuló felhajtás egyrészt jól illusztrálja azt a félig-meddig virtuális világot, amelyben élünk, másrészt rámutat egyfajta társadalmi deformációra, amely az emberek hiányos műveltségéből, kiszolgáltatottságából, felületességéből, hiszékenységéből és manipulálhatóságából fakad. Sokan azért hiszik el az álhíreket, mert nem tanították meg őket önállóan gondolkodni. Mások csak lusták ellenőrizni, amit kézhez kapnak. A Twitteren vicceskedők pedig annak örülnek, hogy sikerült megvezetniük szellemileg alacsonyabb szinten álló embertársaikat.

Nos, döntsék el önök, lehet-e felszabadultan kacagni ezen a sztorin.