Search by category:
Egyéb kategória

Elfoglalta hivatalát Jozef Šimko, Rimaszombat újraválasztott polgármestere

Hétfőn elfoglalta hivatalát Jozef Šimko, akit már negyedszer választottak meg polgármesternek Rimaszombatban, emellett a 21 városi képviselőből 20 letette az esküt.

Az önkormányzat üléséről Tankó István képviselő hiányzott, a távolmaradásért elnézést kért, a képviselői esküt egy későbbi képviselő-testületi ülésen teszi le. Cziprusz Zoltán képviselő az ülésen bejelentette az Alternatíva – A város fejlesztéséért frakció megalakítását, melynek 11 tagja lesz.

Šimko céljai között a szabadkai (Sobôtka) körforgalom megépítését, új kórház és idősotthon építését, valamint a kurinci (Kurinec) üdülő fejlesztését említette. „Folytatjuk a fejlesztést Kurincon a kemping áthelyezésével, továbbá úszómedence és fedett medencék építésével, hogy az üdülőt egész évben üzemeltetni lehessen” – jelentette ki a polgármester.

Jozef Šimko 2010 óta Rimaszombat polgármestere, 38,58 százalékos részvétel mellett választották újra, az októberi választáson függetlenként indult és 3057 szavazatot kapott. Mögötte végzett Jaroslav Bagačka (KDH, OĽaNO, SaS, Za ľudí, Spolu, PS) 2451 szavazattal, továbbá Ivan Hazucha (Smer, Republika, Hlas – 809 szavazat), Lajka Zsolt (független – 337 szavazat) és Horváth Csaba (Princíp – 44 szavazat).

Read More

Post Comment